Noha sokan gondoljuk úgy, hogy a boldogságnak, amelyet hajszolunk, egy társ is része, keresés közben mindvégig determinál bennünket a racionalitás, és különösebb kényelmetlenségbe, konfliktusokba nem szeretnénk keveredni. Láttam a Spektrumon a jegesmedvéket, akik időnként felkerekednek, hogy irdatlan távolságokat megtéve kedvenc hölgyismerőseikkel találkozzanak.Hosszú és fáradtságos az út, sokan közülük nem is élik túl, mégis megteszik, pedig őket nem hinném, hogy motiválná a párzások utáni meghitt beszélgetések élménye...... Szintén láttam a kérészeket, mikor az életüket áldozzák egy röpke, 3 órás hangulatos haláltáncban a Tisza felett..... Az imádkozó sáska nősténye aktus alatt nem abban a szokványos értelemben használja a szájét, mint az emberi faj hasonló nemű egyedei, oly annyira, hogy a hímnek az az első, s egyben az utolsó szerelmes együttléte. Ezeknek fényében elgondolkoztató, mennyire látja magát reálisan az ember, mikor, mint a legtökéletesebb lényt definiálja önmagát....A rovar ösztönét elgondolkoztató összevetni az emberi értelem cselekvést gátló erejével...

Szerintem mindenféleképpen ki kell lépni a kényelmi szintünkből, ha egy új embert akarunk befogadni vagy bevonzani az életünkbe. 🤗 De ez nem egy rossz dolog, ez jó! A változás és a változtatás mindig szükséges. 🌈