Úgy gondolom,hogy a levelezés fontos de nem hetekig én is a Timi által leírtakkal értek egyet személyes találkozó hozza a témát vagy nem!A találkozó után mehet a személyesebb levelezés illetve beszélgetés!

@Péter: ha csak párszavas válaszokat kapsz, az simán lehet attól, hogy amikor egy kapósabb hölgy már a huszadik levelére válaszol, már nem nagyon lesz kedve részletesen írni, esetleg épp ideje sincs. Hiába azért vagyunk itt, hogy társra találjunk, ha közben van saját életünk, amibe nem mindig fér bele egy-egy kimerítőbb válasz. Viszont ha valaki hosszan ír, faggat, kérdez, azzal nekem semmi bajom, sőt: lenyűgöz, ha valaki vette a fáradtságot, hogy engem kérdezzen, hogy tényleg érdeklem, hogy amíg a levelét írta, minden bizonnyal rám gondolt, idegenként. Van ebben valami csodálatos. :) Az eredeti kérdésre: szerintem az első szóból még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Volt, akivel itt furcsán nyögvenyelősen indult egy beszélgetés, látszott, hogy gyanakvó, távolságtartó. Aztán idővel kiderült, van rá jó oka. Ha kapcsolat nem is lett belőle, de manapság is jóban vagyunk és váltunk egymással leveleket. És volt olyan is, aki úgy indított, hogy a kérdéseimre egyáltalán nem válaszolva egy láthatóan konzervválaszt küldött, rajtam kívül ki tudja még hány embernek. Vele pedig a kitartás meghozta gyümölcsét, és egy évvel később itt újra összefutva végül kapcsolat lett belőle. Ha nem elutasító, az első pár levélből még nem ítélkeznék.

Amikor egy gondosan megfogalmazott üzenetre ilyen válaszok jönnek: Szia, aha, igen, nem, az jó, nem tudom...stb. És esetleg következő nap, megpróbálva újra, hátha nem volt az illetőnek ideje bővebben kifejteni a gondolatait, szintén ezen válaszok jönnek, hát akkor nincs mit tenni. Megköszönöm a választékos reakciót és búcsút intek... A másik véglet sem jó. Amikor szó szerint vallatják az embert, tesztelik, csomó kérdéssel és megsértődnek, ha nem jön válasz azonnal egy-egy kérdésre, mert azt sem tudom, melyikre válaszoljak, annyit tettek fel. Nálam ez nagyon állásinterjú szagú, erősen szelektáló megnyilvánulás, ami szintén nem szimpatikus.

@Péter: Szerintem már a pár óra az sok.Az első talinál ha szembe nézünk egymással,már rögtön érezni lehet hogy lesz e valami vagy sem.Zavartságunkba lehet hirtelen marhaságokat beszélünk,de max 10 perc már közös nevezőn is vagyunk.

A kommunikáció sikerét mindkét féltől kell várni szerintem. Az első kezdetleges próbálkozás után még megpróbálnék valahogy "jó vizekre evezni", de csak egy darabig, míg át nem lendülünk egy dinamikusabb mederbe. Amennyiben ez nem történik meg, hagynám az egészet a csudába, mielőtt még a másik fél hozzászokik, hogy én próbálkozom és neki csak reagálnia kell (mert akkor a kapcsolat is egyoldalú lenne, ha egyáltalán el lehet jutni odáig).

Sziasztok! Nálam senki sem megy rögtön a süllyesztőbe csak azért, mert az ismerkedés elején esetleg akadozik a kommunikációja. Én eléggé beszédes és érdeklődő vagyok, úgyhogy nem okoz gondot nekem, hogy a beszélgetést fenntartsam, és a jó irányba tereljem. Meg aztán az a helyzet, hogyha valakivel ismerkedem, akkor minden érdekel ami vele kapcsolatos, tehát bőven van téma, amiről lehet beszélgetni. Persze az is igaz, hogy egy idő után a másik félnek is fel kell vennie a beszélgetés fonalát, és érdeklődőnek kell lennie az irányomban, mert hosszabb távon csak úgy fog működni a dolog. Ezzel azt hiszem, hogy az utolsó kérdésedet is megválaszoltam. Vagyis úgy gondolom, hogy a kommunikáció sikere mindkét félen egyaránt múlik. Nem elég csak az egyikünknek, vagy a másikunknak akarni.