Csend ülepszik a nyári éj válla felett, Csillagok csöndje ragyogja be a szunnyadó eget. A hold kerek arca türelmesen figyel, Mint aki tudja: minden álom hazaér egyszer. Barna hajad lágyan a válladra simul, A tenger sötét tükrén fény ring szótlanul. Lágy szellő érinti meg a selymes orcád, Mint egy kedves érintés, melyet lelked régóta várt. Egy bögre kávé melegét őrzöd, nem csak a kezedben, De bent is, valahol mélyen a szívedben. A biztonság benned oly hallgatag. Mint egy mosoly, mi nem kérdez, csak védelmet ad. Ekkor a nap első fénye csillan meg a víz tükrén, A hold nem harcol, hátralép a fényt útjára eresztvén. A világ újra nyitva, minden színe tisztán dereng. És te csak nézed, csendben, ahogy benned egy reggeli szó újra cseng.

Bp környékén tengetem napjaim, Egy kamasz lány színesíti óráim. Már majd’ felnőtt, nő mint a gomba, 15 lesz, de még a vállamat nyomja. A számok szerint 194-re húztak, De a picike nők is igazán bájosak. Kinézetem adott, a tükör nem hazudik, Orrom nagy, hajam már ősszel sokasodik. Fogaim még vannak, és kedvem is jó, A 43-as évjáratom egész vállalható. Van egy macskám is, ki néha harap, De ő is tudja, hogy kaját kitől kap. Szeretem az erdőt, a csöndes utakat, A társasjátékot, a nevetős pillanatokat.
adatai | akit keres | |
---|---|---|
férfi |
![]() |
nő |
43 év |
![]() |
37 - 43 év |
mérleg |
![]() |
|
Budapest X. |
![]() |
max. 70 km-re tőlem |
magyar |
![]() |
|
átlagos |
![]() |
|
194 cm |
![]() |
160 - 190 cm |
90 kg |
![]() |
max. 85 kg |
zöld |
![]() |
|
őszülő |
![]() |
|
főiskola |
![]() |
legalább középfokú |
alkalmazott |
![]() |
|
római katolikus |
![]() |
|
nem hiszek benne |
![]() |
|
egy kicsit |
![]() |
|
elvált |
![]() |
|
egyedül |
![]() |
|
egy van |
![]() |
|
nem |
![]() |
|
nem |
![]() |
nem vagy alkalmanként |
ritkán |
![]() |
nem vagy csak ritkán iszik |
mindenevő |
![]() |
|
hetente többször |
![]() |
legalább hetente egyszer |
van(nak) a lakásban |
![]() |
|
néha a barátaimmal |
![]() |
-
2025.06.17.júniusÁt a hajnalon
Ahol te is megtalálod a párod!
Az Első Találkozás a komoly kapcsolatot keresők számára kialakított társkereső oldal. Nálunk nincsenek trükkök, mivel a párkeresés valóban működik!
Szétnézek a környéki párkeresők közöttAz Első Találkozás, egy teljesen ingyenes társkereső oldal, ami kifejezetten a komoly kapcsolatot kereső nők és férfiak számára lett kialakítva.
A társkereső fórum lehetőséget biztosít, hogy feltedd a párkereséssel kapcsolatos kérdéseidet vagy éppen tanácsot kérj egy témában.

Első Találkozás - Társkereső a komoly kapcsolatot keresőknek
Magyarország