
Kreatív, energikus, filozófikus, vidám, de mégis komoly dolgokon gondolkodó Férfiú vagyok. Képzőművész grafikus, romantikus szenzitív férfi vagyok. Nagy szívem van és igaz lelkű. Erkölcsös vagyok, Istenhívő- hitben járó. Szeretek nagyon táncolni és zenét szerkeszteni, ezzel szeretek kikapcsolódni. Szeretem sportolni de ez is társ függő, edzek rendszeresen, de változatosan. Harcművészet, önvédelmi technikákat is szeretem, viszont utálom az erőszakot! Békés vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudok kemény lenni és erős. Ja igen és a jelenleg legfontosabb művem: egy könyvet írok, viszont animációkat is készítek, klipeket, kisfilmeket. Ezt egy mostani nagy művemhez projektemhez. Beszélhetnék a társkeresésről, az igaziról és én rólam, köszi hogy megtisztelsz kedves leány, nő, hogy olvasol...Tehát az igazi az, aki jól lát engem és én is őt, aki jól belát és jól ismer és elfogad, és előtte önmagam lehetek és ő is én előttem szabadon hagyjuk egymsát viselkedni, megnyilvánulni, őszintén, azért szeretjük egymsát és úgy az eredetiség miatt, meg kell találni ezt a sokból, ki az aki így néz rám, a kapcsolatban pedig toleránsnak lenni, nem ártani egymásnak, tudjuk, hogy szeretjük egymást akkor is ha hibázunk vagy ha nem ideálisan szólunk egymáshoz roszabb pillanatban, önmagunkért szeretjük egymást és nem külső felszínes pitiáner dolgokon múlik ez, hanem a mély lelki szintű önzetlen, feltétel nélküli szeretettől. Visszatérve magamhoz a személyiségemhez nagyon tudok és szeretek szeretni, hűséges vagyok és jó humorú ami azt jelenti egyedi, sajátos, szórakoztató örömödre :) Te is írhatsz! Várom szívesen komolyan! Csak nyugodtan! :)
adatai | akit keres | |
---|---|---|
férfi |
![]() |
nő |
39 év |
![]() |
18 - 30 év |
vízöntő |
![]() |
|
Fehérgyarmat, Szabolcs-Szatmár-Bereg |
![]() |
|
magyar |
![]() |
|
sportos |
![]() |
|
174 cm |
![]() |
|
74 kg |
![]() |
|
borostyán |
![]() |
|
szőkés barna |
![]() |
|
középiskola |
![]() |
|
vállalkozó |
![]() |
|
református |
![]() |
|
rendszeresen |
![]() |
|
nem foglalkoztat |
![]() |
|
nőtlen |
![]() |
|
szüleimmel |
![]() |
|
nincsen |
![]() |
|
majd igen |
![]() |
|
nem |
![]() |
|
ritkán |
![]() |
|
mindenevő |
![]() |
|
hetente egyszer |
![]() |
|
van(nak) a kertben |
![]() |
Ahol te is megtalálod a párod!
Az Első Találkozás a komoly kapcsolatot keresők számára kialakított társkereső oldal. Nálunk nincsenek trükkök, mivel a párkeresés valóban működik!
Szétnézek a környéki párkeresők közöttAz Első Találkozás, egy teljesen ingyenes társkereső oldal, ami kifejezetten a komoly kapcsolatot kereső nők és férfiak számára lett kialakítva.
A társkereső fórum lehetőséget biztosít, hogy feltedd a párkereséssel kapcsolatos kérdéseidet vagy éppen tanácsot kérj egy témában.

Első Találkozás - Társkereső a komoly kapcsolatot keresőknek
Magyarország