
Dani vagyok. A környezetem barátságos, kedves embernek tart, igyekszem ennek eleget is tenni.(bár tökéletes én sem vagyok) Egyedül élek, illetve nem mert van két kutyám, szóval mondhatni barátokkal élek együtt. :) Régóta keresem az igazit, eddig sikertelenül, és sajnos túl vagyok pár csalódáson is, de még nem adtam fel. :) Érdeklődő személyiségnek tartom magam, elég sok minden érdekel. Lételemem a zene. Zenélni ugyan nem zenélek, de műfajok széles skáláját kedvelem, és igen sokat jelent nekem ez a dolog. Nem csak hallgtatni, hanem hallani és átélni is szeretem a kedvenc zenéimet, és érdeklődő vagyok új dolgok befogadására is, ami éppen megérint. :) Mivel egyedül élek, ebből adódóan, mosok, főzök, takarítok, bár ezeket akkor is csináltam amikor nem éltem egyedül. Főzni kifejezetten szeretek, általában valami jó zenével a háttérben. :) Érdekelnek a lelki természetű dolgok. Bár vallásosnak nem mondom magam, inkább különböző szellemi irányok(Pl.: Buddhizmus, Krisna-tudat, Rasztafári mozgalom) voltak rám hatással az évek alatt, amik alakították az életszemléletemet. Bár egyiket sem követem kimondottan, azon részeik amikkel azonosulni tudtam, azok beépültek a világszemléletembe. Úgy mondanám, hogy egy Békére és Szeretetre törekvő úton igyekszem járni, persze tökéletes nem vagyok, nem mindig sikerülnek úgy a dolgok, ahogy "kellene", de minden tapasztalatból lehet tanulni, és általuk fejlődni. Írhatnék még sok mindent, de inkább azt mondom, hogy ha eddig elolvastad, akkor köszönöm szépen, és ha felkeltettem az érdeklődésedet, akkor beszélgessünk, és ismerjük meg egymást. :) Legyen szép napod. :) U.i.: a félreértések elkerülése végett. Az adatoknál meg kellett adni az alkohol fogyasztási szokást, ahol nálam a "Gyakran" szerepel. Ez nem azt jelenti, hogy minden nap részeg vagyok(azt az állapotot messzire kerülöm), hanem csupán annyit, hogy a hétköznapokban is előfordul, hogy munka után megiszok 1-2 pohár sört, vagy bort, de az egészséges kereteken belül, és persze itthon. Fontosnak tartottam ezt tisztázni, mielőtt bárki rosszat gondolna rólam. :)
adatai | akit keres | |
---|---|---|
férfi |
![]() |
nő |
36 év |
![]() |
20 - 40 év |
szűz |
![]() |
|
Jászfényszaru, Jász-Nagykun-Szolnok |
![]() |
max. 35 km-re tőlem |
magyar |
![]() |
|
pár kiló plusz |
![]() |
|
183 cm |
![]() |
|
barna |
![]() |
|
fekete |
![]() |
|
szakmunkásképző |
![]() |
|
alkalmazott |
![]() |
|
egyéb |
![]() |
|
valamennyire |
![]() |
|
nőtlen |
![]() |
|
egyéb |
![]() |
|
nincsen |
![]() |
|
még nem tudom |
![]() |
|
alkalmanként |
![]() |
|
gyakran |
![]() |
|
laktózmentes |
![]() |
|
van(nak) a kertben |
![]() |
|
néha a barátaimmal |
![]() |
Ahol te is megtalálod a párod!
Az Első Találkozás a komoly kapcsolatot keresők számára kialakított társkereső oldal. Nálunk nincsenek trükkök, mivel a párkeresés valóban működik!
Szétnézek a környéki párkeresők közöttAz Első Találkozás, egy teljesen ingyenes társkereső oldal, ami kifejezetten a komoly kapcsolatot kereső nők és férfiak számára lett kialakítva.
A társkereső fórum lehetőséget biztosít, hogy feltedd a párkereséssel kapcsolatos kérdéseidet vagy éppen tanácsot kérj egy témában.

Első Találkozás - Társkereső a komoly kapcsolatot keresőknek
Magyarország