Gyula, 49

Üdvözöllek a profilomon, de jó, hogy benéztél! 😀 -Így,így,ügyesen- súgta a Belső Hang(om). -Légyszi, ne zavarj most, Béhá, majd a végén elolvasod és véleményt mondasz!- fegyelmeztem magamat. -Nem, dehogy..., csak azt ki ne hagyd, hogy...és ezt most nem azért mondom...- szólalt meg újra kicsit bizonytalanul. -Igen?Mit?- kérdeztem vissza türelmesen. Tudtam, ha hagyom, hogy elmondja, amit akar, akkor előbb-utóbb csendben marad. -Hát, hogy mennyire szeretsz beszélgetni, milyen jó veled beszélgetni, mert hallgatni is tudsz, megérteni...- nem akartam rácáfolni. Hallgattam. -És hogy humoros is vagy... -Khm - köszörültem meg a torkom, jelezve, hogy hozzászólnék a témához. De nem hagyta. -Nem, nem csak én gondolom így, a nővéred, a barátaid is sokszor mondták már. Ne is tiltakozz, tudom, hogy hallottad már tőlük te is! -Kiengedtem a levegőt. Jól tudta. Percek teltek el. Csend. -Na, akkor végre írhatok már én is magamról valamit- gondoltam. - Ami az adatlapomon is szerepel, arról itt most felesleges...- eddig jutottam, mert Béhá elemében volt. -Írtad már, hogy Németországban élsz?- faggatózott. -Nem, Béhá, még nem írtam. -Oké, csak szólok. És azt említetted, hogy a tegnapelőtt filmen, tudod, az Árnyékországon, könnyeztél a végén?- kérdezte ártatlanul. Hja, minek nekem társkeresőzni, ha van "valaki", aki ennyire ismer, mint ez a Béhá! 😀 Behunytam a szemem. Gondoltam meditálok kicsit, ha már szóhoz nem nagyon jutok...Hmmm, a jól ismert, bizsergető érzés. Még a bars pontjaim is bizseregni kezdtek! -Főni?- ellazultan, távolról hallottam Béhát. Ha így szólít, tudom, hízelegni akar. -Hm?- próbáltam nem megtörni a relaxált állapotot. -Szeretlek, Főni, szeretlek! -Én is, Béhá, én is! 😀