
A naptár szerint 64 éves leszek idén. Nem szeretnék "korban hozzám illő" társat találni, sokkal inkább lélekben hozzám illőt, kortól függetlenül :) Sajnos a "korban hozzám illők" közül nagyon is kilógok, amikor egy olyan koncerten voltam, ahol az én korosztályombeli közönség volt, csupa öregembert és asszonyt láttam, a maguk begyepesedett gondolkodásmódjával - ez nem látható, hanem érzékelhető volt -, betegségeivel, lelassult reakciójaival, stb. Ismerem azt a viccet, hogy: Ha elmúltál 30, néha vannak rosszabb napjaid. Ha elmúltál 40, néha vannak jobb napjaid. Ha elmúltál 50, és nem fáj semmid, vagy álmodsz, vagy meghaltál..... Ezzel a legmesszebbmenőkig nem értek egyet! Már csak azért sem, mert a 60+nem is szerepel benne.... Nem tudom, ki lesz az, aki elolvassa a bemutatkozásomat, aki egyáltalán végig olvassa, és veszi a fáradságot, hogy visszajelezzen, reményeim szerint pozitívan :) Itt most magamat kellene reklámoznom, felkelteni az érdeklődést, kitenni a kirakatba a csábító nem is tudom mijeimet. Ez a marketing. Felkelteni az igényt olyasvalami iránt, ami addig eszébe sem jutott a szerencsétlen delikvensnek. Bocsánat, negatív vagyok. Semmi bajom a marketinggel, a világ mostani berendezkedésével van bajom, hogy ebben a világban helye van egyáltalán a marketingnek.. Persze itt ez nem annyira helyén való megfogalmazás, hiszen aki itt van, annak van igénye erre-arra. Szóval, ha érdekel egy teljesen nem szokványos női személy, aki "csinosnak mondott, önhibáján kívül elvált", érdeklődő, a humorérzéket magasan értékeli, kész az új kihívásokra, bármikor megfőz egy ínycsiklandó babgulyást, eltáncol veled egy cha cha chát vagy lemegy spárgába (inkább a fejenállást választanám elsőre )írj, keress bátran!
adatai | akit keres | |
---|---|---|
nő |
![]() |
férfi |
69 év |
![]() |
53 - 60 év |
szűz |
![]() |
|
Tápióság, Pest |
![]() |
|
magyar |
![]() |
|
pár kiló plusz |
![]() |
|
163 cm |
![]() |
min. 170 cm |
71 kg |
![]() |
min. 70 kg |
barna |
![]() |
|
barna |
![]() |
ne legyen kopasz |
egyetem |
![]() |
diplomás |
vállalkozó |
![]() |
|
egyéb |
![]() |
|
nem hiszek benne |
![]() |
nem hisz benne |
nagyon |
![]() |
érdekelje a spiritualitás |
elvált |
![]() |
nőtlen, elvált, özvegy |
egyedül |
![]() |
|
már felnőtt(ek) |
![]() |
|
nem |
![]() |
|
nem |
![]() |
nem |
ritkán |
![]() |
nem vagy csak ritkán iszik |
update |
![]() |
|
hetente többször |
![]() |
legalább hetente egyszer |
van(nak) a kertben |
![]() |
nem tart lakásban háziállatot |
már nem bulizok |
![]() |
Ahol te is megtalálod a párod!
Az Első Találkozás a komoly kapcsolatot keresők számára kialakított társkereső oldal. Nálunk nincsenek trükkök, mivel a párkeresés valóban működik!
Szétnézek a környéki párkeresők közöttAz Első Találkozás, egy teljesen ingyenes társkereső oldal, ami kifejezetten a komoly kapcsolatot kereső nők és férfiak számára lett kialakítva.
A társkereső fórum lehetőséget biztosít, hogy feltedd a párkereséssel kapcsolatos kérdéseidet vagy éppen tanácsot kérj egy témában.

Első Találkozás - Társkereső a komoly kapcsolatot keresőknek
Magyarország