@Zoli: Kedves Zoli! A naposoldalt már próbáltam. Még választ se kaptam...

@Zoli: Ezzel nincs is semmi baj. Mindenkinek meg van a saját véleménye. Melyik társkeresőre gondolsz?

@Tamás: Kedves Tamás! Köszönöm, hogy leírtad a véleményed. A Marcibányi Téri helyről manapság egyre több rosszat hallani, sajnos! A sorstársaim is azért keresnek egészséges embert véleményem szerint, hogy jobban tudják segíteni a mindennapokban, amellett hogy lelkileg és érzelmileg a mozgássérültek is legalább akkora odaadással benne tudnak lenni a kapcsolatban. A mozgássérülteknek ezett programokkal kapcsolatban az a probléma hogy rajtam kívül szinte mind idősebb (már nyugdíjjas korú) én pedig 37 évesen ettől még messze vagyok. A tanfolyamok esetleg járható útnak bizonyulnak még! 😉 Köszönöm, hogy megosztották velem a véleményed. Szép napot

Kedves Tibor! Nekünk a családban volt mozgássérült. Ő egy rendkívül megnyerő modorú (főleg hölgyekkel), erős és életerős férfi volt. Nagyon könnyen meg tudta a hölgyeket szólítani, a figyelmüket fenntartani. Számos olyan is volt, aki hajlandó volt vele egy-egy éjszakát együtt tölteni. Sajnos, aki ennél hosszabb időt is tervezett volna, attól előbb-utóbb meg kellett őt menteni, hogy maradjon még fedél a feje felett. Én a helyedben inkább mozgássérülteknek ezett programokon, tanfolyamokon keresgélnék. Hasonlók a problémák és az arra talált megoldások (lakás kialakítása, lakáson belüli mozgás, közlekedés, segítői szolgáltatás). Budapesten a Marczibányi téri Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja lehet kiindulási alap. Tamás

@Tibor: Kedves Tibor! Te miért nem mozgássérültek között keresed a párod? Megpróbáltam az ismerkedéseim során empatikus lenni a sérült társkeresőkkel. Személyes találkozásaink során a betegségeikről szóló előadásokat kellett hallgatnom, holott én viszonylag egészséges ember vagyok. Nemhogy kirándulást tervezni nem lehet velük, de már egy sétától is kiakadt némelyik. Én viszont szeretek a friss levegőn mozogni. Szívesen sétálok, kirándulok, bringázom, de a városnézés is szórakoztat. Mit kezdjek egy mozgásában korlátozott társsal, baráttal, barátnővel stb.??? A tartós egészségkárosodással többnyire együtt jár az arrogancia kialakulása. Nekem bőven elég a munkahelyemen megküzdeni az arrogáns, sérült emberekkel, a magánéletemben nem hiányoznak az efféle játszmák. Lehetséges, hogy ezzel a hozzáállással nem vagyok egyedül. Nem szeretnék senkit megbántani, de más az, ha a munkahelyemen segítem a sérült emberek életét, mert az a munkám, azért kapom a munkabéremet. Talán szeretem is a munkámat, hiszen sok kedves emberrel megismerkedem közben. Neveltetésemből kifolyólag van bennem empátia a sérült emberek iránt, és segítek is, ha tudok. De a párválasztás nem erről szól! A párválasztás során azt kell figyelembe venni, hogy tudunk-e majd együtt lenni, együtt élni, boldognak lenni, boldoggá tenni egymást stb. Mielőtt még azt gondolná valaki, hogy az egymás boldoggá tétele csupán az mindenben zajlik, tévedésben él. A kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolaton mindkét félnek minden nap dolgoznia kell, kompromisszumokat kell kötniük, néha le kell mondaniuk valamiről, figyelniük kell egymásra, kitalálni egymás gondolatát, apró kedvességekkel halmozni el egymást nap, mint nap stb.

Déja vu érzésem van. Egy másik topikodban írtam erről.