Emese, 58

Nincs szexepílem... sosem volt. Még 20 éves koromban is nagyon ritkán szólítottak le vagy tettek küönféle szexuális ajánlatot. Senki nem akart a szeretőjévé tenni. Pedig csinos voltam, darázsderékkal, kislányos pofival, pisze orral. Viszont többen akartak feleségül kérni. Most hogy 58 éves barátnőmmel megyünk táncolni, őt minden alkalommal legalább egyszer "felkérik egy körre". Igazi latin szépség, fekete hajú, fekete szemű telkarcsú nápolyi nő. Ő háborog ilyenkor és olasz temperamentummal elküldi az illetőt valahová. Amikor azt mondom neki, kicsit irigyelem mert akkor is, ha a pasi nem tetszik neki, legalább nőként vonzónak érezheti magát. Nekem viszont ez a fajta szexepíl nem adatott meg... se régen, pláne most, 50+ évesen amikor a régi dicsőség már elveszett a homályban... A válás után három udvarlóm volt, mindegyik komoly szándékú. Erre azt válaszolja hogy lökött vagyok és nevetünk egyet. Tényleg, nem tudom, mi a jobb. Ha egy nőnek obszcén ajánlatokat tesznek de így legalább érzi hogy nőként vonzó vagy ha semmilyen ajánlatot nem kap, viszont "komoly érdeklődője" van?

A mai naplóm két dologról szól. Az első: tett és következmény. Ahogy öregszek,,egyre jobban meglepődök, mennyire nem gondolnak bele az emberek a tetteik következményeibe. A gyerekeket kiskorukban meg kell tanítani arra hogy a tetteiknek kihatása lesz az életükre! Rengeteg felnőtt nem gondol erre! Például: exemet megkértem hogy csináljon meg valamit, amire én nem voltam képes de szükségem volt rá. Mivel egy lusta pasiról volt szó, persze nem tette meg,. Ez szisztematikusam megtörtént. Mit éreztem? Azt, hogy nem vagyok fontos neki, nem teszi meg azt, amire kértem. Ő viszont úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Még meg is megsértődött, mert nem voltam vele "kedves". Mit csináljak? Ha nem érzem hogy tisztelve és szeretve vagyok a másik által, elszállnak a vágyaim. Szóval:.egy nem-tett is lehet egy tett 😀 Ha valaki tesz (vagy nem tesz) valamit, vállaja fel a következményeket és ne panaszkodjon vagy okolja a másikat. Másik példa: ha egy ismerkedés még az elején van, az egyensúly nagyon labilis. Egy rosszul megválasztott szó, egy kifejezés elijesztheti a másik embert. Ugyanez ha a beszélgetés elakad. Mondjuk válaszolok egy kérdésre de napokig - nem órákig! Napokig! - nem jön rá reakció. Vagy a feltett kérdésemre nem jön válasz. Mit gondolok ilyenkor? 1. Balesetet szenvedett és rianimáción van, telefon nêlkül - esély: 0.001%. 2. Nem érdeklem/talált másikat aki jobban érdekli- a 100% hiányzó része. Első esetben minden jót...a második esetben nem erőltetem. Amikor elköszönök tőle, még ő van felháborodva...hogy ilyen vagy amolyan dolga volt és hogy miért vonom kérdőre (amit egyáltalán nem teszek) és mi bajom van egyáltalán. Na, ilyenkor nem vitatkozok... semmi értelme. It's not a question of time... it's a question of priority... ahogy az angol mondja. Második téma tehát: a PRIORITÁS Nem idő kérdése, hanem prioritás kérdése. Amikor igazán fontos valami, akkor MINDIG ! szakítunk rá időt. Ha nincs rá idő... akkor nem igazán fontos. Mennyi idő mondjuk a wc-n ülve lepötyögni: "Bocsi, de most néhány napig el vagyok foglalva"? 20 másodperc? De igazából meg vagyok győződve, ha egy férfinak TÉNYLEG tetszik egy nő, MINDIG talál időt arra hogy foglalkozzon vele, ha máshogy nincs is ideje, naponta néhány percet legalább rászán. Lehet hogy valaki nem ért velem egyet de nekem ez a tapasztalatom.

Fent vagyok egy olasz F.book fórumon, társ és utazótárs-kereső. Nemrég valaki feldobta azt a kérdést, miért akar sok nő szingli maradni? Eléggé szomorú válaszokat lehetett olvasni. Sok nő csalódott, megcsalták, rosszul bántak vele stb. Biztos vannak ilyen nők, akik rossz tapasztalataik miatt inkább egyedül maradnak. De sok nő van aki tudja, vannak rendes férfiak is és szeretnék életüket megosztani eggyel...csak nem találják. Mint én. 58 éves vagyok, elvált anya kiskorú gyerekkel, elfoglalt orvos... a gyerek, a munka és a sport sok időt kívánó elfoglaltság. Hol találok egy olyan morális, intellettuális és kulturális szinten levő, a közelben lakó férfit, akit keresek? (Nem hiszek a távkapcsolatokban.) Nagyon nehéz...

Többen panaszkodnak arról milyen rossz a magány. Talán mert egyke voltam, hozzászoktam hogy gyakran egyedül vagyok, ilyenkor órákig bicikliztem vagy olvastam, vagy elmentem sétálni, virágokat nézni, ügyködő hangyák útvonalát követni vagy rádiót hallgatva hímeztem. Szeretem a magányt és néha hiányzik. Egy 12 éves gyerkőc anyjaként sosem vagyok egyedül... főleg mivel elkezdte a kamaszkori lázadást... nehéz évek várnak rám. 😀 Hétvégenként az apjával van aki nem neveli, csak ráhagy mindent, az viszont rossz módszer. Orvosként egész nap emberekkel foglalkozok, őket hallgatom, nekik magyarázok. Gyakran szombaton is dolgozok. Szombat délután végre egyedül, lazulás, olvasás, csend!!! Néha kozmetikus, este tánc. Vasárnap délelőtt általában rendrakás/takarítás, délután külõnféle barátnők látogatása és hopp, már este van, mehetek is a gyerekért és újrakezdődik a mókuskerék. Szóval, többet szeretnék egyedül lenni de nem tudok. Aki viszont nagyon egyedül van, gondolom, irigyel. Én meg őket. Ahogy az olasz mondja: "A szomszéd fűje mindig zöldebb."

Tudósítás az olasz divatról Nemrég elmentem a városi piacra. Ritkán járok mert szombat délelőttönként szervezik, amikor gyakran dolgozok. Hatalmas kiterjedésű területen van. 5, legalább 100 méteres, párhuzamos utcácskát képeznek a jobbra és balra felsorakozó standok amik általában kb. 6 méter szélesek és 4 m mélyek. Az összecsukható asztalok felett ponyvavásznak feszülnek, védelmet adva a nap sugarai ellen. Hiába, profi kereskedőkről van szó. Van itt minden elképzelhető dolog, ruhától, cipőtől kezdve lábasokon keresztül élelmiszerekig. Kifejezetten cipőt mentem keresni mert szerettem volna egy táncolásra alkalmas alacsony, 4 cm-es sarkú cipőt venni de sajnos ilyet nem találtam a boltokban. Aki a 80-as években volt fiatal, biztos emlékszik rá: egy telitalpú cipőről van szó, a közepén kicsit ívelt, sarka befelé vágott. Elegáns és kényelmes modell de a csuda vigye el, nem divat 30 éve és sehol se lehet kapni! Végül vettem valami hasonlót, egészen kicsit nagymamás de nem baj, a hosszú, bő szárú nadrág alatt úgyse fog látszani. Mivel hamar megtaláltam, amit kerestem, volt még időm nézegetni. Az idei cipődivat hasonló, mint a tavalyi. Vagy a magas sarkú, helyes orrú a menő, (már több éve, úgy látszik, ki akarják üríteni a raktárokat) vagy a teljesen lapos, ún. " ballerina" modell, ez mind hegyes, mind kerek orral. Több helyen voltak jópofa, az Adidas csíkokra emlékeztető motívumos ballerinák de olyan alacsony talppal, ami egy 50+ évesnek gyakran kényelmetlen. Ami már több éve divat: a nagyon vastag talpú, traktorkerékre emlékeztető talpak amik gyakran hátrafelé is 1 -2 centit is kilógnak. Nagyon unelegánsnak, bumfordinak tartom őket és remélem, minél hamarább eltűnnek. Női ruhák: tavasznak-nyárnak megfelelően könnyű, lenge anyagok, pasztell színekben, világoskék, rózsaszín, mimózasárga, egyszínűek vagy virágosak, nadrágok, shortok. Viszkózból vagy tencelből szinte átlátszó, változatos szabású blúzok. Sok helyen láttam fehér alapon virágos blézert. Rengeteg farmernadrág, világoskék, gyakran flitterekkel meghintve, nappalra is. Hozzájuk világoskék- fehér csíkos vászoningek, kívül hordva, gallér felhajtva, ujja felgyűrve. Érdekességként megjegyzem hogy itt a rövidujjú ing férfiaknak egy tabu. Csak a 60+ felettiek hordanak ilyet. A fiatalok nyáron is hosszú ujjú inget hordanak, aminek felhajtják az ujját könyékig. Hogy miért van így, nem tudom. Nem tudtam ellenállni egy világoskék blúznak: lenge viszkóz, nyomott virágos mintákkal, nyakban raffolt, V-nyakú, ujja hosszú, buggyos, derékig ér. Amíg meg nem érkezik a meleg, a farmerrel tökéletes lesz!

A Facebook néhány társkereső csoportot dobott fel, mind magyarul, mind olaszul. Feltűnt az hogy sok férfi kommentjének a lényege az volt hogy nekik azért nincs partnerük mert a mai nők mind a pénzre mennek. Kétségtelen, hogy vannak ilyen nők de nem az átlag. Körzeti és szakorvosi gyakorlatom alatt rengeteg embert ismertem meg és láttam bele az életébe és nyugodtan kimondhatom hogy a nők többségére ez nem igaz. A nők elvárnak egy bizonyos viselkedési szintet amit sok férfi nem tud megugrani. Értem itt: alkoholista, drogos, a nőt nem tisztelő, manipuláló, megalázó, fennhéjázó magatartás stb. Régen ezek a férfiak is elkeltek mert a nőknek szükségük volt eltartókra - ma már viszont az anyagi függetlenség miatt nincsenek rákényszeredve hogy életüket kellemetlen férfiakkal kössék össze. Az a gyanúm hogy ezek a nem kelendő férfiak kiabálják hangosan hogy minden nő aranyásó- mert ők sem önmaguknak, sem másoknak nem vallanák be, hogy azért vannak egyedül, mert a hiba bennük van. Hozzáteszem még hogy sok normális férfi van a világon aki még nem talált párra... de ők nem a nőket okolják eme állapotukért.

Mindig elhatározom hogy írok a naplómba de a nap végén annyira elfáradok hogy már nincs rá erőm... vagy időm. Panaszkodtam is volt anyósomnak, akivel barátnők maradtunk - ő egy pszicológus - hogy néha nagyon erőtlennek érzem magam. Fáraszt a munka, heti 6 napot dolgozok. Különösen fárasztanak a buta emberek de persze őket is rendesen megvizsgálom. Csak ha látom, hogy egy kukkot se értenek abból, amit mondok, már nem magyarázok órákat. Leírom az egészet és visszaküldöm őket a körzeti orvosukhoz. A gyerek: elkezdődött a serdülés időszaka, jogosan, 12 éves. Akaratos lett, kritizál. Én pedig nem tűröm el a tiszteletlenséget. Persze szeret is és ilyenkor bocsánatot kér. Voltunk egy counselor-nál (pszicológushoz hasonló ) akinél kötöttünk egy szerződést hogy mit kérünk és mit ígérünk. Ex-anyósom mondta hogy kamaszkorban azért működik mert felelősséget vállalva valamiért felnőttnek érzik magukat. Remélem így lesz. Szerencsére a heti 2x kondizást még bírom, sőt, hiányzik ha nem csinálom. Szeretem azt a bizsergő érzést másnapokon. A kick-boxra viszont kevés lelkesedéssel megyek mert nem érzem jól magam a tizenévesek edzésein. Időhiány miatt csak azokra vagyok képes elmenni. Amikor már a városban lakunk, végre újra a felnőttek edzéseire fogok járni. Eddig vártam a kőművesre, most felszabadult és jöhet hozzám az új lakásba a felújítást elvégezni. Anyagot venni, kőművessel, burkolóval, villanyszerelővel tárgyalni... ezzel is le vagyok foglalva. Mindezeket elpanaszkodtam ex-anyósomnak aki nevetett és azt válaszolta: te kb. egy 40-45 éves nő életét éled, munka+ gyerek+ háztartás+ sport, egyedül. Természetes hogy fáradt vagy, sőt, mindent összevéve, jól bírod a gyűrődést. 😀 Meglepett amit mondott és átértékeltem a helyzetemet, igaza van. Szerencsés vagyok hogy bírom erővel és remélem még sokáig így lesz.

Most jöttem haza egy továbbképzésről, Rómában voltam. Pontosabban tőle 30 km-re délre, a Némi tónál. Ez a tó gyakorlatilag egy vulkán vízzel feltöltődött krátere. Itt rendezte Caligola császár a "naumachiákat" vagyis szimulált tengeri ütközeteket. Az egyik hajója el is süllyedt, a 30-as években kiemelték de sajnos a háború alatt találat érte. A szálló egy fenyőerdő szélén volt, nyugatra nézve fantasztikus kilátással a tóra, a vulkán peremére, azon túl a közeli tengerre. Szikrázott a nap, a kertben már nyílott az aranyeső és az ibolyák. Nehéz volt a kurzusra koncentrálni! Szerencsére érdekes volt és sokat tanultam. Fél háromkor indultam el a Némi tótól, hazafelé Róma mellett haladtam el az autópályán. Integettem egyik kedvenc városomnak, melyhez annyi élmény fűz. Ide jártunk még a 90-es években volt férjem rokonaihoz, aztán a szakorvosi képzés alatt is sokszor megfordultam itt. Kurzusokra, kongresszusokra jöttünk gyakran. Majd a 2005-2006 ban havonta jöttem egy másfél éves Master képzésre. Utána keveset mert a munka nagyon lefoglalt de most újra elkezdek kongresszusokra járni mert hiányzik. Róma főképp! A környéken a mediterrán fenyők magasra nyúlnak fel a meleg éghajlatban, az olajfaligetek aprócska házakat rejtenek, imitt- amott birkanyájak legelésznek. Gyakoriak a szamarak is. A római vidék szerves része a birka melynek tejéből készül a híres római "pecorino". Majd északra fordulván a táj változik: Toscana és Umbria dimbes-dombos, magasabb, mint a lapos római táj. Még vannak olajfák de már kevesebb, a tengeri fenyők is kisebbek, viszont a ciprusokat úgy látszik hogy szeretik mert rengeteg van belőlük. Megállok egy presszónál, iszok egy kávét. Blúz van rajtam és farmer, a hőmérséklet 16 fok. A táj egyre kopárabb amint az út emelkedik az Appenin hegység csúcsai felé. Már esteledik mire egy sorozat alagút jelzi hogy ismét Emilia- Romagna megyében vagyok, nemsokára otthon. Amint megérkezvén kiszállok, rögtön a dzsekiért nyúlok: brrrr, de hideg van. És tényleg, már csak 9 fok... Isten veled római tavasz... itt még várni kell rád!

Egyre több helyen olvasom hogy sok fiatal nő nem akar gyereket. Valószínű hogy 20-25 évesen még nem akarnak felelősséget - meg is értem- de 35-40 évesen elkezd majd berregni a biológiai óra "most vagy soha". Ilyen fórumokon sosem vitatom eme döntést, magánügy. Elmondom viszont a tapasztalatomat: amikor anya lettem, olyan boldogságot éreztem mint soha előtte. Semmihez nem mérhető az az érzés, amikor egy kis tejszagú lény rajtad alszik. Nem is tudtam hogy a boldogság ilyen mértéke létezik! Igen, nehéz az anyaság, sok munkával és lemondással jár. Főleg elvált anyaként kimerítő. De már reggel, amikor felkelek, mosollyal teszem mert ő létezik. A jövőbeli terveket is úgy alakítom hogy neki is jó legyen. Ezt a gondolatot szerettem volna átadni azoknak, akik nem akarnak gyereket. Hogy lemaradnak valamiről, ami semmi máshoz nem fogható.

Rég írtam... bár sok minden történt, esténként olyan fáradt voltam hogy nem volt erőm összefoglalni gondolataimat. Decemberben a fogammal szenvedtem, szájsebészeti műtétem volt, fájdalmas. Január elején elmentünk egy uszodás szállóba a gyerekkel majd január 7-én egész Olaszo.ban újrakezdődött az élet. Január hónap legfontosabb eseménye volt hogy...megvettem a lakást a városban! Egy km a gyerek iskolájától, egy km az egyik rendelőtől, 600 m a másiktól... Nappali, kis konyha, két szoba, két fürdőszoba, erkély, pince. 90 nm, kettőnknek bőven elég. Sajnos keletre néz az összes ablak, este sötét lesz a lakás de majd megoldjuk a világítással. Egyébként az utolsó, a 9. emeleten van, szép a kilátás. Felettünk pedig egy részben fedett tetőterasz ahová fel lehet menni és üldögélni meleg nyári estéken. Nagyon örülök mert már eléggé fáraszt az állandó autókázás. Gyerkőc 12.5 éves, itt az ideje hogy elkezdjen egyedül közlekedni és ne én kelljen hogy hurcolásszam ide-oda. Az az igazság hogy kezdek kifáradni. 58 éves vagyok és rengeteget dolgoztam életemben. Fizikálisan és agyilag. Plusz egyedülálló anyának lenni nehéz. Exem 80 km-re él, mint a szülei. Bármire lenne szükség a gyerek miatt, ő mossa kezeit, a távolságra hivatkozva. Minden teher a vállamon, beteg se lehetek mert akkor ki viszi a gyereket iskolába? Ki vásárol be, ki főz, ki takarít? Bár próbálom a gyereket lassan mindenre megtanítani, még egyáltalán nem önellátó. Ráadásul az olasz törvények szerint 14 éves koráig nem flangálhat egyedül, csak az iskolába mehet, vagy kísérni kell. A tengerparti lakást egyelőre nem adom el. Van még rajta 6 év lakáskölcsön, nagyon jó kamattal. Lehet hogy nyárra kiadom, majd meglátjuk. Remek helyen van, a tengerpart 5 perc gyalog, biztos lesz érdeklődő. A másik jó dolog, ami történt, egy izlandi út volt. Rövid, alig 4 napos de láttunk sarki fényt, gleccsert, gleccsertavat, jeget, havat, befagyott vízesést, láthatárig elterülő zuzmós terepet, gejzírt, 20 méter magas gejzír-kitörést, kicsi, vastag szőrű lovakat, fókákat, bálnát. Ettünk izlandi hot-dogot amiről nem tudtam hogy szinte nemzeti étel lett és nagyon finom. Az éttermekben is jó volt az étel de nagyon drága. A legszebb számomra a "Gyémánt part" volt. A fekete, vulkánikus eredetű homokon, a tenger partján rengeteg kisebb-nagyobb, különböző formájú jégdarab hever. Csodálatosan átlátszóak, a nap sugarát visszaverve gyémántnak látszanak. Felejthetetlen élmény! Nem volt hideg, -2 - 5 fok de állandóan fújt az erős szél. Abszolút kellett a szélellenes extra nadrág és dzseki, sapka, kapucni és vastag kesztyű. Az ég kék, annak minden árnyalatával, a hó fehér, a zuzmó szürkészöld... gyönyörű színek vannak Izlandon! Egyszer érdemes elmenni!

Már írtam róla, a kis hörcsögről aki tavaly szeptemberben került hozzánk. A polpetta nevet kapta, ami fasírtot jelent, de az olasz gyakran kicsi és gömbölyű dolgok beceneveként is használja. Életünk része lett, egy aranyos kis szőrgombóc. Bár a gyereket néha megharapta 😀 mert az néha jól meggyimakolta. Ma meghalt Polpetta. Tegnap még jól volt, kapott enni, este is megsimogattuk. Ma reggel szaladtam a munkába, ő még aludt, gondoltam, nem akartam felébreszteni. Hazajöttem kettőkor, már mozdulatlan volt. Tettem mellé melegvizes palackot de nem segített, kis testecskéjében már nem volt élet. Megsirattuk majd kedvenc gyönyörű, indiai teásdobozomba tettem, puha szalmára. Ma nagyon esik, holnap eltemetjük a kertben. Csak egy kis hörcsög volt, de mi szerettük és gondolom, jó élete volt velünk a mi kis Polpettánknak.

Valahol olvastam hogy az emberek 80 %-a nem szereti a munkáját. Pontosabban 20% kifejezetten utálja és 60 % "nem kötődik hozzá érzelmileg" - ezen, gondolom, azt kell érteni hogy örömtelennek érzi. Tehát marad 20% aki élvezi. Elég kevés, sajnos. Én ezen kevesek egyike vagyok. Eredetileg nem akartam orvos lenni és szakterületet is mást szerettem volna választani de végül kiderült hogy érzékem van ehhez a szakmához, megszerettem és sok sikerélményem van. Jaj de rossz érzés lehet, sőt, szörnyű, úgy felkelni hogy "na, már megint az az átkozott munka" és hasfájósan dolgozni menni. Alig várni a nyugdíjat, úgy érezni, mint egy rab, aki alig várja hogy a börtönből szabaduljon. De rossz így leélni egy életet, csak a pénzért dolgozni! A kutatás nem terjedt ki arra, pontosan milyen okokból van ez. Fárasztó fizikailag vagy szellemileg? Rossz főnök? Undok kollégák? Alacsony fizetés? Elismerés hiánya? Vagy más? Érdekes lenne ezt is kutatni. Biztos vagyok benne hogy apróságokkal sokat lehetne segíteni a helyzeten. Felmérések mutatják hogy egy elégedett dolgozó jobban teljesít a munkahelyén!

Andantino hárfára és fuvolára Most jöttem ki egy koncertről, amiket vasárnap délelőtt szoktak rendezni a helyi színházban. Hárfa és fuvola. Imádom a fuvolát, hangja mindig bukolikus tájat, napsütötte, virágos ligeteket, faunokkal incselkedő ninfákat idéz. Egyszóval, Árkádiát. De! Ma modern fuvola-darabokat hallgattunk meg. Amolyan melódia nélküli, kakofóniás zenét. Sajnálom de nem tetszenek, nem tudom értékelni őket. Európai melódiákhoz szokott fülemnek farson hangzik. Egy más zenei kulturájú, mondjuk japán ember biztos másképp gondolná. Kötelességtudóan végigültem de már alig vártam hogy vége legyen. Nagy tapsot kaptak -ügyesek voltak, ez nem vitás- és ráadásként Mozart "Andantino"-ját adták elő. Ezért az öt percért megérte elmenni. Olyan élmény volt hogy beleborsódzott a bőröm. Árkádiában találtam magam, egy napsütötte ligetben, virágok között. Csodás érzés volt!

Itt vagyok a diszkóban és csak nevetek magamban... Füleimben füldugó - mert már gyerekként se bírtam az erős hangokat elviselni, elhoztam a napszemüveget mert ha bekapcsolják a stroboszkópos fényeket, bántja a szememet, nálam van a legyező is, a hőhullámok ellen, valamint a fájdalomcsillapító, mert egy fogorvosi kezelés alatt állok és néha igencsak fáj egy ideg. Már csak a járókeret hiányzik 😀 de ha kellene, akkor is eljönnék! Jaj de szeretek táncolni!

Vasárnap szept. 14-én, az iskolakezdés előtti napon érkeztünk haza, 3 hét szabadság után! Lányom hetedikes lett! Kicsit félt is de örült is! Az első napokban persze nem tanulnak, ismerkednek az új társakkal, játékos feladatokat kapnak, nyári élményeikről mesélnek. Egy Montessori típusú iskoláról van szó, nyugodt, játékos hangulatú. Nagyon kevesen vannak, az ő "osztálya" 4 tagú. Igazából nincs is osztály, több nagy teremben tanulnak együtt a jegyzetekből. Teljesen más módszer mint az, amikor a tanár kiáll az osztály elé. Nála remekül bevált. Az iskola kedvence Garfield, egy szerencsétlen macska akit halálra gyimakolnak, főleg a gyerkőc. Ha lennének szentek a macskák között, ő az lenne! Csak akkor karmol egyet, azt is óvatosan, amikor már nagyon idegesítik. Zoknisan rohangálnak a szünetben vagy fociznak a folyosón. Van egy akvárium is, aranyhalakkal. Mindent az iskola ad, nem kell könyveket hajkurászni, max. a füzeteket beszerezni. A legfontosabb: NINCS HÁZI FELADAT!!! 4 év rémálma!!! A házi feladat, amin szinte minden nap együtt gubbasztottunk este 10-kor. Ő könnyezett, én idegesen és csodálkozva hogy a gyerekem ennyire nem figyel az órákon? Vagy ennyire buta? Aztán kiderült hogy van esze, csak a metódus volt rossz az ő esetében. Szóval, a gyereket leadom h 8.30, felveszem h 16.30. Boldogan jön ki, játszottak, házit már megírta, azt csinálhatunk, ami akarunk. Mivel e héten még meleg volt, irány a tengerpart! 😀 Dehogy hagyjuk ki az utolső fürdési lehetőségeket! Mivel végre kinyitottak a tánctermek, tegnap elmentünk Rachellel szórakozni. Nagyon jó volt, hajnali 3-ra értem haza. Megfigyeltem egy érdekes dolgot: mennyi férfi hordja az ingét a nadrágon kívül! A pólót megértem, az vastag anyagból van. De a vékony szövetből inget miért nem gyűrik be? Rájöttem; a többség a pocak elrejtésére használja ezt a módszert! Volt egy relatíve fiatal fiú aki jól nézett ki, se tokája, se oszlop-lábai, de akkora hasa volt, mintha a 9. hónapban járna. Az inge teljesen felhúzódott elöl. Nagyon csúnya látvány volt. Sajnos Olaszországban is egyre elhízottabbak az emberek, főleg a férfiak! (Érdekes módon. A nők jobban odafigyelnek az alakjukra, legalábbis Észak-Olaszo.ban, ahol élek.) Nagyon slamposnak találom ezt a megoldást. Valamint, még kövérebbnek mutatja az illetőt, mint amilyen. Mint amikor kövér nők alaktalan, hatalmas lebernyegekbe burkolják magukat, még nagyobbaknak látszanak. Interneten találni több videót, amiben mutatják hogy a test legvékonyabb pontjára helyezett öv -nőknél kicsivel mell alatt, férfiaknál gondolom csípőben- mennyire csinosabbnak mutatja az embert. Tehát ezért jó az inget betűrni a nadrágba. Nagy pocak esetén pedig inkább legyen póló, ami kívül hordva is jól áll.

Rég nem írtam naplót, pedig van bőven témám, az utóbbi két hónap alatt sok minden történt. Csak nem volt arra időm és energiám hogy összeszedjem a gondolataimat. Augusztusban rengeteget dolgoztam, kollégákat helyettesítettem. Azért tudtam megtenni mert gyerkőc apjánál volt. Esténként pedig lebattyogtam a tengerre, úsztam kicsit majd visszafelé megálltam Veronica barátnőm kioszkjánál egy kávéra és ott kellemesen elbeszélgettem ismerősökkel és turistákkal. A kioszk félúton van a ház és a tengerpart között, tőlem kb. 200 méter, a fenyőerdő szélén, pont a lakókocsis kemping bejáratával szemben. Szóval, vannak ott helyiek és turisták bőven. Néha elmentünk Rachel barátnőmmel táncolni, de nem a szokásos kedvenc helyekre, azok zárva vannak nyáron. Ilyenkor főleg a tengerparti fürdőkben zajlik az élet. Sajnos július-augusztusban a kick-boxe edzés szünetel, csak konditerembe jártam, de azt se teljes gőzzel csináltam, a meleg miatt. Nem volt energiám... kezdek öregedni. 😀 Viszont sokat úsztam, szinte minden este. Augusztus 22-én pedig elmentem a gyerekért és irány haza. Egy tanfolyamon vettem részt, amíg őt beirattam egy programozó kurzusra, természetesen magyarul! Szegényke, bedobtam a mélyvízbe, de kibírta. Bár nem beszél tökéletesen, sok mindent megért, aminek nagyon örülök! Szeretném ha jól tudna írni-olvasni magyarul. Nem fűlik a foga hozzá mert ugye nehéz. De beszéltünk róla, mennyire fontos. Egyrészt, mert az anya-nyelve. Becsületbeli kötelessége megtanulnia. Másrészt, nyelveket tudni mindig jó dolog. Ki tudja, lehet hogy hazamegy, az egyetemet ott végzi el? Lakás már van, ami nagy segítség anyagilag. Én megadom neki a lehetőséget hogy tanuljon, ő pedig majd felnőttként eldönti, mit akar kezdeni vele. Pesti ottlétünk alatt voltunk ismerősöket látogatni, régi szomszédokat -sajnos, az évek alatt többen meghaltak. Voltunk Debrecenben, a családi síroknál és várost nézni. A Kistemplom, ahol kereszteltek... mögötte volt a tejpiac... micsoda íze volt a túrónak! Mennyi emlék! Az Állatkert sem maradhatott ki, természetesen, a gyerek nagy kedvence. Moziban is voltunk hárman, Szilvi barátnőmmel. Ezután egy erdélyi buszos kirándulás következett amiről külön fogok írni.