Emese, 58

Most jöttem haza egy továbbképzésről, Rómában voltam. Pontosabban tőle 30 km-re délre, a Némi tónál. Ez a tó gyakorlatilag egy vulkán vízzel feltöltődött krátere. Itt rendezte Caligola császár a "naumachiákat" vagyis szimulált tengeri ütközeteket. Az egyik hajója el is süllyedt, a 30-as években kiemelték de sajnos a háború alatt találat érte. A szálló egy fenyőerdő szélén volt, nyugatra nézve fantasztikus kilátással a tóra, a vulkán peremére, azon túl a közeli tengerre. Szikrázott a nap, a kertben már nyílott az aranyeső és az ibolyák. Nehéz volt a kurzusra koncentrálni! Szerencsére érdekes volt és sokat tanultam. Fél háromkor indultam el a Némi tótól, hazafelé Róma mellett haladtam el az autópályán. Integettem egyik kedvenc városomnak, melyhez annyi élmény fűz. Ide jártunk még a 90-es években volt férjem rokonaihoz, aztán a szakorvosi képzés alatt is sokszor megfordultam itt. Kurzusokra, kongresszusokra jöttünk gyakran. Majd a 2005-2006 ban havonta jöttem egy másfél éves Master képzésre. Utána keveset mert a munka nagyon lefoglalt de most újra elkezdek kongresszusokra járni mert hiányzik. Róma főképp! A környéken a mediterrán fenyők magasra nyúlnak fel a meleg éghajlatban, az olajfaligetek aprócska házakat rejtenek, imitt- amott birkanyájak legelésznek. Gyakoriak a szamarak is. A római vidék szerves része a birka melynek tejéből készül a híres római "pecorino". Majd északra fordulván a táj változik: Toscana és Umbria dimbes-dombos, magasabb, mint a lapos római táj. Még vannak olajfák de már kevesebb, a tengeri fenyők is kisebbek, viszont a ciprusokat úgy látszik hogy szeretik mert rengeteg van belőlük. Megállok egy presszónál, iszok egy kávét. Blúz van rajtam és farmer, a hőmérséklet 16 fok. A táj egyre kopárabb amint az út emelkedik az Appenin hegység csúcsai felé. Már esteledik mire egy sorozat alagút jelzi hogy ismét Emilia- Romagna megyében vagyok, nemsokára otthon. Amint megérkezvén kiszállok, rögtön a dzsekiért nyúlok: brrrr, de hideg van. És tényleg, már csak 9 fok... Isten veled római tavasz... itt még várni kell rád!

Egyre több helyen olvasom hogy sok fiatal nő nem akar gyereket. Valószínű hogy 20-25 évesen még nem akarnak felelősséget - meg is értem- de 35-40 évesen elkezd majd berregni a biológiai óra "most vagy soha". Ilyen fórumokon sosem vitatom eme döntést, magánügy. Elmondom viszont a tapasztalatomat: amikor anya lettem, olyan boldogságot éreztem mint soha előtte. Semmihez nem mérhető az az érzés, amikor egy kis tejszagú lény rajtad alszik. Nem is tudtam hogy a boldogság ilyen mértéke létezik! Igen, nehéz az anyaság, sok munkával és lemondással jár. Főleg elvált anyaként kimerítő. De már reggel, amikor felkelek, mosollyal teszem mert ő létezik. A jövőbeli terveket is úgy alakítom hogy neki is jó legyen. Ezt a gondolatot szerettem volna átadni azoknak, akik nem akarnak gyereket. Hogy lemaradnak valamiről, ami semmi máshoz nem fogható.

Rég írtam... bár sok minden történt, esténként olyan fáradt voltam hogy nem volt erőm összefoglalni gondolataimat. Decemberben a fogammal szenvedtem, szájsebészeti műtétem volt, fájdalmas. Január elején elmentünk egy uszodás szállóba a gyerekkel majd január 7-én egész Olaszo.ban újrakezdődött az élet. Január hónap legfontosabb eseménye volt hogy...megvettem a lakást a városban! Egy km a gyerek iskolájától, egy km az egyik rendelőtől, 600 m a másiktól... Nappali, kis konyha, két szoba, két fürdőszoba, erkély, pince. 90 nm, kettőnknek bőven elég. Sajnos keletre néz az összes ablak, este sötét lesz a lakás de majd megoldjuk a világítással. Egyébként az utolsó, a 9. emeleten van, szép a kilátás. Felettünk pedig egy részben fedett tetőterasz ahová fel lehet menni és üldögélni meleg nyári estéken. Nagyon örülök mert már eléggé fáraszt az állandó autókázás. Gyerkőc 12.5 éves, itt az ideje hogy elkezdjen egyedül közlekedni és ne én kelljen hogy hurcolásszam ide-oda. Az az igazság hogy kezdek kifáradni. 58 éves vagyok és rengeteget dolgoztam életemben. Fizikálisan és agyilag. Plusz egyedülálló anyának lenni nehéz. Exem 80 km-re él, mint a szülei. Bármire lenne szükség a gyerek miatt, ő mossa kezeit, a távolságra hivatkozva. Minden teher a vállamon, beteg se lehetek mert akkor ki viszi a gyereket iskolába? Ki vásárol be, ki főz, ki takarít? Bár próbálom a gyereket lassan mindenre megtanítani, még egyáltalán nem önellátó. Ráadásul az olasz törvények szerint 14 éves koráig nem flangálhat egyedül, csak az iskolába mehet, vagy kísérni kell. A tengerparti lakást egyelőre nem adom el. Van még rajta 6 év lakáskölcsön, nagyon jó kamattal. Lehet hogy nyárra kiadom, majd meglátjuk. Remek helyen van, a tengerpart 5 perc gyalog, biztos lesz érdeklődő. A másik jó dolog, ami történt, egy izlandi út volt. Rövid, alig 4 napos de láttunk sarki fényt, gleccsert, gleccsertavat, jeget, havat, befagyott vízesést, láthatárig elterülő zuzmós terepet, gejzírt, 20 méter magas gejzír-kitörést, kicsi, vastag szőrű lovakat, fókákat, bálnát. Ettünk izlandi hot-dogot amiről nem tudtam hogy szinte nemzeti étel lett és nagyon finom. Az éttermekben is jó volt az étel de nagyon drága. A legszebb számomra a "Gyémánt part" volt. A fekete, vulkánikus eredetű homokon, a tenger partján rengeteg kisebb-nagyobb, különböző formájú jégdarab hever. Csodálatosan átlátszóak, a nap sugarát visszaverve gyémántnak látszanak. Felejthetetlen élmény! Nem volt hideg, -2 - 5 fok de állandóan fújt az erős szél. Abszolút kellett a szélellenes extra nadrág és dzseki, sapka, kapucni és vastag kesztyű. Az ég kék, annak minden árnyalatával, a hó fehér, a zuzmó szürkészöld... gyönyörű színek vannak Izlandon! Egyszer érdemes elmenni!

Már írtam róla, a kis hörcsögről aki tavaly szeptemberben került hozzánk. A polpetta nevet kapta, ami fasírtot jelent, de az olasz gyakran kicsi és gömbölyű dolgok beceneveként is használja. Életünk része lett, egy aranyos kis szőrgombóc. Bár a gyereket néha megharapta 😀 mert az néha jól meggyimakolta. Ma meghalt Polpetta. Tegnap még jól volt, kapott enni, este is megsimogattuk. Ma reggel szaladtam a munkába, ő még aludt, gondoltam, nem akartam felébreszteni. Hazajöttem kettőkor, már mozdulatlan volt. Tettem mellé melegvizes palackot de nem segített, kis testecskéjében már nem volt élet. Megsirattuk majd kedvenc gyönyörű, indiai teásdobozomba tettem, puha szalmára. Ma nagyon esik, holnap eltemetjük a kertben. Csak egy kis hörcsög volt, de mi szerettük és gondolom, jó élete volt velünk a mi kis Polpettánknak.

Valahol olvastam hogy az emberek 80 %-a nem szereti a munkáját. Pontosabban 20% kifejezetten utálja és 60 % "nem kötődik hozzá érzelmileg" - ezen, gondolom, azt kell érteni hogy örömtelennek érzi. Tehát marad 20% aki élvezi. Elég kevés, sajnos. Én ezen kevesek egyike vagyok. Eredetileg nem akartam orvos lenni és szakterületet is mást szerettem volna választani de végül kiderült hogy érzékem van ehhez a szakmához, megszerettem és sok sikerélményem van. Jaj de rossz érzés lehet, sőt, szörnyű, úgy felkelni hogy "na, már megint az az átkozott munka" és hasfájósan dolgozni menni. Alig várni a nyugdíjat, úgy érezni, mint egy rab, aki alig várja hogy a börtönből szabaduljon. De rossz így leélni egy életet, csak a pénzért dolgozni! A kutatás nem terjedt ki arra, pontosan milyen okokból van ez. Fárasztó fizikailag vagy szellemileg? Rossz főnök? Undok kollégák? Alacsony fizetés? Elismerés hiánya? Vagy más? Érdekes lenne ezt is kutatni. Biztos vagyok benne hogy apróságokkal sokat lehetne segíteni a helyzeten. Felmérések mutatják hogy egy elégedett dolgozó jobban teljesít a munkahelyén!

Andantino hárfára és fuvolára Most jöttem ki egy koncertről, amiket vasárnap délelőtt szoktak rendezni a helyi színházban. Hárfa és fuvola. Imádom a fuvolát, hangja mindig bukolikus tájat, napsütötte, virágos ligeteket, faunokkal incselkedő ninfákat idéz. Egyszóval, Árkádiát. De! Ma modern fuvola-darabokat hallgattunk meg. Amolyan melódia nélküli, kakofóniás zenét. Sajnálom de nem tetszenek, nem tudom értékelni őket. Európai melódiákhoz szokott fülemnek farson hangzik. Egy más zenei kulturájú, mondjuk japán ember biztos másképp gondolná. Kötelességtudóan végigültem de már alig vártam hogy vége legyen. Nagy tapsot kaptak -ügyesek voltak, ez nem vitás- és ráadásként Mozart "Andantino"-ját adták elő. Ezért az öt percért megérte elmenni. Olyan élmény volt hogy beleborsódzott a bőröm. Árkádiában találtam magam, egy napsütötte ligetben, virágok között. Csodás érzés volt!

Itt vagyok a diszkóban és csak nevetek magamban... Füleimben füldugó - mert már gyerekként se bírtam az erős hangokat elviselni, elhoztam a napszemüveget mert ha bekapcsolják a stroboszkópos fényeket, bántja a szememet, nálam van a legyező is, a hőhullámok ellen, valamint a fájdalomcsillapító, mert egy fogorvosi kezelés alatt állok és néha igencsak fáj egy ideg. Már csak a járókeret hiányzik 😀 de ha kellene, akkor is eljönnék! Jaj de szeretek táncolni!

Vasárnap szept. 14-én, az iskolakezdés előtti napon érkeztünk haza, 3 hét szabadság után! Lányom hetedikes lett! Kicsit félt is de örült is! Az első napokban persze nem tanulnak, ismerkednek az új társakkal, játékos feladatokat kapnak, nyári élményeikről mesélnek. Egy Montessori típusú iskoláról van szó, nyugodt, játékos hangulatú. Nagyon kevesen vannak, az ő "osztálya" 4 tagú. Igazából nincs is osztály, több nagy teremben tanulnak együtt a jegyzetekből. Teljesen más módszer mint az, amikor a tanár kiáll az osztály elé. Nála remekül bevált. Az iskola kedvence Garfield, egy szerencsétlen macska akit halálra gyimakolnak, főleg a gyerkőc. Ha lennének szentek a macskák között, ő az lenne! Csak akkor karmol egyet, azt is óvatosan, amikor már nagyon idegesítik. Zoknisan rohangálnak a szünetben vagy fociznak a folyosón. Van egy akvárium is, aranyhalakkal. Mindent az iskola ad, nem kell könyveket hajkurászni, max. a füzeteket beszerezni. A legfontosabb: NINCS HÁZI FELADAT!!! 4 év rémálma!!! A házi feladat, amin szinte minden nap együtt gubbasztottunk este 10-kor. Ő könnyezett, én idegesen és csodálkozva hogy a gyerekem ennyire nem figyel az órákon? Vagy ennyire buta? Aztán kiderült hogy van esze, csak a metódus volt rossz az ő esetében. Szóval, a gyereket leadom h 8.30, felveszem h 16.30. Boldogan jön ki, játszottak, házit már megírta, azt csinálhatunk, ami akarunk. Mivel e héten még meleg volt, irány a tengerpart! 😀 Dehogy hagyjuk ki az utolső fürdési lehetőségeket! Mivel végre kinyitottak a tánctermek, tegnap elmentünk Rachellel szórakozni. Nagyon jó volt, hajnali 3-ra értem haza. Megfigyeltem egy érdekes dolgot: mennyi férfi hordja az ingét a nadrágon kívül! A pólót megértem, az vastag anyagból van. De a vékony szövetből inget miért nem gyűrik be? Rájöttem; a többség a pocak elrejtésére használja ezt a módszert! Volt egy relatíve fiatal fiú aki jól nézett ki, se tokája, se oszlop-lábai, de akkora hasa volt, mintha a 9. hónapban járna. Az inge teljesen felhúzódott elöl. Nagyon csúnya látvány volt. Sajnos Olaszországban is egyre elhízottabbak az emberek, főleg a férfiak! (Érdekes módon. A nők jobban odafigyelnek az alakjukra, legalábbis Észak-Olaszo.ban, ahol élek.) Nagyon slamposnak találom ezt a megoldást. Valamint, még kövérebbnek mutatja az illetőt, mint amilyen. Mint amikor kövér nők alaktalan, hatalmas lebernyegekbe burkolják magukat, még nagyobbaknak látszanak. Interneten találni több videót, amiben mutatják hogy a test legvékonyabb pontjára helyezett öv -nőknél kicsivel mell alatt, férfiaknál gondolom csípőben- mennyire csinosabbnak mutatja az embert. Tehát ezért jó az inget betűrni a nadrágba. Nagy pocak esetén pedig inkább legyen póló, ami kívül hordva is jól áll.

Rég nem írtam naplót, pedig van bőven témám, az utóbbi két hónap alatt sok minden történt. Csak nem volt arra időm és energiám hogy összeszedjem a gondolataimat. Augusztusban rengeteget dolgoztam, kollégákat helyettesítettem. Azért tudtam megtenni mert gyerkőc apjánál volt. Esténként pedig lebattyogtam a tengerre, úsztam kicsit majd visszafelé megálltam Veronica barátnőm kioszkjánál egy kávéra és ott kellemesen elbeszélgettem ismerősökkel és turistákkal. A kioszk félúton van a ház és a tengerpart között, tőlem kb. 200 méter, a fenyőerdő szélén, pont a lakókocsis kemping bejáratával szemben. Szóval, vannak ott helyiek és turisták bőven. Néha elmentünk Rachel barátnőmmel táncolni, de nem a szokásos kedvenc helyekre, azok zárva vannak nyáron. Ilyenkor főleg a tengerparti fürdőkben zajlik az élet. Sajnos július-augusztusban a kick-boxe edzés szünetel, csak konditerembe jártam, de azt se teljes gőzzel csináltam, a meleg miatt. Nem volt energiám... kezdek öregedni. 😀 Viszont sokat úsztam, szinte minden este. Augusztus 22-én pedig elmentem a gyerekért és irány haza. Egy tanfolyamon vettem részt, amíg őt beirattam egy programozó kurzusra, természetesen magyarul! Szegényke, bedobtam a mélyvízbe, de kibírta. Bár nem beszél tökéletesen, sok mindent megért, aminek nagyon örülök! Szeretném ha jól tudna írni-olvasni magyarul. Nem fűlik a foga hozzá mert ugye nehéz. De beszéltünk róla, mennyire fontos. Egyrészt, mert az anya-nyelve. Becsületbeli kötelessége megtanulnia. Másrészt, nyelveket tudni mindig jó dolog. Ki tudja, lehet hogy hazamegy, az egyetemet ott végzi el? Lakás már van, ami nagy segítség anyagilag. Én megadom neki a lehetőséget hogy tanuljon, ő pedig majd felnőttként eldönti, mit akar kezdeni vele. Pesti ottlétünk alatt voltunk ismerősöket látogatni, régi szomszédokat -sajnos, az évek alatt többen meghaltak. Voltunk Debrecenben, a családi síroknál és várost nézni. A Kistemplom, ahol kereszteltek... mögötte volt a tejpiac... micsoda íze volt a túrónak! Mennyi emlék! Az Állatkert sem maradhatott ki, természetesen, a gyerek nagy kedvence. Moziban is voltunk hárman, Szilvi barátnőmmel. Ezután egy erdélyi buszos kirándulás következett amiről külön fogok írni.

Vakáció Sankt Anton am Arlbergben Ausztria nyugati részén, Tirolban van ez a helyiség, ahová véletlenül kerültünk el. Július végén töltöttünk el itt 12 napot. Eredetileg Olaszország északi részén akartam szállót foglalni de olyan drágák voltak hogy mondtam, inkább utazok még 1-2 órát a határon túlra, ha megéri. Így találtam rá a Heart Szállóra. 4 csillagos, nagy épület. A félemeleten van az étterem és a presszó, mindkettő tágas mert egyszerre sok vendéget tudnak fogadni. Mi a 4 szintes épület harmadik emeletén kaptunk egy hatalmas szobát... akkora volt, fürdő és belépő nélkül, mint az első lakásom, amit 10 éves hitelre vettem meg Olaszo.ban, 24 négyzetméter. 😀 Óriási ágyak, kényelmes dívány, tükör, akkora fürdőszoba, hogy táncolni is lehetett volna benne... a legszebb a kilátás volt, a fenyőerdők által borított hegyekre. Délelőttönként kirándultunk, szamócát és málnát szedtünk. Voltunk a helyi múzeumban, elmentünk egy középkori ezüstbányához (egy óra caflatás hegynek fel, esőben, a bánya zárva volt), sétálgattunk a városkában, felfedeztük hová vezetnek az ösvények. Kaptunk egy "Sommer-cartet" amivel fel tudtunk ülni ingyen a helyi buszokra. Így találtunk rá egy közeli helyre, a Vorwell-see-re, ami egy mesterséges tó, gyönyörű környezetben. Kétszer vittem el a gyerkőcöt gumiszőnyegen ugrálni, nagyon örült neki. Ebéd a szabadban a helyi Sparban vagy Billában megvett termékekből - majd visszabattyogtunk a szállóba. Kellemes rövid szunyókálás után jött a nap fénye: az uszi! Direkt olyan szállóban foglaltam ahol van zárt uszoda - ezért is volt ilyen drága - ahol a gyerek levezetheti felesleges energiáit. Imád úszni, pontosabban pacskolni, vízbe ugrálni.. órákat el tud így tölteni. Én is szeretek úszni, de leúszom azt az x hosszat amit kitűztem magamnak, majd kimegyek a vízből. Az első alkalommal nagy örömömre felfedeztem hogy a víz fel van melegítve! Amikor befejeztem, otthagytam a gyereket a többi gyerekkel játszani, én pedig elmentem a wellness-részlegbe: szauna, török fürdő, pezsgőfürdő és egy pihenő részleg, nyugágyakkal, ahol különféle teákat lehetett szürcsölgetni és közben aludni vagy olvasni. Jaj, de élveztem azt az 1-2 órát amit a wellnessben egyedül eltöltöttem. Ugyanis ide 18 éven aluliak nem jöhettek be 😀. Imádom a gyerekemet de a nap 24 órájában vele lenni kifejezetten fárasztó! Az uszi jó volt amiatt is mert a 12 ott töltött napból 10 napig egyfolytában esett az eső. Kicsit vagy nagyon, de állandóan, szinte alig szakadt fel az ég. Hűvös volt de jól felöltözve, vízlepergető bakancsban, kapucnis esőkabátban abszolút nem fáztunk. Mint láttam, sem a helyieket, sem a turistákat sem zavarta az eső - komoly felszereléssel indultak útnak már korán reggel a közeli csúcsok meghódítására. Két kedd este a helyi lakosok néptánccsoportjának az előadásában gyönyörködtünk. Profi módon énekeltek és táncoltak két órán keresztül! Jódlizás is volt, a gyerkőc most hallotta először és odavolt érte! Este vacsora a szállóban -félpanzióra fizettem be - az olasz konyhához vagyok szokva, szóval húzzunk fátylat a dologra - vagyis nem, mert végülis ehető volt, de átlagos. Viszont iszonyú lassúak voltak, 30 percet várni a gyerekmenüre (egy virsli és sült krumpli) megmagyarázhatatlan. Addigra szegény már felfalta az összes kenyeret ami az asztalon volt. 😀 Amire nem gondoltam de remekül jött ki: mivel rajtunk kívül se több magyar, se olasz sem volt, a szálló vendégei főleg dánok és németek - a gyerek kénytelen volt angolul beszélni. Életében először volt rákényszerítve és nagyon jót tett neki! Megértette, mennyire fontos és hasznos a nyelvtudás! Mindent összevéve kellemes vakációnk volt .

Ausztriában nyaralva a társkeresőn írt nekem egy séf aki a közeli Svájcban dolgozik és mint sok magasan képzett, Cordon Bleu séf, nomád életet él: 6 hónapot itt, aztán elmegy Dél-Afrikába 3 hónapra, aztán New-Yorkba egy évre... Nehéz életük van, állandóan dolgoznak de jól is keresnek, el tudják tartani a családot. Találkozni akart. Én megmondtam neki hogy ha akarja, láthatjuk egymást de a dolognak nincs jõvője - nem utazgathatok, sem a munkám, sem a gyerek miatt. Ennek ellenére tovább erősködött ... a végén megegyeztünk hogy elviszem a gyerkőcöt gumiszőnyegen ugrálni két órára, addig tudunk beszélgetni a sportcentrum presszójában. Már a fotóján látszott hogy kerek pofija van... de amikor megláttam, kissé meglepődtem. Ekkora hordóhasra azért nem számítottam. De végülis már eleve semmit sem akartam tőle. Egyébként kellemes, szép arca volt, fiatalabb nálam (49 éves) de már erősen őszülő és kopaszodó.. Elvált, két felnőtt gyerekkel. Intelligens és kellemesen társalgó embert ismertem meg benne. 40+ lévén, a betegségeink is szóba jöttek. Ő mondta hogy mindig is így nézett ki és az egész családja ilyen. Én elmeséltem hogy február óta beütött a klimax és a hiperinzulinizmus, másként kell ennem mert vissza akarok fogyni januári alakomra. Együtt ebédeltünk, a gyerekkel is kedves volt. Jó hangulatban váltunk el, sok sikert kívánva egymásnak. Rá 2 napra írt, na akkor most mit csináljunk, hogy folytassuk? Csodálkozva megírtam hogy sajnálom, de sehogy. Egyrészt a távolság miatt. Másrészt - mivel nem akartam hogy ideköltözzön - a túlsúlya miatt. Direkt túlsúlyt mondtam, nem kövérséget. A túlsúly, írtam neki, nem tetszik esztétikailag, valamint meghízott exemmel már pont eleget szenvedtem különböző, túlsúlyából adódó betegségei miatt... nem akarok többet ilyen helyzetbe kerülni. Igyekeztem udvariasan megfogalmazni de leírtam az igazságot. A kövér férfiak iránt semmiféle vágyat nem érzek. Most hazudjak mást? Erre azt válaszolta hogy igen, ő túlsúlyos de semmi baja nincs, de én is túlsúlyos vagyok! Valamint hogy ő úgysem fog Olaszo.ba jönni dolgozni mert itt alacsonyak a fizetések - hát, ez igaz. Azt hiszem, megsértődött. Igen, elismerem hogy van túlsúly rajtam, főleg a hasamon. mondjuk 10 kiló. Igazából engem a kilók nem érdekelnek, szerintem fontosabb az alak és a tónus. Megmaradt a nőies alakom csak sajna nőtt pocakom is - ennek a leadásán dolgozom. Viszont megmosolyogtat az hogy ő, a hordó-hasával és a kifejezetten elhízott alakjával - a kb 50 kilós extra súllyal, saját magát is "túlsúlyosnak" titulálja. Pedig ő kövér, az más. Lehet, hogy nem látja objektíven magát? Vagy látja, de letagadja a valóságot? Vagy a vissza-támadás technikáról van szó? Meg akar sebezni, ha már én megkritizáltam őt? Azt hiszem, a reakciója oka főleg ez. Külön utálatosnak tartom hogy tudja, hogy nekem eü. gondom akadt, aminek az oka nem én vagyok, ennek ellenére felhozta a dolgot. Nem egy úriember, az biztos. Egy úriember nem él vissza a másik egy gyenge pontjával. Exemmel nem lehetett komunikálni: amikor akartam valami engem zavaróról beszélni vele, vagy letagadta, vagy visszatámadott, vagy fizikailag elszökött, haza a mamájához (nem viccelek!) Nb: mindez természetesen fordítva is igaz. Egy önmagát objektíven nem látó, stresszhelyzetet kezelni nem tudó, a másikba bosszúból belevágó ember mind nőnek, mind férfinak rossz partnere.

Már van naplóm a tavaly őszi olasz társkeresős tapasztalataimról: rengeteg match de kevesen írtak, elhalt beszélgetések, kérdések, amikből evidens hogy nem olvasták el a bemutatkozásomat, szexet keresők. Ha néha én írtam először, vagy nem válaszoltak, vagy lagymatag, hamar véget érő levelezés. Két randi lett belőle, az egyik pasi alkoholista, a másik 150 kiló. Volt néhány normális de messzire éltek, sajnos, én meg nem távkapcsolatot keresek. Csodálkoztam rajta mert tavasszal egy másik társkeresőn rengeteg randin voltam... alig néhány hónap alatt ekkora változás? Még most sem értem, mi történt. Nemrég voltunk Ausztriában nyaralni két hetet, na mondom, kíváncsi vagyok, itt mi a helyzet, újra aktiválom a profilomat. Rövidke, angol nyelvű bemutatkozót csináltam amiben benne volt, félreérthetetlenül, hogy nem akarok randizni, csak azt kérdezem, ha itt élnék, szeretnél megismerni? Mi történt? - Többen németül írtak -valószínű hogy nem tudnak angolul, csak bepróbálkoztak. - Néhányan a szexre hajtottak. - A többség randizni hívott, igaz angolul írtak de evidens hogy nem olvasták el a bemutatkozót. Ezt láttam gyakran az olasz platformon is... megkérdezik, hogy élek, pedig benne van az első mondatban. - Végül egy minimális kisebbség normális volt, elolvasta a bemutatkozást és írt, hogy igen, érdekelt lenne. Ezeknek megköszöntem. Találtam egy olasz pasit is, ő munka miatt járt arra és írt nekem, többször is, az elején elég lelkes volt - csintalan kis ördögre hasonlított a fotón szájából kicsit kilógó nyelvével. Amolyan polgárpukkasztó-stílus. Nem tetszett se mint férfi, sem mint magatartás. Neki lelohadt az érdeklődése amikor közöltem vele hogy számomra a vakáció az, ha nem kell bevásárolni-főzni-mosogatni - takarítani és ezért egy lakóautós nyaralásra nem vagyok hajlandó elmenni - ezután eltűnt, szerencsére. Összefoglalva, Ausztriában több érdeklődő volt arányában, mint Olaszo.ban. Majd meglátom, mit csinálok, lehet hogy szeptember végén újra aktiválom a profilt.. de az is lehet, hogy nem.

Nem tudom, melyik nő hogy van vele, amikor egy pasi ír neki a társkeresőn és az üzenet csak a telefonszáma vagy telegram vagy egyéb elérhetősége. Rögtön utána hibernálja magát, így azt se írhatom meg neki hogy egy kukkot se tudok róla, legalább írjon valami minimálisat magáról. Vagy letilt, tehát az egyetlen mód, ahogy elérhetem, az hogy felhívom. Esetleg azt is írja hogy " már nem sokáig maradok itt"... aha, persze, pont aznap és abban az órában, ahogy rámtaláltál, letörlöd magad. Abszolút hihető 😀 Mit képzelnek magukról ezek a pasik??? Hogy kétségbeesetten fogok rohanni utánuk mert annyira ki vagyok éhezve? Vagy mert 58 évesen már annyira alacsony a piaci értékem, hogy örüljek hogy ő jelentkezik? Ezt hiszik? Mert másra nem tudok gondolni. Akkor nagyon tévednek. Fog a fene (leírhatom? Vagy a rosseb) ezekkel az egyénekkel foglalkozni. Hívja fel őket a vasorrú boszorkány, az én hangomat nem fogják hallani. Egyrészt nagyon utálom, amikor megpróbálnak manipulálni. Másrészt csodálkozom, hogy van egyeseknek ekkora egója - amit sem kinézetük, sem intellektuális szintjük nem tesz indokolttá. Nem idegeskedek, csak nevetek egy nagyot és megyek tovább.

Miért nem megy az internetes társkeresés? Fogalmam sincs. De nem megy, az biztos. Legalábbis nekem nem. A férfiak azt mondják hogy a nőknek túlzottak az elvárásaik. Fotoshoppolt képeket tesznek fel. Nem válaszolnak a levelekre. Hát... lehetséges. Biztos van ilyen. De minden nő??? Én azt kérem, amit fel tudok mutatni. Nem trükközök a fotókkal és minden normális levélre válaszolok. Az elvárásokról Külsőleg: odafigyelés az alakra. Nem vagyok nádszálvékony, de kövér sem. Egy férfiban egy kis pocak belefér de taszít a kövérség, a kötényként lecsüngő has, az oszlopszerű combok. Rendszeresen sportolok, szeretem ha a testem fitt, izmos, ha bírja a strapát. Nem kell hogy ugyanazt a sportot űzzük de szeressen mozogni és ne morogjon hogy mondjuk kondiba megyek, mert ugyan minek. Tiszta vagyok, nincs izzadtságszagom - ha van, megmosom magam. Körmeim tiszták, nem ret.es a sarkam. Ha valaki piszkos, undort kelt bennem. A ruháim józanul divatosak/elegánsak. Ha egy férfi keresztbe csíkos ételfoltos pólóban jelenik meg az első randin, már tudom, mi nem leszünk egy pár. Szóvá se teszem, úgysem értené meg. A fogaimat ápolom, nincs szájszagom, fogsorom nem hiányos. Fel nem tudom fogni, hogy tud valaki hiányos fogsorral kimosolyogni egy Bmw-ből. Autóra van pénze, fogorvosra nincs? Bár nem szeretem, ha a hajam körül matatnak, fodrászhoz járok rendszeresen. Ha a hajam zsíros, megmosom. Egy férfiban nem érdekel, van-e haja vagy nincs. Felőlem tök kopasz is lehet. De ha van haja, szakálla, figyeljen oda, hogy néznek ki. Belsőleg Van diplomám, elég jó műveltségem. Sok minden érdekel: történelem, művészet, autók. Nem fontos hogy egyforma érdeklődésünk legyen mindenben de az igen, hogy ilyen témákról el tudjunk beszélgetni. Én tanulok tőle és ő tanul tőlem. Ehhez pedig kell egy érettségi, mert az az, ami megadja az általános műveltséget. Vidám vagyok, nem besavanyodott, sem nyavalygós. Szeretek nevetni és poénokat gyártani. Mit kezdjek egy olyan emberrel, aki sosem mosolyog? Akinek nincs életkedve, nem képes lelkesedni semmiért? A body-countom a béka feneke alatt van. Nekem fontos hogy az illető múltja tiszta legyen előttem és ne egy virágról virágra szálló pillangóról legyen szó. A természetem "normális", bár szubjektív módon saját magamat nehéz megítélnem, barátaim alapjában semmi súlyos hibát nem említettek. Persze nekem is vannak rossz tulajdonságaim. Pl. a türelmetlenség. Ha valaki nem érti a mondanivalómat (pedig odafigyelek hogy tiszta legyen), nincs sok kedvem magyarázkodni. Lehet azért mert már a rendelőben ezt teszem órákig. De az más, az a munkám és kötelességem a páciensek felé. Otthon viszont marhára fárasztana egy lassú felfogású egyén. Nem vagyok társfüggő, tapadó, polémikus, zsugori, manipuláló, szószátyár és kerülöm az ilyen embereket. A zsugoriságot és az ígéreteket be nem tartókat különösen utálom. Egy pénzével zsugori ember az érzelmeivel is az. Valamint az sem mellékes hogy van egy 12 éves lányom. Én még évekig nem leszek szabad... most jön az az időszak, amikor nagyon oda kell figyelni rájuk, nehogy valami hülyeséget csináljanak. Tehát lecsökkent idő és figyelem a potenciális partner felé... nem könnyű elfogadni, megértem. Gondolom az 57 év (néhány napja 58 ) sem kedvez. A korombeli férfiak többsége magánál fiatalabb nőt keres. Élőben általában 5-10 évvel kevesebbnek mondanak de papíron bizony ennyi vagyok és őszintén le is írom. Ezzel biztos lecsökkentem a potenciális érdeklődők számát de mit csináljak? Nem akarok szépíteni a valóságon. Kb. ez az amit ajánlok és keresek. Sokat kérek? Nem hinném. De az olasz társkeresőn mégsem találtam senkit, a több száz (!) match ellenére sem. Többen a szexre hajtottak. Volt néhány férfi akivel összeillettünk volna de túl messze éltek. Távkapcsolatnak nem látom értelmét, már próbáltam de nem ment. Tehát, egyelőre, velem összeillő közeli férfit nem találtam. De nem csüggedek mert arra gondolok hogy ha én fenn vagyok a társkeresőn, előbb-utóbb csak fogok találni valaki hasonlót. Addig is élem és élvezem az életemet, lányomat, barátaimat, szeretett munkámat és olyan dolgokat csinálok, amik még boldogabbá tesznek. Mert a boldog ember vonzó 😀

Végre vége az iskolának, gyerkőc elpaterolva apjához, szingli vagyok egy hónapig! (Ezt a naplót még június 9-én kezdtem el.) Édes szabadság!!! 😀 Imádom a gyerekemet de néha az agyamra megy. Ezt meg is mondtam neki. Mi két nő vagyunk, rengeteg neuronnal, ezért néha túl nagy a feszültség köztünk. Időnként szükségünk van arra hogy eltávolodjunk egymástól. Egyelőre nem hiányzik és azt hiszem, én se neki. Az állandó "öltözz fel rendesen" "tiszta a körmöd?" "bepakoltál mindent?" stb. stb. kérdéseket néhány hétig most nem kell feltennem. Az első szabad hétvégére beszerveztem életem első hajóútját. 76 éves barátnőmet kérdeztem, hogy jön-e velem és ő rögtön igent mondott. Olyan nő, aki még a 80-as években ellátogatott Tűzföldre, amikor utazni még nem volt egy mindennapi dolog! Csak 3 nap, de kóstolónak elég lesz, gondoltam. Ki tudja hogy bírom a tengert. Indulást Róma kikötőjéből, Civitavecchiából. A hajó 250 méter hosszú és nem csak utasszállító, hanem kompként is működik: kamionokat és autókat szállít. Szombat este elfoglaltuk a kabinjainkat a 9. szinten. A hajók emeletei a legalsóbb szintről vannak számolva, úgy, mint a házaknál. A 10. szinten voltak az éttermek, egy hatalmas presszó, a diszkó. A 11. a legfelső, félig nyitott volt, két részre osztva, elől egy színházszerű építménnyel, hátul két medencével. Kabinunk egyszerű, de kényelmes volt, szép nagy ablakkal (de nem volt nyitható) és egy icipici fürdőszobával. Még az indulás estéjén volt diszkó az egyik étteremben de túl fáradt voltam, csak bekukkantottam és mentem is aludni. A hajó motorjának búgása közben kellemesen elszunnyadtam. Másnap, vasárnap, reggeli után irány a fedélzet és...a fitnessz! Bizony, ez egy ilyen út volt. Egész napos fitnessz programok útban Barcellona felé, ahová este érkeztünk meg. A programok 9.30-kor kezdődtek és órás váltásban folytak le. Volt ott mindenféle torna és több, számomra abszolút ismeretlen edzésforma is. - jumpy: egy kicsi gumiszőnyegen ugrálni-tök nehéz volt, az egyensúlyra is kellett figyelni és az edzőt is utánozni. - kangoo: ugyanez, különleges, rugalmas talpú cipőket felvéve. - dobolás: egy afrikai dobhoz hasonló fémtárgyon két ütővel, a zene ritmusát követve dobolni. - reggaeton: kubai mester latinos táncát követni. Amint végre megértettem egy mozdulatsort, máris újat csinált. - ugyanez dominikai mesterrel, kicsit más a ritmus de a lényeg hasonló. Itt tanultam meg egy jópofa mozdulatot: mintha isiász gyötörne, bal térdre támaszkodva jobb lábad kinyújtani és úgy rázni, hogy a jobb fenék is remegjen bele, miközben a talppal próbálok képzeletbeli csótányokat eltaposni. Majd fordítva. Könnyebb megmutatni, mint leírni. 😀 Plusz még jóga, nyújtás, nőies mozdulatok elsajátítása (ezen kétszer is részt vettem) és egyéb aktivitások. Többféle mozgást megcsináltam, volt, amiben jó voltam, másokban gyatrább. De végülis tök mindegy, a fő a szórakozás! Vasárnap este megérkeztünk Barcellonába, a lenyugvó nap fényénél csodáltuk meg a város fényeit. Este megint volt diszkó, de kinek volt rá energiája az egész napos ugrálás után? Nekem nem. Másnap reggeli után útra keltünk hogy megnézzük a várost. Egész nap császkáltunk: végigmentünk a város híres sétálóutcáján, a Ramblán, megnéztük kívülről Gaudí híres házait: a Batlló és a Mila házat és a Sagrada Familiát, majd visszafelé a belvároson sétáltunk át. Ez utóbbi nagyon hasonlít az olasz Dél városaihoz, mondjuk Salernóhoz. Gaudí házai tényleg meseszerűek... mintha egy gyerek képeskönyvéből léptek volna ki. Az biztos, különleges tehetség volt! De nemcsak az ő házait lehet megcsodálni a városban. Annak, aki szereti az építészetet, főleg a szecesszióst, egy igazi paradicsom! Gyönyörűen feldíszített házak, kovácsoltvas korlátok, különleges formájú erkélyek... felsorolni se lehet! Egészen kitekeredett a nyakam az állandó felfelé bámulástól. Este 19.30 ra értünk vissza a hajóhoz és bizsergő talpjainkat hideg vízzel leöblítve mentünk vacsorázni. Este megint volt diszkó, erre már elmentem... jól kitáncoltam magam. Másnap utazás vissza Civitavecchiaba, ismét fitnessz programok egész 5-ig. Kikötés 7-kor majd röpke 400 km levezetése után hajnali kettőkor hazaérkeztünk. Szép út volt, bár eléggé kifáradtam. Tetszett a hajókázás, meg lesz ismételve! Elfelejtettem még mondani hogy mivel szakorvosi segítséget nyújtottam a legénység több tagjának, jutalomból felmehettem a parancsnoki fedélzetre! Megismertem néhány tisztet, meghallgattam a magyarázatot a műszerekről és a motorokról. Na, ilyen megtiszteltetésben volt részem!

Mint áprilisban írtam, február óta nem éreztem jól magam. Hőhullámok, szörnyű fejfájások és súlynövekedés. Nem sok, de zavaró, főleg pocak. Na mondtam, itt a klimax... Elkezdtem szedni gyógynövényeket, azok segítettek az első kettőn. Újrakezdtem a sportot, főleg a konditermet mert edzeni kényelmetlen volt a súlynövekedés miatt. Abszolút nem értettem, hogy következhetett be amikor rendesen eszek, nem viszem túlzásba. Vércukor szint, glikált hemoglobin és éhgyomri inzulinszint- mind rendben. Viszont éreztem hogy valami nagyon nincs rendben... elmentem egy endokrinológushoz. Kiderült hogy magas az inzulinszintem ami az ún "inzulin görbével" diagnosztizálható. Szénhidrátok és egyéb élelmiszerek (édesítőszerek, tejcukor) hatására túl sok inzulin termelődik a hasnyálmirigyben, ami rögtön elraktározza a bekerült cukrot. Eredmény: hízás és gyakori éhségérzet. Megoldás: elkerülni a veszélyes anyagokat. Alig 3 hete eszek így és már jobban vagyok, lement a pocakból, több energiám van és abszolút javult a közérzetem. Hõlgyek! Akinek hasonló tünetei vannak, forduljon orvoshoz! Gyakran leírjuk hogy a súlynövekedést mint a klimax elkerülhetetlen részét de mint az én esetemben látható, egy másik baj is elbújhat mögötte.