Az én tapasztalataim szerint nem az a probléma, ha valaki otthon él, hanem, hogy ennek következményeként nem sikerült érzelmileg levárnia a szüleiről, és mindenben az ő beleegyezésüket lesi, ahelyett hogy a kapcsolatát helyezné előtérbe. Ezt a fajta viselkedést csak azok tudják partnerként elfoadni, akik hasonlóan konzvervatív szemléletű családból jönnek. Sajnos a második ilyen kapcsolatomon vagyok túl, tudom miről beszélek. Én nem tudom régen hogy működtek a többgenerációs együttélések, mennyire folytak bele egymás életébe az emberek, de az biztos, hogy a mai világban, ahol mindenki a függetlenségre törekedne- amit az anyagi helyzet csúnyán meg tud akadályozni- nem szerencsés, ha valaki otthon lakik felnőtt létére. Én se tudtam még külön költözni pusztán anyagi okok miatt, de egyébként úgy érzem, hogy kellő szabadsággal rendelkezem. 🙂

Ez alapvetően kulturális kényszer miatt alakult ki. Az elmúlt pár évtizedben nyomatják azt, hogy egyedül boldogulsz, teremtsd meg magadnak az életfeltételeket, állj meg a saját lábadon. Nyilván nem véletlenül: ha egyedül teremted meg magadnak az élethez a javakat, sokkal kiszolgáltatottabbá válsz. Milyen király vagy, dolgozol, gürcölsz és ha nem akarsz adósságban úszni egész életedben, akkor nagy nehezen tudsz venni magadnak egy lyukat vagy fizeted az albérletet. Egy olyan otthon után, amiben sosem leszel otthon. Ez vonzó? Szerintem nem... Ahol több generáció él együtt, ott természetesen vannak feszültségek. Viszont egy gyermekes család esetén nem az a természetes, hogy nagyapa, nagymami besegít a nevelésbe, együtt élik meg a boldogságot, nehézséget? Miért építettek régebben nagy családi házakat több generáció számára? Hm? Csak együtt vagy a szeretteiddel. Csak meg lehet beszélni a dolgokat, a problémákat. A magánszférát meg tiszteletben lehet tartani, meg lehet úgy oldani, hogy mindenkinek meg legyen a kis élettere. Én is ilyen közösségben élek és nagyon jól érzem magam. Meg van a saját kis életterem, műhelyem. Segítem a Szüleimet és a Nagyimat. Megveszem a tűzifát, besegítek a vásárlásba, tavaly vettem egy autót nekik. Szerintem ezek az igaz értékek, nem az, hogy verem a mellényemet, hogy öcsém, van egy lakásom. Na és? Minek mennék el csak azért, hogy a kiszemelt hölgy előtt én lennék a király, hogy van saját lakásom? Aztán meg ne tudja, hogy adósságban úszom, mert esetleg nem voltam abban a helyzetben, hogy az ősök csak úgy odategyenek egy lakást a hátsóm alá? Ez aztán nagyon felelősségteljes, király tett. Ugyan már? Ne kergessünk illúziókat. Le kéne végre szállni a földre és annak örülni, amink van és nem állandóan azt keresni, ami nincs. Jó napot. 😊

Én csak úgy tudom megközelíteni a kérdést, hogy miért leHET gond, ha egy nő a szüleivel él még 30 évesen is. Önmagában nem az a gond, ha így van. Ellenben már több olyan nővel próbáltam ismerkedni, akik anyucinál laktak még mindig, s náluk - nem reprezentatív a tapasztalatom - kivétel nélkül az anyucival egy fedél alatt élés azt is jelentette, hogy képtelenek elszakadni tőle. Volt, amelyik ki is jelentette 32 évesen, hogy ő legfeljebb fél óra távolságra költözne el, mert neki a legjobb barátnője az anyukája. Azt is hozzátette, hogy ilyen távolságba az anyukája is bármikor el tudna jönni busszal. Mit mondjak erre? Valóban csodás lenne egy párkapcsolat, ahol az anyósom minden nap váratlanul beállít, s nincs magánéletünk a párommal! Ugyanezek a nők - egymástól függetlenül - azt is teljesen normálisnak vették, hogy megbeszéljük, hogy mondjuk 18 órakor hívjuk egymást, aztán nem jelentkeznek, a telefont sem veszik fel. Másnap közlik mindenféle rossz érzés nélkül, mintha ez lenne a legtermészetesebb, hogy igen, mert az anyukámmal/apukámmal/szüleimmel beszélgettem, vagy kezdtünk el főzőcskézni, vagy tévét nézni... Nem is értik, hogy hol van ezzel a gondod. A probléma tehát nem az az én meglátásom szerint, ha valaki a szüleivel él, mert ezzel nincs semmi gond, hanem az, ha valaki ennyi idősen is képtelen felnőni és önálló életet kezdeni. A gond az, amikor fontosabb anyucival beszélgetni, vagy apucival filmet nézni, mint a férfi, akivel elkezdett ismerkedni. Ha már a legelején ilyen a másik, mire számíthatnék később? Az remek és csodás, ha jó a kapcsolata a szüleivel és más rokonaival! Csak ennyi idősen már ne ők határozzák meg az életét.

Kedves Dani! Ha esetleg csak azért nem kellenél valakinek mert a szüleiddel élsz még, akkor az már régen rossz. Az olyan lány/lányok után nem is érdemes bánkódnod. Pl. az én nagyfiam is velem él még, mert nem láttuk semmi értelmét annak, hogy egy csomó pénzt kiadjon egy albérletre, vagy hogy egyedül vágjon bele egy hitelbe. Ennek ellenére már 5 éve van egy kedves barátnője, akivel nagyon szeretik egymást, és akivel már a közös jövőjüket tervezik. Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy akinek az érdeklődését igazából fel fogod kelteni, és akinek igazából tetszeni fogsz, az Téged fog nézni, és nem azt, hogy jelenleg hol és kivel élsz.

A nők azért nem szeretik szerintem, mert az első gondolat, hogy nem vagy önálló. Anyukád főz, takarít és mos rád. (Mamahotel) . Szóval nem az anyagiak miatt a többségnél... Sajnos olyan vilagot élünk, hogy az albérlet ill. ingatlan árak az egekben. Szóval megértem azokat, akik kivárnak még emiatt vagy éppen nem tudnak saját otthonba költözni.

Dani ez egy nagyszerű téma. A mai társadalom a függetlenséget sugalja mindenáron. És kvázi cikinek számít az úgynevezett "mamahotel", de különbséget már nem tesznek, hogy vannak az életképtelen munkanélküliek akiket 40 évesen is a szülei tartanak el, és vannak az amúgy önálló dolgozó fiatalok, akik inkább megspórolják azt a pénzt amit ki kellene csengetni albérletre, hogy alapjául szolgáljon egy későbbi családalapításhoz, saját otthonhoz. Sajnos utóbbiakat is egy kalap alá veszik. A másik okfejtés már megírták, az anyagiasság. Ha a pasinak van háza, autója, és valamilyen Manager, akkor az erős mágnesnek számít. Vidéken szerintem nem ennyire durva a helyzet, kevesebb a munkalehetőség, férfiak és nők is laknak a szüleikkel, ez régen is normális volt és még ma is megakad, hogy a szülői házból nősülnek/mennek férjhez, s akár egy rövid ideig vagy hosszabban is élnek ott. Én vállalom azt, hogy ha ezzel a feltétellel kiesek a nő szűrőjéből, akkor ő is kiesik az enyémből, mert nem egyezik a világnézetünk s nem passzolunk össze.