Elmondanék, írnék nektek egy történetet. Nevek nélkül. A fiú utolsó egyetemi éveit tölti, épp egyedülálló, jól érzi most így magát, mert nehéz év van mögötte érzelmileg. Örül a függetlenségének, mert lelkileg feltöltődve vág neki az új félév kezdetének. Tudatosan hagyott önmagára időt, rendezte sorait. Barátaival tanulás mellett, élénk társadalmi életet él (hangsúlyozom, kultúráltan), sosem vadászott a lányokra, az élet mindig megajándékozta a szerelemmel. Most nem keres kapcsolatot, tanulásra koncentrál és önmaga jobb megismerésére. Folytathatnám, de ugorjunk előre. Vizsgaidőszak, tanulás mindenek felett, sokszor barátaival együtt. Egy alkalommal egy barátja meghívására, odaköltözött hozzá, hogy nyugodtan készülhessen. Ekkor még nem tudta, hogy lesz egy harmadik személy is, mely megváltoztatja életét. Az érkezés pillanata egyszerűen leírhatatlan. Mikor a fiú belépve észrevette a leányt, ő légiesen könnyed mozdulattal, felkelt (ő is tanult épp) és üdvözölte őt. A fiúnak egyszerűen abban a pillanatban megszűnt a világ, számára ez a pillanat olyan volt, mint egy lassított felvétel. Csodálatos sűrű, göndör hajkoronája a vállára omlott, miközben mély őszinte szemeit a fiúra emelte és bemutatkozott. Nem tudni mennyi idő telt el, a fiú mozdulni sem tudott, a legcsodálatosabb pillanat volt ez számára. A nyugodtság, mely mindkettejükből áradt, azonnal körülölelte őket, attól a pillanattól kezdve csak egymásnak voltak, soha nem beszélgetett még így egyikük sem, egymás mondatát fejezték be, szó szerint látták egymás gondolatait, a lelkük azonnal összekapcsolódott, érzéseik egymás iránt az első pillanattól kezdve kölcsönösek voltak. Attól kezdve elválaszthatatlanok voltak. Kapcsolatuk minden téren tartalmas volt és rendkívül őszinte, értem ezt a szó legszorosabb értelmében. Az őszinteséget tekintve a leány elmondta neki, hogy válófélben van mert rossz döntést hozott, de nagyon fél, mert gonosz emberhez ment hozzá, akitől félt, mert mindenre képesnek tartotta, ha elhagyja (a férj családja is ilyen volt). Lelki terrorban élt, fizikailag soha nem bántalmazták. A történet vége nem volt happy end, de az az egy év csodálatos volt kettejük számára. Többet nem írnék erről, esetleg sajátban. Mindezzel azt szeretném elmondani, hogy aki igazán volt szerelmes, megélte azt a mindent elsöprő érzést, ami kölcsönösen az első pillanatban magával ragadja mindkettejüket, az tudja, de inkább érzi, hogy ez az az érzés, ami mindent megalapoz, egy életre való köteléket jelent, és igen, változik a szerelem az évek alatt, de én úgy mondanám, ilyen esetekben fejlődik pozitív irányban, a legszorosabb lelki kötődést tudja létrehozni. Ez tud egy életre összekötni két igazán barát embert.

Szerintetek mi a valódi szerelem? Honnan indul, hol és meddig tart? Vajon mi az amit ti magatok igaz, valódi, hamisítatlan és a legjava most jön, ***örökké*** tartó szerelem? Nem ok nélkül kérdezem mind ezt. Ha van bátorságod véleményt fogalmazni, egy valamiben biztos lehetsz. Önmagad vallomása görbe tükör lehet számodra, ezt egy idő után fel kell vállalnod, vagy ha nem, felesleges is bele kezdened az írásba.