Tünde, 60

Van valami, amit egyre inkább észreveszek a társkereső oldalakon: az emberek sokszor nem azt írják ki magukról, akik valójában, hanem azt, amilyennek szeretnék, hogy mások lássák őket. És vajon miért? Talán azért, mert szeretnénk tetszeni. Szeretnénk érdekesnek, kedvesnek, szerethetőnek, sportosnak, romantikusnak vagy éppen kalandvágyónak látszani. Beírjuk, hogy szeretjük a természetet, imádjuk az állatokat, szeretünk utazni, főzni, kirándulni, nevetni… Aztán amikor elkezdünk beszélgetni, néha kiderül, hogy a valóság egészen más. Például valaki azt írja az adatlapjára, hogy „imádom az állatokat", közben pedig kiderül róla, hogy valójában ki nem állhatja őket. Ilyenkor azért elgondolkodom. Miért kell valamit beírni csak azért, mert jól mutat? Ha valaki nem szereti az állatokat, miért nem írja egyszerűen azt, hogy: „Nem vagyok állatbarát. Lehet, hogy emiatt kevesebben fognak rá kattintani. De azok, akik mégis, legalább tudják, mire számíthatnak. És szerintem pontosan ez lenne a társkeresés lényege. Nem az, hogy minél több embernek tetsszünk. Hanem hogy megtaláljuk azt az egyet, akinek úgy tetszünk, ahogy valójában vagyunk. Nem kell mindenkinek megfelelni. Nem baj, ha valaki nem szeret túrázni. Nem baj, ha nem sportol. Nem baj, ha nem akar minden hétvégén utazni. Nem baj, ha nem szereti a kutyákat vagy a macskákat. Nem baj, ha inkább otthon marad egy jó film mellett. Ezek nem hibák. Ezek egyszerűen különbségek. És talán sokkal könnyebb lenne megtalálni egymást, ha nem egy gondosan megszerkesztett, tökéletesnek tűnő változatot mutatnánk magunkból, hanem az igazit. Persze megértem azt is, hogy egy társkereső adatlapra nem lehet mindent kiírni. Senki nem akarja az első bemutatkozásban az egész életét kiteregetni. De van különbség aközött, hogy nem mondunk el mindent, és aközött, hogy valami teljesen mást állítunk magunkról. Én például sokkal jobban értékelem azt az adatlapot, amelyik egyszerű és őszinte. Azt, ahol valaki azt írja: „Ilyen vagyok. Ezeket szeretem. Ezeket nem. Ezt keresem. Ha neked is szimpatikus, beszélgessünk.” Ez számomra sokkal vonzóbb, mint egy tökéletesre csiszolt bemutatkozás, amelyről néhány üzenet után kiderül, hogy alig van köze a valósághoz. Mert végül úgyis kiderül. Lehet szép képet választani. Lehet jól megfogalmazott bemutatkozást írni. Lehet olyan tulajdonságokat felsorolni, amelyek jól hangzanak. De amikor elkezdünk igazán megismerni valakit, az igazság előbb-utóbb előbújik. És én inkább már az elején szeretném látni az igazat. Nem tökéletes embert keresek. Hanem valódit. Talán ez az egyik legnehezebb dolog a társkeresésben: megtalálni valakit, aki nem azt akarja megmutatni, hogy milyen jó parti, hanem egyszerűen csak meri vállalni önmagát. Mert lehet, hogy az őszinteség miatt kevesebb embernek fogunk tetszeni. De talán éppen ezért találjuk meg azt, akinek tényleg mi kellünk.

Egy párkapcsolatban vajon mindig mindent ki kell mondani, vagy néha a tapintat fontosabb? Én azt gondolom, az őszinteség nélkül nincs valódi bizalom, de nem mindegy, hogyan mondjuk el, amit érzünk. Lehet valaki őszinte úgy is, hogy közben nem bántja meg a másikat. Talán nem az a kérdés, hogy őszinteség vagy tapintat, hanem az, hogy hogyan tudunk őszinték lenni szeretettel. ❤️

Talán nem is az a fontos, hogy pontosan hol találkozunk, hanem az, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában. 😊 Egy kellemes séta, egy kávé vagy egy pohár bor egy hangulatos helyen számomra tökéletes kezdet lehet. Szeretem, amikor egy beszélgetés természetesen alakul, amikor lehet nevetni, mesélni, kérdezni és közben egyszer csak azt vesszük észre, hogy már órák óta beszélgetünk. Nem várok tökéletes randit. Inkább valódi érdeklődést, őszinteséget és egy kis figyelmességet. És ki tudja… talán egy egyszerű találkozásból valami igazán különleges is születhet. ❤️

Nem tudom, hogy egy társkeresőn lehet-e megtalálni azt az embert, akire az ember igazán vár… de azt tudom, hogy ha mindig ugyanazt csináljuk, nehéz bármi újat megtapasztalni. Ezért most adtam magamnak egy esélyt. 😊 Nem tökéletes embert keresek, hanem valakit, akivel jó beszélgetni, együtt nevetni, kirándulni, megosztani a hétköznapokat és néha egyszerűen csak csendben lenni. Hiszek abban, hogy egy jó kapcsolat nem attól különleges, hogy nincsenek benne nehézségek, hanem attól, hogy két ember valóban kíváncsi egymásra. Lehet, hogy ez csak egy újabb naplóbejegyzés lesz… De az is lehet, hogy egyszer majd visszaolvasom, és azt mondom: „Itt kezdődött.” ❤️