Attila, 52

Egy nap megismertem egy nőt. Ápolt volt, igényesen egyszerű. Alig voltunk még együtt, elmentünk ruhát vásárolni. Hőség volt, izzadtunk. Sok ruhával a kezemben, mindketten bementünk a próbafülkébe. Féltem, hogy a zárt helyiségben milyen szagok fognak érződni. Egymás után próbálta a ruhákat, a hónalja csatakokban, homloka gyöngyözött. Aztán jött a meglepetés! Nem szagot hanem édes illatot éreztem, ami úgy tetszett, hogy nincs szó rá. Azonnal szerelmes lettem, azóta is az vagyok és örökké maradok. Tudom, hogy a feromon nem minden, hogy a jó párkapcsolathoz millió egyezés kell, de oka van, hogy erre az apró dologra most is tisztán emlékszem. Nem volt több diplomája, de az érzelmi intelligenciája magával ragadó. Egyszerűségében a bája, mosolya feledhetetlen. Odaadása pedig mélyen megható, vonzó. Volt olyan napom ami frusztráltan vitt haza, de a gyengédsége hamar kiradírozta belőlem. Én is mindig így teszek, nem direkt, csak ezt vágyom. Képes kimondani, mit szeretne, és meghallja azt is, amit én ki sem mondok. Már a kapcsolat elején éreztem, ez valami más lesz, valami olyan, ami még nem volt, ami csak egyszer lehet. Teltek az évek, megismertük egymást, és a szerelem, csak mélyebb lett, a vágy izgalmasabb. Megismertem a rossz tulajdonságait, amit elfogadtam, de aztán jött az új meglepetés: szerelmes lettem a hibáiba is! -hiszen azok is Ő. Soha nem akarom elveszteni, mindig érte akarok tenni, miatta akarok jobb ember lenni, érte vagyok most itt. Ha magadra ismersz, kérlek keress, mert ezt rólunk írtam.