
Erzsébet, 57
Mottóm: még mindig hiszek a szerelemben. Két éve váltam el, jelenleg két felnőtt gyermekemmel és unokámmal élek saját otthonomban. Mérleg jegyben születtem, olyan is vagyok :) . Szeretem az embereket, örök bizakodó vagyok, hiszek bennük de nem vagyok naiv. Szeretem a vidámságot, lételemem a nevetés igyekszem csak pozitív kisugárzású emberekkel körülvenni magam. Hiszem azt hogy semmi sincs véletlenül a sors nagy rendező s ha észrevesszük apró ajándékait boldogan megyünk végig utunkon. Mostanra eljutottam odáig, hogy érdeklődő vagyok párkapcsolatra, barátságra, kapcsolatra. Nyilvánvalóan én is azért regisztráltam erre az oldalra, hogy párt vagy barátot találjak magamnak akivel jókat tudok beszélgetni, nevetni, aki elfogad s akit én is elfogadok. Aki nem akar megváltoztatni és akit én sem fogok annyi bizonyos. Hiszek abban hogy valaki vár engem lehetőség szerint az fog rám találni akit én is várok. Munkámról annyit hogy nagyon szeretem. Emberekkel foglalkozom mindig is emberekkel foglalkoztam sorsok játszódnak le előttem ilyen vagy olyan módon. Közigazgatásban dolgozom. Családomról: elváltam. Három gyermekem van 24, 23 és 20 évesek. Van egy unokám is két éves. Két lányom és unokám velem élnek. Ha érdeklődő vagy pl. kisgyermekekre akkor annyit mondhatok egy csodás kis kétévest ismerhetsz meg mellettem unokám személyében. Ma már gyermekeim is pártolják hogy új kapcsolatom legyen, mindenben támogatnak. Szeretem a színházat, a koncerteket, szeretek kirándulni, várost nézni. Szeretem az időmet barátaim társaságában tölteni. Vidám vagyok és másokat is sok-sok nevetéssel nevettetéssel ajándékozok meg. Ha továbbiakban felkeltettem az érdeklődésedet írj, és válaszolok szívesen. Mást most nem írnék magamról a döntés a kezedben van akarsz-e többet megtudni rólam. Annyit írnék még hogy nem vagyok Barbi baba, három gyermeket szültem. Külsőmre, öltözékemre igényes vagyok de nem vagyok agár vékony, igaz kövér sem. Úgy pont egészséges :) a külsőm. Úgyhogy divatmodellt személyemben nem kapsz.
adatai | akit keres | |
---|---|---|
nő |
![]() |
férfi |
57 év |
![]() |
50 - 56 év |
mérleg |
![]() |
|
Szentendre, Pest |
![]() |
max. 50 km-re tőlem |
magyar |
![]() |
|
pár kiló plusz |
![]() |
átlagos, sportos, izmos |
158 cm |
![]() |
158 - 180 cm |
![]() |
80 - 100 kg | |
középiskola |
![]() |
legalább középfokú |
alkalmazott |
![]() |
alkalmazott, vállalkozó, vezető |
elvált |
![]() |
nőtlen, elvált, özvegy |
egyedül a gyermeke(i)mmel |
![]() |
egyedül vagy a gyermekeivel él |
már felnőtt(ek) |
![]() |
|
![]() |
nem | |
nem |
![]() |
nem |
![]() |
nem vagy csak ritkán iszik | |
![]() |
mindenevő | |
![]() |
nem tart lakásban háziállatot |
Ahol te is megtalálod a párod!
Az Első Találkozás a komoly kapcsolatot keresők számára kialakított társkereső oldal. Nálunk nincsenek trükkök, mivel a párkeresés valóban működik!
Szétnézek a környéki párkeresők közöttAz Első Találkozás, egy teljesen ingyenes társkereső oldal, ami kifejezetten a komoly kapcsolatot kereső nők és férfiak számára lett kialakítva.
A társkereső fórum lehetőséget biztosít, hogy feltedd a párkereséssel kapcsolatos kérdéseidet vagy éppen tanácsot kérj egy témában.

Első Találkozás - Társkereső a komoly kapcsolatot keresőknek
Magyarország