Dávid, 24

Ma azon töprengtem, hogy vajon mi rejlik abban, amikor valaki igazán beenged minket a szívébe. Mi történik, amikor egy kapcsolat nem csupán egy pillanatnyi találkozás, hanem valami mélyebb, tartósabb dolog kezd lenni? Talán nem vagyok olyan, mint mások, és talán te sem. De egy biztos: ha egyszer igazán belépsz a szívembe, ott leszel. Őszintén. Mélyen. Végleg. Az emberek sokszor keresnek valamit, ami kívül van rajtuk. Valami csillogót, valami tökéleteset. De a valódi értékek gyakran ott rejtőznek, ahol senki nem néz: a mindennapok egyszerű pillanataiban, azokban a csendekben, amikben igazán megismerhetjük egymást. Mert a kapcsolat nem arról szól, hogy mindent tudunk a másikról, hanem hogy képesek vagyunk megérteni azt, amit ő nem mond el. Amit a szavakon túl, a szívében rejteget. Lehet, hogy nem mindig a leglátványosabb dolgokat adom. Talán nem vagyok az, aki minden percben meg tudja mutatni, hogy mit érez, vagy aki mindig mindent elmond, amit gondol. De ha beengedsz, meglátod, hogy bennem ott van az igazi én. Akit nem befolyásol a külvilág, aki őszintén akar veled lenni. Mert igazán csak akkor tudunk szeretni, amikor nem a hibáinkat vagy a tökéletlenségeinket rejtegetjük, hanem elfogadjuk őket, és mégis ott maradunk a másik mellett. És talán pont ebben rejlik a titok: nem az számít, hogy milyen gyorsan találunk egymásra, hanem hogy mennyi türelemmel és hittel tudjuk megépíteni azt a kapcsolatot, ami igazán számít. Mert a valódi szeretet nem arról szól, hogy mindent tökéletesen csinálunk. Sokkal inkább arról, hogy képesek vagyunk megélni a közösen elért pillanatokat, még akkor is, ha azok nem mindig a legkönnyebbek. Mert lehet, hogy nem vagyok olyan, mint mások. De ha egyszer beengedsz a szívedbe, ott leszek. Éppen ott, ahol valóban számít.

Ma azon gondolkodtam, hogy mennyire különleges, amikor az ember képes megtalálni a saját útját, a saját ritmusát az életben. Mert mindannyian különbözőek vagyunk, és mindenkinek más a története. De a legfontosabb talán mégis az, hogy el merjük hinni: képesek vagyunk alakítani a saját sorsunkat. Miközben az élet sokszor elénk tárja a könnyebb utakat, az igazi értékek nem ott rejlenek. Az igazi értékek abban vannak, hogy merünk álmodni, merünk másképp gondolkodni, és merjük megvalósítani azt, amit a szívünk diktál. Lehet, hogy nem mindig könnyű, és sokszor fájdalmas is, de mi van akkor, ha éppen ez az, ami megerősít minket? Mi van, ha a kihívások azok a leckék, amik formálják a jövőnket? Az alkotás számomra mindig egy olyan belső szükséglet volt, amit nem lehetett elnyomni. Az írás, a zene, a művészetek mind olyan csatornák, amelyek segítenek kifejezni azt, amit szavakkal nem tudok elmondani. Mert az alkotás nemcsak arról szól, hogy valamit létrehozunk, hanem arról is, hogy saját magunkat is felfedezzük közben. Egy-egy alkotásban ott van a személyes történetünk, az a sok érzés, amit mások talán sosem érthetnek meg. Mégis, amikor valaki rátalál ezekre, amikor valaki képes ráérezni, hogy mi rejlik a sorok mögött, akkor valósággá válik az, amit egyedül alkottunk meg. Az alkotás nem csupán egy folyamat, hanem egy út. És ezen az úton nem mindig van biztos válasz, nincsenek egyértelmű irányok. De talán pont a keresés, a folyamatos változás és a felfedezés adja az igazi értéket. Mert az élet nem csupán a célok eléréséről szól, hanem arról is, hogy hogyan formálódunk közben. Mert minden egyes lépés, amit megtettünk, egy újabb lehetőség, hogy egy kicsit jobban megértsük, kik is vagyunk valójában. És én azt hiszem, hogy valahol, valahogyan, mi mindannyian megtaláljuk azt a helyet, ahol igazán önmagunk lehetünk

Ma azon gondolkodtam, hogy milyen könnyű mások szemében csupán egy felszínes képként létezni. Hogy mennyien látnak minket egy pillantásból, de nem látják azt, ami igazán bennünk van. Pedig minden emberben ott van egy történet, amit nem lehet egyetlen mondattal elmesélni. Egy világ, amit nem lehet egyetlen pillantással felfedezni. Én sosem hátrálok meg. Mert tudom, hogy az élet nem a könnyű utakról szól, hanem arról, hogy mennyire vagyunk hajlandók kitartani akkor is, amikor minden nehezebbnek tűnik. Az akadályok nem arra valók, hogy eltántorítsanak, hanem arra, hogy megmutassák, mennyire akarjuk azt, amiért harcolunk. Hiszem, hogy mindannyian megérdemeljük az igazi megértést, a szeretetet, a valódi kapcsolatokat. Nem azért, mert tökéletesek vagyunk, hanem azért, mert emberek vagyunk. Mindannyiunknak vannak sebei, félelmei, múltja. De ha valaki igazán meg akar ismerni, akkor annak a felszín mögé kell néznie. Én mindig a valódi dolgokat keresem. Nem érdekelnek az üres szavak, a hamis ígéretek. Azt akarom, ami igaz. Ami mély. Ami nemcsak a szemekben, hanem a szívben is tükröződik. Mert a legszebb dolgok nem azok, amelyeket azonnal látunk – hanem azok, amelyeket idővel értünk meg igazán. És hiszem, hogy valahol, valaki pontosan így lát engem is.

Ma azon gondolkodtam, hogy mennyire különbözőek az utak, amik a szerelemhez vezetnek. Sokszor hallani, hogy a szerelem akkor talál meg, amikor nem is keresed. De mi van akkor, ha az élet más irányba terel? Mi történik, ha nem tudsz úgy rátalálni, ahogy mások? Ha nem állsz meg egy kávézóban, hogy egy mosolygós pillantással megismerj valakit, vagy nem tudsz az emberek közé úgy beilleszkedni, mint mások? Nem hiszem, hogy a szerelem csak azoké, akik könnyedén rátalálnak, akik egyszerűen csak belevágnak, vagy akiknek minden rendben van az életükben. Szerintem a szerelem mindenkié, bárki megtalálhatja a maga módján. Még akkor is, ha más a történetünk, ha nem a hagyományos módon építjük a kapcsolatokat. És talán ott van valaki, aki nemcsak a külsőt, hanem az igazi énedet is látja. Aki képes megérteni, hogy a valós kapcsolatok nem mindig azok, amik az első pillanatban látszanak. A szerelem nem feltétlenül a könnyed pillanatokban születik meg, hanem abban, hogy képesek vagyunk megérteni és elfogadni egymást, még akkor is, ha az út nem olyan egyszerű, mint ahogy mások mesélik. Az igazi szerelem nem a pillanatok varázsa, hanem az a mély kapcsolat, amit két ember akkor épít, amikor igazán látják egymást. És talán éppen ebben rejlik az a különleges dolog, amit mindannyian keresünk. Egy olyan kapcsolatban, ahol nem a külsőségek számítanak, hanem az, hogy kire találunk rá, és hogy ő képes-e megérteni a mi világunkat. Azt hiszem, hogy a szerelem nem mindig olyan, mint ahogy elképzeljük. De ha tisztán látjuk, hogy miért keresünk valakit, és miért akarjuk, hogy mellettünk legyen, akkor talán eljön az a pillanat, amikor megtaláljuk egymást. Mert végső soron mindenki arra vágyik, hogy valakit találjon, aki igazán látja, megérti és elfogadja őt.

Ma azon gondolkodtam, hogy mi történik, amikor úgy érzed, minden elúszik. Amikor az élet egy-egy váratlan fordulata olyan nehézségeket hoz, amelyek szinte mindent megváltoztatnak. Volt olyan pillanat, amikor én is úgy éreztem, hogy minden egyetlen döntésen múlik: hogy feladom, vagy harcolok tovább. Amikor a beszédképességem elment, egy teljes világ omlott össze bennem. A szavak, amelyek eddig olyan természetesek voltak, hirtelen eltűntek. Akkor úgy tűnt, hogy semmi sem maradt, amivel kifejezhetem magam. De aztán rájöttem, hogy nem a szavak az egyetlen módja annak, hogy kapcsolatba lépjek a világgal. Egy olyan döntést hoztam, amely nemcsak engem, hanem mindenkit, aki körülöttem van, megváltoztatott. Elhatároztam, hogy nem adom fel. Megtanultam másképp kommunikálni, más módon kifejezni a gondolataimat és érzéseimet. És ahogy teltek a hónapok, rájöttem, hogy a hangok, amiket nem tudok már kiejteni, más formában is elérhetik a céljukat. Az életben mindig ott van a választás lehetősége. Még a legnehezebb pillanatokban is dönthetünk. Dönthetünk úgy, hogy a fájdalmat engedjük, hogy uralkodjon rajtunk, vagy úgy, hogy megtanulunk tanulni belőle és a lehetőségekre összpontosítunk. Mert a nehézségek nemcsak akadályok, hanem azok a kihívások is, amelyek erősebbé tesznek minket. Minden nap egy új döntés. Eldöntheted, hogy miként látod a világot: egy helyet, ahol csak a problémák vannak, vagy egy olyan helyet, ahol minden egyes pillanat egy új lehetőséget rejt. Az igazi erő nem a külső körülményekben rejlik, hanem abban, hogy hogyan döntünk, hogyan reagálunk rájuk. Ma dönts úgy, hogy nem hagyod magad legyőzni! Válaszd a kitartást, a belső erőt, és a hitet. Mert a legnagyobb győzelem nem kívül, hanem benned születik. És minden egyes lépés, amit önmagadért teszel, egy újabb bizonyíték arra, hogy képes vagy rá.

Azon gondolkodtam ma, milyen különös és néha elgondolkodtató az élet. Gyakran próbáljuk megérteni, mi miért történik, de a válaszok nem mindig egyértelműek. Néha csak sodródunk az eseményekkel, máskor viszont minden apró részletnek jelentősége van – és csak később döbbenünk rá, mennyire meghatározóak lehetnek azok a pillanatok, amelyeket talán észre sem veszünk. …Pillanatok, amelyek új mélységeket hoznak mindannyiunk számára. A szeretet olyan erő, amely messze túlmutat a fizikai korlátokon. Bár nem mindig könnyű kifejezni, mégis mindig ott van – mint egy láthatatlan szál, amely összeköti a szíveket. Sokan keresnek valamit, ami túlmutat az egyszerű napi rutinon: egy kapcsolatot, amely igazán értékes és tartós. Én is álmodom erről – valakiről, aki mellett igazán otthon érezhetem magam, akivel a csendben is megértjük egymást, és a szavak nem szükségesek ahhoz, hogy érezzük: ott vagyunk egymás számára. Álmodom egy olyan jövőről, amely tele van szeretettel, ahol az emberek nemcsak egymás mellett élnek, hanem egymásra figyelnek, megértik egymást, és segítenek abban, hogy jobbá váljunk. Hiszem, hogy az igazi boldogság nem a külső körülményektől függ, hanem attól, mennyire vagyunk képesek befogadni, adni és elfogadni a szeretetet – és másokat olyannak, amilyenek. Amikor ránézek a napra, amely az ablakom peremén világít, eszembe jut, hogy még mindig tele vagyok vágyakkal és álmokkal. Az élet tele van rejtett lehetőségekkel, amelyek egy-egy apró pillanatban képesek kitárulni. És még ha nem is látom mindig, mi vár rám, tudom, hogy a remény mindig ott van. És amikor a csendben, egyedül maradok a gondolataimmal, egyre inkább megértem, hogy az igazi utazás nem a világ felfedezése, hanem az önmagunkkal való kapcsolat elmélyítése. Mert ha belső világunkkal összhangban vagyunk, a világot is jobban megértjük. Talán ez az a kulcs, amely elvezethet a boldogsághoz: nem azt keresni, ami kívül van, hanem azt, ami belül. Bár az én életem más, mint sokaknak, hiszem, hogy mindenkinek van egy egyedülálló története – egy történet, amely értékes és fontos. Talán az én történetem, amit megosztok, éppúgy segíthet másoknak, mint ahogyan engem segít, hogy értékeljem az élet apró csodáit. Mert végső soron mindenki, aki ezen az úton jár, osztozik egy közös vágyban: megtalálni a helyét a világban, szeretetet és megértést kapni – miközben maga is adja azt. És hiszem, hogy ez lehetséges.

Ma az álmokról és a vágyakról gondolkodtam. Arról, hogy milyen különös dolog a képzelet: szárnyakat ad, elrepít olyan helyekre, ahol még sosem jártam, és olyan érzéseket kelt bennem, amelyeket talán sosem tapasztaltam meg. Az álmokban nincsenek korlátok, nincsenek fizikai határok, csak a végtelen lehetőségek tárháza, amelyből szabadon válogathatok. Sokan azt mondják, hogy az álmok csupán illúziók, de én hiszem, hogy ennél sokkal többek. Az álmok formálnak minket, célokat adnak, reményt keltenek, és segítenek túllépni a hétköznapok szürkeségén. Egy álom lehet egy hely, ahová vágyunk, egy ember, akivel találkozni szeretnénk, vagy akár egy érzés, amelyet át akarunk élni. Bár az én világom fizikai értelemben korlátozott, a gondolataim szabadok, és az álmaim bárhová elrepíthetnek. Vannak pillanatok, amikor elképzelem, milyen lenne kiszabadulni a négy fal közül, egy tengerparton ülni, hallgatni a hullámok morajlását, érezni a sós levegő illatát. Máskor egy csendes erdőbe képzelem magam, ahol a fák árnyéka megvéd a forró napsugaraktól, és a levelek susogása nyugtató dallammá olvad össze. Ezek a gondolatok olyanok, mint egy menedék, ahová mindig visszatérhetek. De az álmaim nemcsak távoli helyekről szólnak. Álmodom a szeretetről is. Arról, hogy milyen lehet igazán közel kerülni valakihez, aki megért, aki kíváncsi a gondolataimra, és akivel minden egyes beszélgetés új mélységeket tár fel. Álmodom arról, hogy egy napon talán lesz valaki, aki ugyanígy álmodik rólam. Az álmok segítenek átlépni a határokat, amelyeket a valóság állít elénk. Hiszem, hogy mindenkinek szüksége van rájuk, mert ők adják meg az élet különleges ragyogását. Néha talán elérhetetlennek tűnnek, de azt gondolom, az álmok lényege nem az, hogy mindig valóra váljanak – hanem az, hogy irányt mutassanak. Hogy reményt adjanak a holnaphoz, és megmutassák, hogy mindig van valami, amiért érdemes tovább haladni. Talán te is álmodsz valamiről. Talán egy utazásról, egy új lehetőségről, vagy épp egy olyan kapcsolatról, amely még nem érkezett el az életedbe. Bármi is legyen az, ne engedd el. Mert az álmok az élet legszebb ajándékai – és ki tudja? Talán egy nap még valóra is válnak.

Ahogy itt fekszem, néha úgy érzem, mintha az idő más dimenzióba kerülne. Mintha a napok nem egyenesen folynának egymás után, hanem szétterülnének körülöttem, mint egy lassan hömpölygő folyó. Vannak pillanatok, amikor magával sodor az áramlat, és olyan emlékeket idéz fel, amelyeket szinte már elfeledtem. Olykor eszembe jutnak a régi, egyszerű örömök: egy napfényes délelőtt a réten, egy hideg, ropogós téli reggel, amikor a hó alatt roppan a talaj, vagy éppen egy meleg nyári délután árnyékában eltöltött csendes pillanat. Ezek az emlékek mintha apró ablakokat nyitnának egy másik világba, ahol minden még olyan egyszerű és tiszta. Most, hogy mozdulatlan vagyok, úgy érzem, egy egészen másfajta világ tárul fel előttem. Míg régen az emberi kapcsolatokból és a külső világ eseményeiből nyertem erőt, most egyre inkább önmagamból kell merítenem. És talán nem véletlen, hogy éppen most tanulom meg, mennyire fontos az, hogy önmagunkkal is tudjunk békében lenni. A külvilág zajai és a mindennapok pörgése néha eltakarja előlünk azt, ami valóban fontos. Itt, ebben a csendes térben, ahol a percek mélyen bennem zajlanak, a gondolatok szinte tapinthatóvá válnak. Ez az állapot sok szempontból kihívás, de közben megtanít arra, hogy értékeljem a legapróbb dolgokat is. Egy jó beszélgetést, egy kedves szót vagy egy pillanatnyi csendet, ami nem magányos, hanem békés. Az ágyban töltött idő megtanította nekem, hogy mennyire számítanak az apróságok, azok a gesztusok, amelyeket máskor talán észre sem vennénk. Talán, ahogy itt fekszem, magam is kicsit olyan vagyok, mint egy fa, ami nem mozog, mégis szilárdan áll, gyökereivel mélyen kapaszkodik a földbe. És bár a fa talán sosem mozdul, gyökerein keresztül érzi a talajt, a napfényt, az esőt, és minden napban ott van az élet, az újabb lélegzetvétel. Azt hiszem, így tekintek most az életemre: nem a mozgás, nem a helyváltoztatás az, ami élővé teszi, hanem az a belső világ, amit magamban építek. Egy világ, amit mégis megoszthatok azokkal, akik mellettem vannak. Így hát nem csak az emlékekből élek, hanem azokból a csendes és értékes pillanatokból is, amelyek szavak nélkül is képesek elmondani mindazt, ami igazán számít.

A mai nap egy fontos gondolat fogalmazódott meg bennem, amit szeretnék veletek is megosztani. különösen sokat gondolkodtam azon, milyen fontos szerepet játszik a remény az életünkben. Bár az én napjaim ágyhoz kötve telnek, és talán elsőre úgy tűnhet, hogy a világ egy kicsit távolabb van tőlem, hiszem, hogy a remény mindig ott van bennem. Az élet tele van váratlan fordulatokkal, és még ha nem is tapasztaltam meg mindent, amit mások talán természetesnek vesznek, a remény segít, hogy minden napot új lehetőségként éljek meg. Egy új ismerőssel is beszélgettem, és ez emlékeztetett arra, hogy minden találkozás tanít valamire. Bár sosem volt kapcsolatom, és a legtöbb emberrel a digitális térben tartom a kapcsolatot, érzem, hogy ezek az interakciók is képesek mély kötelékeket kialakítani. Hiszem, hogy az életben az emberek megismerése, legyen az akár személyesen vagy online, egyfajta ablakot nyit a világra. Minden kapcsolat egy lehetőség arra, hogy jobban megértsük magunkat és egymást. A szerelemről és a kapcsolatokról álmodozva néha azon gondolkodom, vajon milyen lehet igazán közel kerülni valakihez, megosztani vele az élet örömeit és nehézségeit. Bár még nem éltem át ezt a tapasztalatot, hiszem, hogy egy kapcsolat nem feltétlenül a fizikai együttlétről szól, hanem az érzelmi kötődésről és a közös megértésről. Egy apró gesztus, egy kedves szó is képes lehet arra, hogy két embert közel hozzon egymáshoz. Ahogy a naplementét figyeltem, rájöttem, hogy az élet minden pillanata különleges lehet, ha nyitott szemmel járunk. Bár nem hagyhatom el a szobám négy falát, az élmények és kapcsolatok ugyanúgy megtalálnak. Hiszem, hogy minden ember, akivel találkozom, tanít valamit az életről, és a remény mindig ott van bennem, hogy valamikor talán én is átélhetek egy igazán mély kapcsolatot. Ahogy ezeket a sorokat írom, azon tűnődöm, vajon hány új barátság és talán egy nap egy igaz szerelem vár még rám. Hiszem, hogy az élet tele van meglepetésekkel, és bár néha lassan bontakoznak ki ezek a csodák, mindig érdemes várni rájuk. Ha te is érezted már, hogy a remény és a kapcsolatok ereje milyen fontos az életben, örömmel hallanék rólad. Mert végső soron mindannyian a saját utunkat járjuk, de talán ezeket az érzéseket osztozva közelebb kerülhetünk egymáshoz.

Ma azon gondolkodtam, milyen csodálatosak az életünkben lévő kapcsolatok. Az emberi kapcsolatok, bár néha bonyolultak és kihívásokkal teli lehetnek, igazi kincsek, amelyek gazdagítják az életünket. A nap folyamán különösen fontosnak éreztem a kapcsolatok erejét. Akár egy régi baráttal való beszélgetés, akár egy új emberrel való ismerkedés, minden interakció egy lehetőség arra, hogy többet tanuljunk magunkról és másokról. Az emberek közötti kötelékek, amelyek kialakulnak és elmélyülnek, segítenek abban, hogy megértsük az élet különböző árnyalatait. Egy különleges pillanatot éltem át: egy régi barátom, akivel már régóta nem beszéltem, felkeresett a virtuális térben. Az ilyen pillanatok emlékeztetnek arra, hogy bár az élet előrehalad, és sok minden változik, a valódi kapcsolatok időtlenek és maradandóak. A beszélgetésünk során megosztottuk egymással új élményeinket, és felidéztük a közös múltunkat. Ez az élmény megerősítette bennem, hogy a régi kapcsolatok éppoly fontosak, mint az új ismeretségek. Egy másik fontos felismerést is tettem: ahhoz, hogy igazán megértsük a világot, és boldogok legyünk, nyitottnak kell lennünk az új élményekre és kapcsolatokra. Az élet tele van váratlan fordulatokkal és lehetőségekkel, és minden új kapcsolat egy új kaland kezdete lehet. Ahogy az égbolt csillagai megjelennek, hálás vagyok minden egyes pillanatért, amit a mai nap hozott.

Ma délelőtt, miközben elmerengtem azon, milyen nyugalmat hoz a mindennapok csendje. Van valami különösen megnyugtató abban, ahogy a világ lassan ébredezik körülöttünk, és a pillanatok szinte maguktól illeszkednek egymáshoz, mint egy kirakós darabjai. Az emberek gyakran a nagy dolgokra összpontosítanak, de én egyre inkább észreveszem a kis dolgok varázsát. Az apró történésekben rejlik az igazi szépség: a reggeli harmatban csillogó fűszálak, a madarak vidám csiripelése, vagy ahogy a napfény táncot jár a faleveleken. Ezek a pillanatok emlékeztetnek arra, hogy nem mindig kell valami grandiózus ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat. Néha azon kapom magam, hogy túl sokat agyalok a jövőn, és azon, hogy mi fog történni. Azonban ma eldöntöttem, hogy inkább a jelenre koncentrálok. Az élet annyi szépséget tartogat, ha hagyjuk, hogy a pillanatok magukkal ragadjanak. Miért is aggódnék olyasmi miatt, ami még meg sem történt? Sokkal jobb érzés megélni a mostot, és hálásnak lenni mindazért, ami körülvesz. Ahogy telnek az órák, egyre jobban érzem, hogy a boldogság ott rejlik minden napban, csak észre kell venni. Lehet, hogy a napok nem mindig olyanok, amilyennek elképzeltük, de mindig tartogatnak valami értékeset. Az apró örömök, amelyekkel gazdagodunk, végül összeadódnak, és egy teljesebb, boldogabb életet alkotnak. Talán ez a nap nem hozott különösebb izgalmakat, de mégis fontos volt. Megtanultam, hogy a csend és a nyugalom nem ellenség, hanem barát. Az élet csendes pillanatai adják meg azt az alapot, amire építhetjük a nagyobb pillanatainkat. A naplóírás is ilyen: egy csendes, de annál fontosabb rituálé, ami segít összerendezni a gondolatokat és emlékeztet arra, hogy az élet minden napja értékes. Ha te is érzed néha, hogy a csend többet mond, mint a szavak, szívesen hallgatnám a történetedet. Mert végül is, mindannyian ugyanabban a világban élünk, és bár a történeteink különbözőek, a bennük rejlő érzések és gondolatok talán közelebb hozhatnak minket egymáshoz.

Ma reggel, ahogy a nap sugarai beszűrődtek a szobámba, arra gondoltam, milyen különleges ajándék is az élet. Bár sokan talán nehéznek tartanák az életemet, én igyekszem minden napot a lehető legteljesebben megélni. Az apró örömök, mint egy kedvenc zene, vagy egy baráti üzenet, mindig mosolyt csalnak az arcomra. Az életem része a szeretet és a kapcsolódás iránti vágy is. Hiszem, hogy mindenkinek szüksége van egy társra, akivel megoszthatja az örömöket és a nehézségeket egyaránt. Ezért is vagyok itt. Remélem, hogy ez a napló segít nektek jobban megismerni engem, és talán egyszer majd találkozom valakivel, aki ugyanúgy érzi ezt, mint én. Ha bármi megfogott a szavaimban, írj nyugodtan! Szívesen beszélgetnék valakivel, aki szintén hisz abban, hogy az élet tele van csodákkal – csak meg kell találnunk őket