Milyen egy jó társkeresős adatlap?

indította: Csilla
Zoltán
Zoltán küldte
július 03. 23:07

Nem tudom milyen a jó adatlap, szerintem hazudni felesleges. Aki azt keresi az meg úgyis hazugnak fog tartani. Volt tegyébként egy lány két éve ki azért regisztrált, mert meglátta az adatlapom és hogy írhasson nekem. Azt üzente hogy olyan a bemutatkozóm mintha ő maga írta volna, és hogy akkor is válaszoljak, ha már találtam valakit. Szerencse hogy éppen úgy volt kitöltve akkoriban hogy megadtam a hobbimat, mi többek között a zenélés, és a színészkedés. Ő furulyázott és citerázott. Találkoztunk is kétszer. Az emberi szimpátia mindkét részről megvolt, és jókat beszélgettünk hasonló világszemlélettel, de valami mégis hiányzott, hogy úgy tekintsünk majd egymásra mint lehetséges jövendőbelire. Nekem fényképen nem tetszett, de életben bomba nő volt, talán mert volt személyes varázsa, stílusa is. De legalább találkoztunk és ő is megismert. Így a mai napig szoktunk még beszélgetni, kinek hogy megy a sora. Azt hiszem az ő adatlapján semmi nem volt, még Facebookon is álcázta magát, mert távolságot tart az internetes közösségektől.

Atilla
Atilla küldte
július 03. 19:31

@Zoltán: Nyugat-Európában vagy Amerikában másként vannak összerakva a népek. Ha minden funkciód működik, akkor mindegy hogy van-e hasad van kockás vagy. Ha még tusz valamit és meg is mutatod, akkor már nyerő leszel. Az egyik városi Oktoberfestre meghívott egy kedves lány, hogy készítsek képeket róla. S az alkalommal élve szétfényképeztem a bulit... Egy nagyon ritkán látható technikai összeállítással (Canon 1DX MkII + 3 nagyon nagy teljesítményű vaku rászerelve + f/2,8 L-es és f/1,4, f/1,2 objektívek) sok képet készítettem a viszonylag sötét helyiségben. A képek az elegendő fény miatt hibátlanok és nagyon érdekesek/kellemesek/hangulatosak lettek. (10x cseréltem akkukat a vakukban, tehát mentek rendesen. 5 óra alatt 1700 kép készült.) Egy óra múlva a csajok már ölelgettek (és sokan kérték hogy máskor is találkozzunk), a zenekar pedig óránként eljátszotta nekem címezve a mindenki által ismert Mein Fotograf című slágert, amit mindenki együtt énekelt velük. Aztán megtanítottam őket egy kicsit táncolni is. Ettől kész lett a társaság, és 10 napon belül több mint 100 meghívást kaptam különféle rendezvényekre. Szerintük sokat adtam hozzá az esemény hangulatához. Nincs kockahasam, és annak ellenére hogy a tüzelőt én hasogatom fel télire, nem vagyok kigyúrva sem.

Zoltán
Zoltán küldte
július 03. 18:39

Egy kis adalék. Régebben, talán a spektrumon, vagy hasonló dok csatorna mutatott be társkeresésről szóló sorozatot. Egy idős sörhasú pasi vezetésével. Ő is javasolta a "kegyes hazugságot" az adatlapon. Mert ha már mind a ketten megjelennek a randevún, akkor már fél siker... És ott már szóban könnyebben megy a hódítás...

Atilla
Atilla küldte
július 03. 18:36

@Zoltán: Csak az ostobák próbálnak érzelmeket méricskélni. Ha véletlenül valamelyikkel kapcsolatba kerülsz, a folytonos méricskélése (én ezt adtam és ezt kaptam, stb.) röviden véget vet a kapcsolatnak. Már hónapokat sem lehet az ilyenekkel kibírni. Nem tudsz igazat mondani paraméterekben, mert azok folyamatosan változnak. A pocak kialakulásának több oka is lehet. A ek közötti hártyák a rendszeresen azonos irányból érkező terhelés miatt megnyúlhatnak (pl. sofőr vagy ülőmunka), helytelen légzés, és egyes félelemtípusok is képesek átrendezni kicsit a eket a törzsben/hasban. Egyes sportok is képesek megnövelni a tüdő méretét, és ha az nem párosul az anyagcsere megfelelő változásával, akkor megintcsak a hasüregben tolódnak el egyes ek. De légzőgyakorlatokkal is meg lehet növelni a tüdő méretét. (A rekeszizom képes "vándorolni, de képes stabilan megnövelni a méretét is.) De simán létrehozhat bárki nephroblasthoma-t is (ejtsd: nefroblasztóma), ami egy tumor ülése. Egy korábbi tumor azzal segíti valamelyik et, hogy beleépül/hozzáépül, és ugyanazt a funkciót látja el. Ezzel megerősíti a et minden funkciójában. Ez akkor történik, ha egy tumor kiváltó okát (az mindig valamiféle érzelmi ok) nem szünteti meg az, akinek a testében létrejön. A tumor 9 hónap alatt ül. Méretét tekintve lehet bármekkora. A 6 cm alatti nagyságúakkal nem foglalkoznak, de a focilabda méretűeket már el szokták távolítani. Bár az elég veszélyes beavatkozás némely esetben. Ha beszélsz medvéül és pocakod van, akkor mackós az alkatod🤣 Ha nincs hajad sem, akkor Micimackós 🤣 Mi az hogy káros ? A dohányzást némelyek annak tartják. Ám el lehet szívni például a gyümölcsteát is. A hatása pontosan olyan élénkítő mint ha megfőzi valaki, ám sokkal tovább friss marad tőle mindenki. A gyógynövénynek tartott növények többségét önmagában is el lehet füstölni és a füstöt beszívni. Némelyiket csak más növények szárított részeivel keverve. A takarékosabbak először teát főznek, majd a maradványokat megszárítják a megfelelő módon, és azt elfüstölik. A füst szaga és az íze gyakran rendkívül eltérőek. A teázós-füstöléses módszert sok dologra lehet használni. Némelyek a kihúzott fogaikat növesztik újra a segítségével, némelyek különféle potenciáljaikat módosítják, de lehet a test formájának módosítására is használni úgy, hogy egyes testfolyamatokat felerősítünk Í(pl. méregtelenítés, zsírbontás, stb). A nők gyakran ezt a módszert használják a mellük és a popsijuk feszesen tartására. A 80 éves nőnek sem kell push-up, mégis simán lekörözi (mellbedobással 🤣) a huszonéveseket. Hiszen minden nő ismeri ezeket a módszereket. A valós adatok mindegyikét soha nem tudod beírni. A test sokféle szempontból változik. És folyamatosan változik. A fénykép pedig sosem fénykép. Legfeljebb egy színes kép, de inkább színes izé. Mobiltelefonnal elsősorban tájakról, terekről lehet képet készíteni. Ugyanis nincsen benne optika, csupán egy torzított műanyagdarab. Az egész szoftveres bűvészkedés. Egy szoftver találja ki, hogy mit akarsz látni a képen. Egy mobiltelefonnal sohasem fogsz csillaghúzást készíteni, és tüzijátékot is csak nagyon gyenge minőségben lehet vele fényképezni. Akárcsak meteorrajt. A portré készítésénél használt objektívekről Budai Petúr számol be érthetően az egyik videójában. Azt is elmondja, hogy miért nem tud senki sem valós képet mutató portrét készíteni mobiltelefonnal. Ez csak simán fizika, amit semmilyen szoftveres bűvészkedéssel nem lehet felülírni.

László
László küldte
július 03. 18:25

Alkoholiváshoz kapcsolódóan még ez jutott eszembe: Alkoholivást pedig először 23 éves koromban csináltam, mert akkor derült ki, hogy a szüleim hazudtak nekem, vagyis azt hazudták, hogy nem ihatok alkoholt azért, mert shuntöm van, vagyis azért, mert vízfejű vagyok, de amikor kiderült a hazugság, akkor a szilveszteri bulin (házibuli) elkezdtem alkoholt inni. Mondjuk 23 éves koromban csak 50 gramm alkoholt ittam maximum, 24 éves koromban felemeltem 100 gramm alkoholra a maximum alkoholivást, később pedig 120 gramm alkoholra emeltem a maximum alkoholivást. Mondjuk, amikor volt barátnőm, akkor próbált rábeszélni, hogy 50 gramm alkoholnál többet igyak, de nem ittam több alkoholt, vagyis ekkor 50 gramm mennyiségnél megálltam. A barátnőm szakítása után a házibulin volt a 100 grammra emelés és később szintén házibulin volt a 120 grammra emelés. Viszont az emelések előtt az interneten megnéztem, hogy mennyi a maximum alkoholmennyiség, amit megihatok úgy, hogy ne legyen probléma. Amúgy már sokszor volt olyan, hogy mások a 120 gramm alkoholos szabályomra mondták, hogy hülyeség és igyak még több alkoholt, de én a 120 gramm alkoholos szabályom nem akarom felülírni. Ami még eszembe jutott, hogy alkoholivás nélkül is van olyan, hogy mások azt hiszik, hogy ittam alkoholt, például, ha nevetek kólaivásnál, de mások közben alkoholt isznak, akkor azt mondják mások, hogy alkohol van a kólámban, de valójában nincs alkohol a kólámban. Ehhez kapcsolódóan az jutott eszembe, hogy 21 éves koromban ittam a Coca Cola Light innivalót és a többiek alkoholt ittak és valamin nevettem, ekkor pedig a többiek kérdezték, hogy milyen alkoholos italt öntöttem a kólámba, de mondtam nekik, hogy nincs semmilyen alkohol a kólámban, mert nem szoktam alkoholt inni.

László
László küldte
július 03. 18:15

@Zoltán: Ez tök jó információ, erre nem gondoltam, hogy az emberek nagy többsége hamis adatokat ad meg magáról a társkereső oldalakon. Én magasságként a középiskolában 12. osztályban mért magasságot szoktam megadni, ami 174 cm, testsúlyként pedig 75 kg-ot, mert 70-75 kg között szokott a testsúlyom változni. Káros em normál esetben nincs, de igazából kinek mi a káros, pl. valakinek a kávé ivás is káros, de nekem nem okoz gondot a kávé, vagy ott van a kólázás, ha átszámolom a mennyiséget, akkor van olyan, hogy több mint 6 kg mennyiségű kólát fogyasztok (pl. 6 liter = 6 kilogramm, Coca Cola Zero). Alkoholivás az nálam nagyon ritka, ezért inkább a nincs kategóriába szoktam sorolni. Például pénteken (2022.07.01.) ittam 1 liter sört, mert aznap vettem a CBA üzletben 1 liter sört, de a sörben nem volt alkohol, hanem citromos sör volt (alkoholmentes sör). Alkoholiváshoz kapcsolódóan eszembe jutott a 2014. év vége és 2015. év eleje (ez a szilveszteri időszak), volt több üveg borom a hűtőben a bérelt lakásban, amit még a saját lakásomból vittem a bérelt lakásba. A bérelt lakásban egyedül voltam és kibontottam 1 üveg Egri Bikavér bort, kiöntöttem a pohárba és ittam belőle egy keveset, de végül kiöntöttem a konyhában lévő mosogatóba a pohárban lévő bort és utána pedig a kibontott üvegben lévő bort beleöntöttem a mosogatóba. Az akkor a hűtőben lévő több üveg Egri Bikavér bort odaadtam valakinek*1*. Amúgy az akkor a hűtőben lévő Egri Bikavér borok (Egri Korona Borház) több éves borok voltak, mert gyűjtöttem őket, hogy majd, ha lesz barátnőm, akkor vele fogom meginni, de végül a magyar állam elleni kártérítési perkor inkább másnak adtam a felgyűlt borokat. Cigizni nem szoktam, gyerekkoromban az osztálytársaim felsőben elkezdtek cigizni, adtak volna nekem is, de én mindig visszautasítottam. A testvéreim szoktak cigizni, de engem nem érdekel a cigizés. Amikor volt barátnőm, akkor a lány cigizett, de nekem ez nem volt probléma, de én akkor sem cigiztem. Valamiért köhögni szoktam a cigizés miatt, vagyis amikor mások cigiznek, akkor a cigi füstje miatt köhögni szoktam, mondjuk szerintem a köhögés akkor van, amikor felém fújják a cigi füstjét. Ami még eszembe jutott, hogy van szivarom, amit azért tartok, mert amikor az emberek akarnak cigizni, akkor tudom mondani nekik, hogy nincs cigim, de van szivarom, ha pedig szeretnék, akkor adok nekik szivart és elszívhatják a szivarom*2*. Mivel olyan is van, hogy nincs öngyújtójuk az embereknek, ezért nekem van öngyújtóm is, így a szivar mellé még öngyújtót is tudok adni, hogy meggyújtsák a nekik adott szivart. Viszont szivarozni sem szoktam, de szerintem jobb a szivar, mint a cigi, vagyis nekem a szivarok jobban tetszenek, mint a cigik. Gyerekkoromban a filmekben láttam, hogy a gazdag emberek szivart szívnak, mondjuk a cigizést az aputól láttam szerintem először, mert apu már gyerekkoromban is cigizett. Szerintem hülyeség hamis adatokat megadni a társkereső oldalon, mert élőben úgyis kiderül, hogy mi az igazság*3*. Ez alapján a társkereső oldalakon én azon vagyok, hogy minél pontosabban töltsem ki az adatlapot és próbálom kerülni a hamis adatot. Például beírhatnám a középiskolai végzettséget a társkereső oldalakon a profilomhoz, mert jártam középiskolába, de mivel nincs érettségim és nincs szakmám, ezért inkább a 8 osztályt szoktam bejelölni (vagy az alapfokú iskolai végzettséget), tudom, hogy ezzel rontom a társtalálási esélyem, de inkább az igazat írom ki, mert szerintem hülyeség lenne össze-vissza hazudozni. Viszont amikor azt kérdezik, hogy mi a legmagasabb befejezett osztály, akkor olyankor a 12. osztályt szoktam bejelölni, mert jártam 12. osztályba és nem buktam meg 12. osztályban. Mondjuk soha nem buktam meg az iskolában semelyik évfolyamon, vagyis általános iskola és a középiskola megbukás nélkül lett elvégezve. Ami még eszembe jutott, hogy a cigizést és a szivarozást még soha nem csináltam, de más olyan dolgot sem csináltam, aminél a szájba kell venni valamit és szívni, például fű (marihuána). *1*Nem emlékszem rá, hogy pontosan kinek adtam, de vagy a szüleimnek adtam vagy a testvéreimnek adtam. *2*Az ismerőseimnek vagy az ő ismerőseiknek szoktam adni szivart, ha mondjuk az utcán odajönne valaki és kérne cigit, akkor azt mondanám neki, hogy nincs cigim vagy azt, hogy nem cigizek. *3*Lehet mondjuk olyan eset, hogy nem az első randin derül ki az igazság, de szerintem az embereknek nehéz lenne 1 éven át hazudniuk, vagyis mindent úgy csinálniuk, mint ami az adatlapjukon szerepel a társkereső oldalon.

Atilla
Atilla küldte
július 03. 17:52

@Norbert: Az a jó vers, amit el lehet énekelni. Úgy, hogy táncolni is lehet rá. (Ezt a büfészakosok mondják a bölcsészkarokon. Biztosan tudják...🤣) A Schield folytatódik valamelyik másik sorozatban a Marvelnél? Vagy legalább a fő karakterek megjelennek más filmekben is?

Zoltán
Zoltán küldte
július 02. 19:38

Egy hatalmas probléma van az adatlapokkal. A felhasználók többsége hazudik rajta. Pl, súly, magasság, alkat.... Akik a valós adatokat adják meg, emiatt bőven hátrányban vannak, mert alapból feltételezik róluk, hogy nem valós amit megadtak magukról. Pl: A tényleges magasságon 172cm, a súlyom kb 104,4kg. Ezt holnap reggel tudom pontosan megadni, mérlegelés után. Ami annyi, amennyit írok. Ide nem lehet hozzá fotót mellékelni.. Lényeg, Bluetooth kapcsolat van a mérleg és a telefonon lévő egészség app között. Tehát nem én írom be a súlyom, hanem a mérleg megmondja a telefonnak. Én legfeljebb törölni tudom, de a súlyom attól nem fog változni. Többen mondták, nyugodtan letagadhatnék vagy 15 kilót, mert nem látszom többnek, mint kilencven kiló... Mások ezt az adatot is írják be. Itt az egyik pont. Ami miatt hátrányban vagyunk, azok akik a valós adatokat adják meg. Másik a magasság, 160 centis pasik írják magukról, hogy 175cm... Mackós alkatnak mondom magam, ezt az exeim után. Amúgy a valóság a kövér. Viszont a karomon és a lábamon nemsok plusz van, inkább pocak. Az sem a sör miatt, mivel nem iszok alkoholt, csak ritkán. Már a munkám miatt sem. Ez még egy mínusz pont. Sokan írják, nincs káros ük, közben sör, mariska, stb... Ja igen, sport... Alkatom miatt rögtön fotelsportolónak gondolnak. Igen az a ítős, fényképezőgépes kép dísznek van. Kb három éves és plusz 10-15kg van ott rajtam. Ha nem több. Mármint kiló. Szokásos PS..... PS: Ahogy mindenki tudja. Hazugság a súly, magasság, alkat és a kép. Bőven sok. Nemhiába sikertelen aki a valós adatait adja meg.

Norbert
Norbert küldte
június 06. 19:36

Szerintem a bemutatkozásban egy egyszerű verssel is lehet kezdeni. Persze ha szeret költeni valaki. Nekem a bemutatkozásom versből áll. A kategóriák közül megadtam kedvenc filmeket. Már valamelyik cikkben érdekességként meséltem hogy nagy Halálos Iramban és Marvel rajongó vagyok. De szándékosan csak egy két olyan filmet tettem bele. Hiszen a Marvel Stúdiónak már lehet ha csak az Mcu világát nézzük 20 felett bőven van filmje és még csak bővül mivel készít filmet a Sony és készülnek sorozatok is. A Halálos Iramban szériának szintén sok része van. Jelenleg 9 de készül a 10, 11-ik rész is. Tettem zenéket is. Szeretem a retro zenéket. Ebből van egy saját csoportom is. Szeretek olvasni is. Meg verseket költeni. Tehát szerintem saját ízlést ötletesen ki kell találni hogy benne legyen egy bemutatkozóban/ adatlapban.

Erzsébet
Erzsébet küldte
május 17. 19:23

@Ildikó: szia, szívesen beszélgetek veled, ha van ehhez kedved, Egy tökéletes nő vagy ! Gratulálok.

Ildikó
Ildikó küldte
május 17. 12:56

Informatív. Elmondom, hogy kb milyen vagyok, mit szeretnék. Ha kellő energiát fordítok arra, hogy valamennyire tükrözzön, akkor már egyenes szűrő a másik fél felé. ( hamar kiderül, hogy el sem olvasta, vagy nem képes értelmezni). Ha valami isteni csoda folytán ( értsd: az esetek kb 1-2 %-ban ) a másik fél is hasonlóképpen gondolja, az már valóban figyelemre méltó. No, ekkor érdemes belevágni az ismerkedésbe...szerintem. Ha véletlenül naplózik is, az már desszert kategória... ami vagy jól, vagy kevésbé jól sikerült.... Persze, ez a történet arról szól, hogy felnőtt, intelligens emberek tudják, hogy mit szeretnének, s elég érettek is hozzá.

3
Éva
Éva küldte
április 22. 19:25

@Ancsi: 😊



Rólunk

Az Első Találkozás, egy teljesen ingyenes társkereső oldal, ami kifejezetten a komoly kapcsolatot kereső nők és férfiak számára lett kialakítva.

A társkereső fórum lehetőséget biztosít, hogy feltedd a párkereséssel kapcsolatos kérdéseidet vagy éppen tanácsot kérj egy témában.

Elérhetőség
magyar társkereső

Első Találkozás - Társkereső a komoly kapcsolatot keresőknek

Magyarország