@Bálint: ok, rendben. :)

@Bálint: Egyetlen egy valamivel nem értek egyet :) Egy hosszabb kapcsolat végén, szakításkor azért csak megérdemel annyit a másik, hogy megmondjuk, miért van vége a kapcsolatnak, mi az, ami miatt számunkra nem megfelelő...ez így korrekt szerintem...

Kedves Krisztina és Anita! "Nincs már türelmük az embereknek egymásra" - - - Persze, hogy nincs. Minden azonnal, de azonnal kell! Most! Kicsi off-topic, röviden: Munkahelyemen is tapasztalom ezt folyamatosan. Pl. hogy a vendég elvileg ráér, mert ellátogatott hozzánk ugye és normál esetben azért jött, hogy időt töltsön el és jól érezze magát: még azt a 4-5 mondatom sem "tudja" kivárni, míg elmondom, hogy merre haladhat, mit hol fog találni. Pedig megkérdezi merre kell menni! A 2. mondatomnál látom rajta hogy már futna. Akkor minek kérdez?! Valakinél annyit mondtam már direkt, hogy jobbra-balra és az udvar! Akkor meg az volt a baj. Nem... Tehát az embereknek nem lehet jót tenni semmivel. Ha van sapkád az a baj, ha nincs az is gond. Nincs elfogadás, nincs megértés, nincs apelláta, nincs középút. Globális problémák ezek és amíg ezek az alapvető dolgok nem változnak kollektíven, az is marad. És ebben a témában is. És térjünk vissza: Példának okáért én a leveleim elején 4-5 sort szánok egy rövidke kis bemutatkozóra, utána kitérek arra szintén 4-5 sorban, hogy mit szeretnék, miért vagyok itt. Aztán ha ne adj Isten van mibe kapaszkodni úgymond, hogy van bemutatkozója egyáltalán.......... és legalább valami tartalma is.........!!! amire lehetNE építkezni - akkor abba kérdezek bele és így tovább.. Ahogy felépül a levél íve az elején, úgy szépen le is zárul. Egy teljesen korrekt, helyesírási hibáktól mentes levél megy ki a kezeim közül.. És nem sablon teszem hozzá, mindenki tőlem teljesen egyedileg, személyre szólóan kap levelet. Reakció: Elolvasva, megnéz és ennyi volt. Csak a szokásos - kuka. Ilyenkor érzem magam elég rosszul! Hogy kb. 45 percet fogalmaztam gyakorlatilag a semmiért. Padló, majd újra felállás. Így lehet edződni :) " (a miért végképp nem fog kiderülni..)" - - - joguk van megtartani, hogy miért nem. Pedig sokszor az ember abból tanulna. Teljesen mindegy véleményem szerint, hogy valakivel 2 hetet voltam csak kapcsolatban, vagy 4 évig. Úgy fogom fel, hogy Tanultam tőle, és belőle. Egymással azért kerülünk össze, hogy tanuljunk tőle, a sors úgy akarta, valamiért a közelünkbe sodorta őt. "Csak tudnám, hogy lesz ebből így tartós párkapcsolat.. Mert itt mindenki arra gondolatik.." - - - Sehogy, és persze, hogy arra gondolatik. Csak azt nem értem, ha mindenki elméletileg korrekt, meg jó, akkor miért nem találunk Egymásra?! Szeretem, hogy senki sem bulizik, nem iszik, nem dohányzik. Én dohányzom egyébként, ki is van írva őszintén - óriási probléma! Nem azt nézik ki vagyok, mit írtam, amúgy megfelelnék-e esetleg. Nem.. dohányzik? X. Persze fel lehet úgy is fogni, aki nem dohányzik, azt zavarja... Rendben, ám legyen. "Ilyenné tett minket ez a hülye rohanó világ :((((" - - - Ezzel annyiban nem értek egyet, hogy a világ ellenére az ember egy önálló gondolatokkal és érzésekkel megáldott teremtmény. Tudni Kell szabályozni önmagunk és parancsolni, hogy hoppá itt állj, másképp cselekvés. Önuralom, magatartás...

@Gréti: Attól tartok, egész egyszerűen nincs már türelmük az embereknek egymásra.. Nem akarják a drága idejüket arra pazarolni, hogy megismerjék a másikat... Ha még arra se veszik a fáradságot, hogy egy levelezésnél, ami egyébként jó hangulatú, megírják a másiknak, hogy bocs, mégsem Te, vagy, akit keresek (a miért végképp nem fog kiderülni..) Csak tudnám, hogy lesz ebből így tartós párkapcsolat.. Mert itt mindenki arra gondolatik.. Ilyenné tett minket ez a hülye rohanó világ :(((( Cáfoljatok meg, ha nem így van..

@Katalin: félreértettél 🙂 Nem arra gondoltam, hogy unatkoznék otthon, ezért találkozgatok emberekkel, már előre látva, hogy vele nincsenek terveim. Hanem arra, hogy sosem tudhatjuk! Pár levélváltás ad némi támpontot, s ha benyomás pozitív, hát lépjünk tovább. Éppen hogy esélyt adok - leginkább saját magamnak, de ezzel együtt mindkettőnknek, hátha pont ő az, akivel megtörténik a csoda. A kijelentésem arra vonatkozott, hogy nem tragédiának élem meg, ha a személyes találkozó során kiderül, hogy nem együtt lesz tovább. Mert legalább megpróbáltam, "kimentem az ajtón" , értsd: tettem érte... Odamentem érdeklődőan és kíváncsian a másikra. Kirakóztatok már valaha? Gondoljatok bele: van két puzzle darab - ránézésre hasonló színű, mintha a forma is illeszkedne egymáshoz. Önmagában mindkettő tökéletes. De ha egymás mellé illeszted őket, gyakran kiderül, hogy mégsem passzolnak. Az a szcenárió, amit felvázoltál, merőben más. Az valóban nem korrekt hozzáállás. Nekem nincs mit szégyellnem 🙂

Szerintem csak azért "kimozdulni", találkozni a másikkal hogy "legalább történjen valami", nem éppen nyerő. - Ez vélemény nem a hozzászólónak szánom, hanem a jelenségről gondolom - . Az Ok, hogy aki csinálja -nyilván döntött. De gondoljatok bele, hogy a másik megjelenik reménnyel, hittel stb, "beveti magát". Szerintem nem szép dolog, főleg tudni kell, mi mehet végbe a másikba, ha rájön. No ilyenkor kellene magunkba nézni. Mit érez a másik. Másik veszélye, ha ez szokássá válik, vagyis rákattan. Főleg ha tömegesen kattannak rá. Szerintem ehhez hasonló a nem válaszolgatós ill. a kámforrá váló szituk. Már gondoltam arra, hogy ha ezeket kiraknák a "szégyen" táblára az visszatartó lenne-e. Sajnos tudom, hogy a felnőttség, tisztelet egyeseknél adott.