Zsuzsa, 50

Ha azt a személyt keresed, aki majd megváltoztatja az életed: nézz bele a tükörbe. Ezt épp most olvastam egy Joe Rogan videó alatt. Nagyon jó gondolat. Megvannak a mindennapi küzdéseink, de legalább a lehetőségünk arra, hogy megtegyük, amit saját részről meg tudunk tenni azért, hogy előrébb jussunk. Mindenki saját maga dönt, hogy beleáll, vagy feladja. Minden nap, sőt minden percben. A többit rá kell bízni az égre / univerzumra (kinek-kinek hite szerint). Időnként "szabadságra megyek" a megoldásra váró feladatok elől. Erőt gyűjteni. Van, hogy szükségét érzem. De tovább kell menni. S én megyek, rendíthetetlenül. Szem előtt tartva a célt, hogy akinek engem küldött, akit nekem szánt... akivel van közös jövőkép... megérkezhessen az életembe.

Mennyire más tud lenni a mögöttes tartalom, mint amit az áru csomagolása alapján várnánk! Érdekes megfogalmazás, rálátással bíró, intelligens személyre utaló gondolatok. Az ember azt hinné, értelmes kommunikációra számíthat, de hamar kiderül, hogy ez csak illúzió. Aki felsőbbrendűsége teljes tudatában udvarias szavakba burkolva sértegetné (nem sikerült, úgy döntöttem, saját magát minősíti ezzel) a másikat, nem lesz kevésbé kifogásolható a viselkedése, mint annak, aki szerényebb szókinccsel teszi ugyanezt. Hiába, a műveltség és a nemes jellem nem járnak karöltve... Szimpatikus bemutatkozó szöveg. Elektronikus címet váltunk, meg is érkezik a levél. A beszélgetés viszont még el sem kezdődhet, mivel azonnali válaszom elmaradása okán egy újabb levél landol a postaládában, ami arról árulkodik, hogy az illető vérig sértve érzi magát késlekedésem miatt. Udvariasan kimentem magam, mire újabb rövid, duzzogó üzenet érkezik... Kamerába néző, megnyerő tekintet, őszinte kedvességet mutató arcvonások. Az ember azt gondolná, hogy egy egyenes, korrekt személlyel került kapcsolatba. És mégis, néhány levélváltást indok nélküli és teljesen váratlan letiltás követ... Tartalmas, fejlett szociális érzékű embert sugalló életmód. A találkozó során kiderül, hogy személyes támadásnak értékeli jókedvemet - valami rejtélyes oknál fogva azt hiszi, hogy őt nevetem ki... (?!) Akár kiábrándítónak is nevezhetném, de mindent összevetve, egyik sem tudott elvenni belőlem, tőlem. Sem hitet, sem reményt. Bizalmat a jóban. Azon tűnődtem el, mennyire csalóka képet mutatunk magunkról. Vajon én is?

Álmodtam az éjjel. Persze minden éjjel álmodunk, de én általában nem szoktam emlékezni rá. A tudományos megközelítés szerint az álmok által dolgozzuk fel a napközben velünk megtörtént eseményeket. Így hát az álom a képzelet és a valóság sajátos elegye. Egy kisebb férfi csoportban voltam és feladatot kaptam. Fel kellett olvasnom egy amolyan pár szavas sorokba rendezett szöveget. De csak az első néhány sor volt rendesen írva, később a szavak fejjel lefelé voltak, aztán fejjel lefelé, és a szavakon belül esetenként össze voltak keveredve a betűk, majd pedig az egyes sorokon belül ezen felül ráadásul még némely szavak sorrendje is fel volt cserélődve. Persze egyre rosszabbul ment a felolvasás, végül már eléggé akadozva és így nyilván élvezhetetlenné vált a szöveget hallgatni. Ahogy nehezedett a feladat és egyre kevésbé ment folyékonyan a felolvasás, a többiek elkezdtek türelmetlenek lenni és ezzel párhuzamosan elveszíteni az érdeklődésüket. Közben próbáltak segíteni is, azzal, hogy helyettem mondták fel az egyes sorokat, de ettől csak rosszabb lett az egész. Nyilvánvalóvá tette a bénázásomat és azt, hogy mások is észrevették. Ennyi az álom. Azt hiszem úgy érzem, hogy nem vettem egy akadályt.

Minden IS, bármilyen, mikor milyen. Meg van, ami nem. Alaptermészetem nyugodt, bár időnként fel vagyok pörögve. Szeretem a nyüzsgést és szeretem a csendet is. Mindkettő kell. Mint a nappal és az éjszaka. Az egyik élmény, a másik pihentet. Gyakorlatias, máskor meg elmélkedő. Bolondos, ha épp olyan a kedvem, komoly, amikor a helyzet megkívánja. Önálló de együttműködő is. Ez a kettő akár egyszerre, máskor inkább külön-külön. Nagy a türelmem, de nem hagyom, hogy keresztülgyalogoljanak rajtam. Nehezen sértődöm, cserébe nehezen is békülök. Ha olyat mondasz vagy teszel, amit nem tartok elfogadhatónak, valószínűleg nem fogom a fejedre olvasni, sem a hátad mögött kitárgyalni, csak elkerüllek jó messzire. Élni és élni hagyni. Nem feltétlen egymással, lehet, hogy mindketten egy mással. Hibázunk, hibázom. Én is. Te felismered, amikor hibázol? Mihez kezdesz vele? Ha adok, az belőlem jön, nem várok érte cserébe semmit, de ha azt látom, hogy csak én teszek bele, vissza nem kapok belőle, akkor ennyi volt. Kell az áramlás. Oda-vissza. Tanulni, életet játszani, megtapasztalni...

Hétfőtől péntekig dolgozom, amolyan általános "nyóctónégyig" munkarendben. Szerintem az élet a munka után kezdődik. A munkába az otthoni teendőket is szigorúan beleértve. Na jó, az együtt főzés üdítő kivétel tud lenni ez alól, de azért alapvetően a kötelező tevékenységek közé sorolandó. Gépkocsival járok, így az italozás többnyire fel sem merül nálam. Azért ami finom, nem vetem meg: alkalmakkor kerül az asztalra bor vagy egyéb alkohol. Nyers zöldségekkel, tíz perc alatt összedobható fogásokkal is képes vagyok letudni egy étkezést, ha pedig "rendes" főzésről van szó, a hagyományos magyar ízeket szeretem a leginkább. Sütivel ritkán bíbelődöm, mert nincs igényem rá. A konyhában csak akkor töltök szívesen több időt, amikor családi összejövetelre várok vendégeket. Nem szeretek túl korán kelni, sem hajnalban ágyba kerülni. Esetenként egy-egy éjszakába nyúló program még belefér, de mivel túlságosan felborítja a napi ritmust, ezért inkább kerülöm. Vannak különböző szabadidős tevékenységeim, heti, havi illetve évente néhány alkalom gyakorisággal. Egyébként pedig nyitott vagyok sok mindenre, mert a változatosság érdekes. Nem vagyok sem otthon ülő típus, sem állandó mehetnékem nincsen. Valahol középúton van az igényem. Alapvetően igyekszem megtalálni a munka és kikapcsolódás, pihenés egészséges és fenntartható egyensúlyát. Valamint az együtt és külön optimális arányát. Kell a kötődés, kapcsolódás, de kell az "énidő" és a csend is. Nekem így kerek.

Első iránytű itt a neten a profilkép. Utána - ha akad még - rá lehet nézni a többi fotóra, de van, ami ezeken nem jön át. Ritkán sminkelek - alkalmakra sem mindig, hétköznapra szinte egyáltalán. A körmöm már nem emlékszem, mikor festettem ki utoljára és szeretem a hajam színét. Szerintem úgy tökéletes, ahogy van. Néha egyenes, máskor göndörítem. Nem nagyon hordok ékszereket. Kis méretű fülbevaló, egy gyűrű. Figyelek magamra, az egészségemre, a súlyomra. Átlagos/vékony a testalkatom és ezt így tartom jónak. Előfordul, hogy karikásak a szemeim a fáradtságtól. Hiába no, az életet kicselezni nem lehet. Zsebes nadrág, póló és baseball sapka. Vagy csillámos ruha körömcipővel. Farmer blúzzal és helyes nőcis táskával, lapos szandival. Máskor üzleties megjelenés. Nincs kedvenc vagy jellemző. Van, hogy csinos, időnként laza. Esetenként bukósisak. Ez mind megszokott nálam és kényelmesen érzem magam bármelyik öltözetben. Rólam mondták: "ezerarcú" ill. "mindig más". No ezt azért erős túlzásnak érzem...

Kicsit eltűnődtem, hogy az élettörténetemből mi is az, amit ország-világ elé tárnék nyilvánosan. Ami azt illeti, nincs itt semmi titok kérem szépen, hisz bárkinek elmondanám, aki megkérdezi amit itt most leírok, úgyhogy lássuk. Tősgyökeres pesti vagyok, mindig is itt éltem. Otthonról 19 éves koromban költöztem el, azóta önálló vagyok. Első körben szakközépiskolát végeztem. Már az érettségi után jóval később, munka mellett jártam végig a főiskolát. Három kapcsolatom volt eddigi életem során. Az első házasság volt, abból származik gyermekem, aki mára felnőtt és külön életét éli. Ezt követően volt egy ötéves, végül egy tíz évig tartó párkapcsolatom. 2018 év eleje óta ismét egyedül. Jelenlegi munkahelyemen több, mint húsz éve kezdtem dolgozni. Pár éve Budapest közelébe ingázok naponta gépkocsival. Szokták kérdezni, hogy bírom ugyanazon a helyen ilyen sokáig... cserélődött a környezet, a kollégák, sokat változott a munkaköröm az eltelt időben. Hát így.

A bemutatkozás mindig dilemma. Mit vegyek előre, mi az, ami fontos? Szerintem sok minden. Például a kölcsönös vonzalom, a hasonló értékrend indulásnak. Nem igazán konkrétumok, inkább, hogy a két halmaz mennyire fedi egymást. Eléggé ahhoz, hogy jól kijöjjünk egymással? Aztán ott van az életvitelre vonatkozó elképzelés. Mennyire lehet összeegyeztetni a kettőnkét? Az vagy-e, akivel egymást keressük? Menet közben kiderül, de mégis kell valami szűrő (különben bárki jó lenne), hogy eldönthessük: érdemes-e vajon elindulni egymás felé? Pár mondatból ez nem fog kiderülni, egy érdeklődést keltő rövid bemutatkozás után pedig túl sok egyeztetni való marad (rendkívül időrabló, emiatt nem túl hatékony módszer), ezért úgy döntöttem, hogy erre a célra a naplót fogom használni. Már ha Te közreműködsz. Több aspektusból megközelítve a fentieket kaphatsz némi képet rólam. Első bejegyzésnek ennyi elég is.