@Zsuzsi: Megint,sokadjára Zsuzsinak kell,hogy igazat adjak. Érdekes,hogy ugyan nem egyforma a horoszkópunk,mégis egyformán gondolkodunk,pedig szerintem,még korosztályban sem vagyunk egyformák.😄 A hozzászólásaihoz,csak annyit tudok hozzátenni: szerethetek én bármennyire, feltétel nélkül, azt fogadni is tudni kell,és viszonozni. Sajnos ez is ritka. Sokszor tapasztaltam,hogy van egy bizonyos elvárás a férfiak részéről,hogy a nő szeresse,tegyen meg mindent a kapcsolatért,de viszonozni nem képes,és nincs is szándéka. A 23 évből kb.18 évig tűrtem a gyerekeim miatt az ilyen életet. Többé nem akarok és nem is fogok ilyen párkapcsolatban élni,inkább maradok egyedül! Engem is sokban változtattak a tapasztalatok.Megtanultam figyelni a jelekre,hamarabb észreveszem a hibákat,de a jót,a közös pontokat is.Megérzem,mikor kell nagyon gyorsan elköszönni. Bizony ezek a tapasztalatok az idő múlásával jönnek,rakodnak az emberre,ha akarod,ha nem,csak kezelni kell tudni őket.

A tapasztalattal az a gond, hogy megszerzed, ha akarod, ha nem. Mert a tapasztalatok azok jönnek, ha éled az életed és szükség is van rájuk, jó, hogy vannak, formálják a személyiséget, segítenek az önismeret útján. Az én életemet semennyiben nem hátráltatják a megszerzett tapasztalataim, sőt! Igazából megkönnyítik, mert tanultam belőlük, levontam a megfelelő következtetéseket, aztán elengedtem és tovább léptem. A régi sérelmeket már nem hordozom, de emlékeim azért vannak, ami természetes. Nem hinném, hogy hátrány lenne, ha tanulunk a tapasztalatainkból. A szív és az érzések mellett, jó, ha egy embernek megvan a magához (és másokhoz 😂) való esze. Nekem megvan és nem félek használni. 😃 Szoktam mondani: Isten azért adott az embernek értelmet, agyat hogy gondolkodjon vele, szívet meg azért, hogy szeressen vele.

Olyan szépeket írtok fiúk, nagyon jó olvasni, de tényleg nem tudom a mai világban az ilyen feltétel nélküli, önzetlen szerelem mennyire életszerű. Egy romantikus könyv lapjain igen, de a való élet....az más. Sajnos. Én szeretnék szeretni és szeretve lenni, de nem szeretnék CSAK adni, kapni is szeretnék. Ez már egyfajta önzőség, de éltem már olyan kapcsolatban, ahol csak adtam, adtam és adtam, kapni meg valahogy nem sikerült. Nem is voltam boldog és nem is akarok többé ilyen kapcsolatot. Igazán nem akarok kiábrándítani senkit sem, vállalom, hogy a hiba az én készülékemben van, "öreg" vagyok és "tapasztalt". 😂🤪Ha vissza gondolok, először és szerintem utoljára 18 évesen tudtam így szeretni, ilyen önzetlenül és feltétlenül. Kaptam is akkora pofont az élettől, meg a "kedvestől", hogy a fal adta a másikat. 😃Ez már nem menne nekem. Szerintem erre minden ember legfeljebb egyszer képes az életben, ha egyáltalán képes rá, többször nem hinném. Szóval én úgy vagyok, hogy a Szőke keressen csak tovább, van itt szerintem elég hercegnő, nekem meg jó lesz Shrek, a maga tökéletlen, de szerethető módján, aki mellett én is lehetek abszolút tökéletlen és egy kicsit önző. :-)))

@Zsuzsi: Van ilyen ember.... csak sajnos nem sok. A mai társadalomban sajnos arra tanítanak, hogy csak az én számít senki és semmi más csak nekem legyen jó, mindenből nekem jusson először... de ez nagy hiba és tévedés... Persze minden élőlénynek ezen a bolygón beleérteve minket embereket is, az igazi célja a túlélés akár egyénként akár egy csoport részeként de túlélni.. s ezzel nincs is gond... a probléma ott van, hogy az ember hajlamos elfelejteni, hogy együtt, párbam vagy csoportban sokkal hatékonyabban lehet felvenni a kesztyűt az élet viszontagságaival szemben, mint egyénként.. Ezért sajnos önmagukat mások elé fölé helyezik azt gondolván hogy majd így jó lesz. De nem lesz az; lehet bárki gazdag, eljuthat a világon bárhová, megvehet magának mndent amire csak gondolatik de valami mindig hiányozni fog az életéből... a társ aki azért van mellette mert feltétel nélkül szereti. .. nem a pénzéért a vagyonáért az életben elért sikereiért, hanem azért mert Őt képes maga elé, fölé helyezni, mert az ő boldogsága a fontos nem pedig a sajátja.... Az ugyanis nem az ő dolga hogy boldoggá tegye saját magát hanem a párjáé (lenne).

Szerintem igazán szeretni valakit azt jelenti, hogy arra gondolatom, hogy a párom, kit szívemben hordok igazán elérje a maximális boldogságot, melyet csak elérhet egy ember. Arra gondolatom, hogy igazán kiteljesedhessen, hogy szárnyaljon magasan fent a fellegekben, hogy ragyogjon s tündököljön a vakító napfényben. Ha igazán szeretem Őt s tényleg minden önös érdek nélkül az Ő boldogsága a legfontosabb számomra, akkor ebbe az is bele kell, hogy tartozzon, hogy képesnek kell lennem őt elengedni...... elengedni, visszaengedni az örök körforgás folyójába, hogy újra partot érhessen s megadasson neki az esély, hogy ha nem általam és mellettem de másvalaki oldalán végre kiteljesedhessen. Megtalálhassa azt a boldogságot, amelyet mindannyian feltételek és kivételek nélkül megérdemlünk. A ma embere sajnos összekeveri a szeretetet a birtoklási vággyal. Azt hiszi szereti a párját, kutyáját macskáját, díszmadarát házi kedvencét. De valóban így van ez? Valóban szeretjük mi Őket?.....? Vajon szeretjük mi azt a kutyust akit nap mint nap otthon hagyunk bezárjuk, láncra pórázra verjük? Vajon a fentiek tekintetében Szeretjük mi őket? vagy inkább a tulajdonunknak tekintjük őket? Szeretjük mi azt a cicust akit egész napra a lakásba zárunk? Szeretjük mi azt a tengeri malacot mely folyton egy akvárium üvegén keresztül gyönyörködhet szobánk falaiban? Egy madár akkor igazán gyönyörű ha szabadon szárnyal, magasan fent az égen... ha szabadon fütyürészik, csivitel, csipog, énekel.. Ha bezárjuk egy kalitkába, hogy csak nekünk fütyürésszen csak mi gyönyörködhessünk benne , akkor vajon ez a madár szabad? Szeretjük mi ezt a madarat? Nem inkább birtokoljuk? A párunk a legfontosabb ember életünkben.. vele osztjuk meg testünk, szívünk, lelkünk, a jót s a rosszat, örömöt s bánatot... életünk legfontosabb része ő... de vajon szeretjük mi ezt az embert? Arra gondolatyunk, hogy Ő boldog legyen? Vagy inkább birtokolni akarjuk, hogy Ő tegyen boldoggá minket...? Szeretni vagy Birtokolni? Ez itt a kérdés..