Barbi, 31

Kapaszkodj belém, kicsi társam, ebben az őrült vad futásban, ahol a szív, mint a csont, reped, és hullanak szép ezüst fejek, ahogy véres csatákban, sorban, hevernek a földön a porban, mert beteg időt élünk ahol, csalogány helyett varjú dalol, itt az élet is másként válogat, magának szüli a királyokat, én az idő ráncos homlokán, csak szállok apáim nyomdokán, a fejemre már nem kell babér, csendesen kering bennem a vér. Egyszer tudom, a virág lehull, szirmaival a szél messze fut, de amíg terítőd hófehér, nekem elég egy szelet kenyér, ha szíved tiszta hegyi patak, megbújok benne mint a halak. Még kapaszkodom, kicsi társam, ebben az őrült vad futásban, mielőtt magához húz az álom, átgázolok veled én a halálon