Borbál, 49

Nőként az alapvető igény veled kapcsolatban a legyél. Vanás. Más szóval. Biztos férfiak is átérzik ezt, hiszen hasonló rendszerü nőknél, mint én, ez egy alapbeállitás, hogy a férfi legyen elérhető. Ma már ez nem alapbeállítás. Egyfajta rikaság mint a hegyilevegő. Nem is normális. Nem globális. A férfiak zöme egyfajta ide oda kapcsolásban él. Én ebből azt érzékelem, van-nincs. Mással máshogy van. Másmilyen. Vagy ahhoz, hogy máshol másmilyen legyen velem időnként nem kell lennie, vagy nem olyannak. Mint a régi űrfilmekben a már nem feltöltött 3D-s képmodulátorok. A női vanás mint élmény más. Ha nő vagy, és esetleg keresel valakit, akkor ha jön valaki, akkor ő igényt tart arra, hogy maximálisan jelen legyél. Nem érdekli, hogy te esetleg épp most ismerkedsz valakivel és nem aktuális. Hogy egy nézésből felismert már, hogy beszélt veled máshol, régen. Hogy egyszerűen a szóhasználatod olyan, ami nem szólítja benne meg azt, amire válaszolni kell. Mert nincs elegy. Te legyél. Lenni, úgy, hogy érzed nincs meg itt a forráspont egyik részről sem, csak kellene ismerkedni, mert sokszor kérdezik, akkor minek vagy itt? Találkozni. Nem keresni. Azzal lehet találkozni, aki elsőre beéri azzal, hogy a másik hatással van rá, és ezt meg is engedi. Aki valamilyen kirakott táblán sakkozik egy általa ismert játékszabályrendszer mentén, az kb. olyan mint a rabszolgavásáron várni, hogy feltünik a herceg a fehér lovon. Már a Ramonákban is kétséges volt. Csak szerettük volna hinni. Igy megy. De nem. Igy nem megy semmi. Ha képtelen vagy szánni magadból annyit, ami egy galambnak elég lenne. Vagy mert nincs ilyen és ennyi, akkor nem ismerkedek. Nem. Nem érdekelnek a harminckétévesen szűz fiúk, akik nyilvánvalóan vagy hazudnak, vagy azt képzelik, hogy kor után minden nő kap a hús után és már csettintésre bukóhátat vet. Vannak olyan képződmények, akik missziónak tekintik az ilyenek kiszolgálását. Meg bőven van akkora arcuk, hogy egy fiuk korú férfinak próbálják eljátszani a frissen született ünőt, vagy a mágikussá koptatott beavatóősnőt. Én egyik sem vagyok. És főleg egy okból. Nem látok benne kihivást. Mert nem szerepet jöttem alkotni, hanem valódi kapcsolódás amire vágyom. Ramonákon kívüli rátalálós érzést keresek. Ágynál magasabb szinten. Mi van, ha nem megy? Hát. Igen. Nagyon esélyes. Ilyenkor jön a tegyél már lejebb lécet kisanyám. Legyél. Vagyok. Nem lépek szintet, mert amit keresek nyilván ezekben a terekben látható. Lentről a lenti dolgokat nézhetném. Letolt ciprárak, fényesre gyúrt jelmez. Ezért is nem kell kapkodni. Mert ami fajsúlyos azt lehet érezni, mert van benne erő. Nyomaték. Inditék és szándék. Van. Látszik. Amiben nincs, ott csak a körök vannak. Futópálya, futóhomokon. Körök melyek nem találkoznak a végtelenben. És nem akarják feleslegesen eltékozolni drága idejüket. Mert kevés van. Hát kevés, ha fajsúlyos sok is lehet.