A nők fénye

indította: Vilmos
Csaba
Csaba küldte
március 17. 11:24

Vilmos! Le a kalappal előtted! Ez majd nem olyan klassz és hosszú mint a "Háború és Béke", 🙂 de nem kötekedésként írom, inkább jó kedvvel, mert ehhez nekem bizony két adag kávé is kellett, és ez így tábori után, igazán jól esett!

1
Vilmos
Vilmos küldte
március 16. 23:49

Na jó most férfi társaimnak írom, mi mit látunk a nő lelkében. Mert direkt nem a külsőt írom le, mert az adott. A lélek szépsége és a belső ember rejtettsége, az egy teljesen más világ amit gyorsan észrevennénk. Ha volt az életetekben egy kedves ember már ugyanazon a néven, akkor származtatjuk sokszor a kedvességet is (a fordítottja is igaz). Sok nőnek a kincse a gyermeke, vagy az amit belül képességeket hordoz. Ki művészetet, ki egy olyan képességet ami szinte csak neki van. Amikor látjuk a gyümölcseiket, és azt az otthont, a gyerekeket, a munkája eredményeit. Az a vibráló személyiséget, az mind benne van. Az első látásra nem mindig látható, de a szeme sarkában talán és a mosolyában biztos benne van. Nem mindig vehető észre fényképen, de még videón se. Ezért ott kell sokszor lenni a háttérben, hogy észre vedd. Aztán van olyan kincse amit csak évek múltán bontakozik ki, vagy egy jó társaságban, egy jó otthonban. Sokszor csak lappang, de valaki előtudja csalogatni. Aztán vannak azok akik halálosan elfáradtak, kiégtek, kudarcot vallottak, mert meg lettek nyomorítva, és talán már le is mondtak mindenről. Mégis ott van bennünk egy őrlángon ez a kincs. Valaki a nőket a hold felszínével ábrázolta, aminek nincs saját fénye, mégis a legsötétebb pillanatban különböző fázisokban vissza tudja sugározni. Az a ritka felállás amikor nap és hold együtt van az égen. Annyira erős a fénye, hogy nappal is látszik. Mi férfiak, társkeresők, ezt sokszor a másikban keressük. Ki lesz az, akinek a szívbéli tekintetében megláthatjuk önmagunkat. Lehet hogy naiv vagyok, de ez egy olyan állapot, amikor víztükör a másik arcát mutatja meg egymásnak. Nem is kell érdeklődő szemnek lenni. Egy érzés amit nem lehet lecsekkolni másként, csak egymás mellett. Beszélgetés, együtt töltött időzések, barátságok után átcsaphat egy szerelembe. Sokszor mi vásárláshoz, vagy teszteléshez hasonlítjuk csupán. Villantunk egy kis fényt, és rögtön a mélységébe akarunk belenézni a másiknál, ahol nem látunk meg mindent egyszerre. A szívünk lámpája ilyenkor egy vakuzott kép. Ha folyton bevilágítjuk a másik személyét, akkor egy komolyabb filmet is kapunk az egészről. Szerintetek van az a szerelem ami első látásra felfedezi a belső várost? Annak a szépségét, előnyeit, hátrányait? Mindkét oldalon igaz. Vannak álmaink, akár emberekkel kapcsolatban is. Elég sok filmet néztünk már. Ebben az álomban sokszor magunkat kívülről látjuk a másik személlyel. Azt hisszük, ha oda eljutunk, akkor boldogok leszünk. Holott már azok lehetnék akkor, ha felfedezhetnék a nem külsőségeket. Mik ezek? Pl. egy nagyon kedves, vagy egy bölcs felelet. Egy rendszeres kedves megnyilvánulás ami értékelésért kiált. Vagy ahogy a másik látja a világot. Ahogy álmodozni szokott. Direkt nem írtam sablonos képességet, szakmai dolgokat. Csak kicsiny apró mozdulatokat, ahogy fogja a poharat hátradőlve. Amikor így látod a másikat, hálás vagy. Valami kincset találtál ami rendszeresen szembe köszön majd veled, ha magaddal viheted. Na most mondok elég materiális dolgokat is. Akinek van jó kereskedelmi képessége, vásárláskor tudja kamatoztatni. Beszerzéskor, vagy eladáskor. Nem iskolában tanulta, de otthonosan mozog benne, és dönt. Jól alkalmazza, és ezt egy férfi úgy nyugtázza: na jó ez neked nagyon jól megy. Egyre többet mer rábízni. Nem magára hagyni, hanem még hibamentesebben engedni. Amit egy nő jobban érez akár az otthonnal kapcsolatban, akár telek vásárlással. Mernétek férfi társaim teljesen rájuk bízni a vagyont? Megbízni bennük ilyenkor, hogy nem lesz tékozlás? Még egy kincset írnék, mert ez a nő fényének a továbbadása a gyerekekben nyilvánul meg leginkább. Kislányokból nagy lány lesz és az anyukák sokszor aggódnak, mit sikerült átadni belőle. Aztán 20-30 évvel később nézd meg a lányát (a fiúkat is megnézheted). Mert minden bennük maradt. Majd meglátod magad bennük, hogy pont te voltál ugyanilyen fiatalon. Talán többre is vihetik nálad a saját fényüket. Hát kedves hölgyem, csodásak vagytok. Valami olyat hordoztok amire mi gondolatunk. Nem mindig rózsás ez a házasság közepén. Kezdetén még lángolva érezzük, aztán 50 körül nagyon ki vagyunk erre a lángra szomjazva. És nem a oldja meg, ti is tudjátok. Hanem az a gyermekies könnyedség ha megmarad, akkor az élet másik felével is bírni fogunk együtt. Sokunk már akár többször is ráfaragott. Csődöt mondott. Újra kezdett, de még így is gondolatunk arra, hogy ne egyedül töltsük el az éveket. Így szeretnélek titeket nőket is megkérni, írnátok a férfiak fényéről? Ti mit láttok meg bennük? Mert talán segítenétek nekünk is vele.

Maria
Maria küldte
március 16. 17:56

@Vilmos: @Mindenki: Kedves Vilmos és kedves Mindenki, aki olvasod ezt a bejegyzésemet:-) Ennek a fórumtémának a címét úgy írnám, inkább, engedd meg és engedjétek meg nekem, hogy „A nők és férfiak fénye”, mert mindkét nem egyaránt „értékes”. Nélkülünk – nők és férfiak nélkül- valóban „üres” lenne az Életünk…. További gondolataim, amit megosztok most Veletek is: - „nem látjuk a saját fényünket” – önbizalom kérdése ez: Az ember legyen tisztában azzal, hogy értékes! Hogy milyen értékes is… - kiben mi az érték – képesség, hogy felismered // vedd észre az értékeket a másikban… Mindenkinek van egy elképzelése // egy képe az ideális partnerről: mindig örülni kell a lehetőségeknek… Annak a lehetőségének, hogy megismerhetsz embereket, hogy új kapcsolatokat építhetsz… - „keressük azt, akit…” – nem ideálokat keresünk, csak kell hagyni magadnak időt, hogy felismerd, ki az, aki számításba jöhet…. - „Hogy várhatjuk el, hogy mások észrevegyék …?” – Ezért kell először megismerni önmagadat, aztán mások felé nyitni. Nyitni azt jelenti, hogy kíváncsi vagy másokra is…. Majd megtapasztalod, hogy ki milyen, szimpatikus vagy sem… Mi az, ami jó benne és mi az, ami nem jó benne…. - „üresek” – az ember gondolatik a szerelemre // a társra, ez teljesen természetes… - „szeretet” – nem vagy „üres”, nem vagy magányos – Mindig van és mindig lesz körülötted valaki, aki ott van, olyan nem létezik, hogy nem figyelünk egymásra…. Sokszor szerencse kérdése is a szerelem // a társkeresés. - Az ember nem lehet egy „folyton kiürülő tartály”, mert az élet úgy szép, ha vannak benne tartalmak: Olyan történések, amik jók, amikre szívesen emlékszel és amik könnycseppeket varázsolnak a szemedbe, mert még mindig hatnak Rád… Ha vannak benne érzések // érzelmek, ha átérezed az életedet… Vagy teszel érte, hogy átérezd az életedet vagy úton legyél afelé, hogy igazán átérezd az életet vagy bármit is…. - A kérdésedre a válaszom: Legyen elképzelésed, hogy milyen az ideális partnered // társad, hogy mely tulajdonságai tetszenének Neked, tudd, mindig… Ugyanakkor mindig és mindenhol tudd értékelni a kincset, amit megtaláltál, amire ráakadtál….. További gyönyörű estét kívánok Nektek! Üdvözlettel: Marikától 🙂

1
Vilmos
Vilmos küldte
március 15. 13:06

Ma szembesültem azzal a megállapítással férfiként, hogy nem látjuk a saját fényünket. Hiába nézünk tükörbe, mégse tudjuk mi az amit a másik nem vesz észre rajtunk. Aztán a másik oldalon is megvan ez a dilemma. Ott is a hölgyek részéről az a terv, hogy a legszebb virág legyenek a réten. Kinek az illata, kinek a színei pompásak. Ki pedig felismeri a belső gyógyító erőt a bensőjében. Mert ilyen is van, és nagyon hasznos. Az a kérdés, vajon észrevesszük-e a másikat a réten millió szirom és virág között? Kis méhecskék végig járják az egész rétet. Észrevettétek tavasszal, mennyi helyre bekukkantanak újra és újra. Ki édesebb, ki különlegesebb, kinek vonzóbb a jelenléte. Aztán mindig kiderül, hogy nem szemmel lát az ember igazán, nem is illatok után kutatva. Mert be van építve mindenkiben egy ideál. Lehet ez több is, de egy egységes kép külső és benső között. Amikor megtalálja a párját, a helyére kerül ez a kép. Sokak csak arc alapján ítélnek, míg a mások a jó embert keresik a másikban. Én azt vallom, egymásnak lettek az emberek teremtve. Nem pont egy, de azért jó néhány, ha elromlana valami. Ne maradjon magányos az ember. És tudom ti is ezzel közködtök. Mi nem akarunk egyedül megöregedni. Nem szeretnénk viszont az életünk másik felét egy ennél is rosszabb kapcsolatban megélni. Levonva ennek a tanulságát, keressük azt akit szerintem csak az ideálok között kapnánk meg. Ha Istent kérdeznénk, ő biztosan tudna adni, de az már itt van körülöttünk, csak mi nem vettük észre egymást. Amikor visszaszállunk a lelkünk mélységeibe őszintén magunkkal, akkor tudjuk meg igazán, hogy eddig még magunkat se vettük észre. Hogy várhatjuk el, hogy mások észrevegyék az értékeinket? Erre mondják a pszichológusok, hogy dolgozni kellene magunkon. Legtöbb ember nem tud egy fikarcnyit se tenni ezért, mert valóságban üresek vagyunk magunkban. Szeretnénk, ha valaki megtöltené a szívünket szeretettel. Amikor borús napokon csak odabújhatnánk ahhoz az emberhez akihez rácsatlakozva csak békességet éreznénk. Pont erre a kérdésre adja meg a választ az, hogy hol lakik a szeretet nálunk? Kívül-e vagy belül. Ki ez a szeretet, mert úgy hisszük igazán nem ember az. Valami érzés ami csak a szerelmesek között van meg. Mintha ez az érzés csak a mennyből való lenne. Hát erre kibogarásztam azt a választ, hogy ez egyetlen személyben van csak meg. Vallás erre nem képes megadni a választ. Hiába jártunk templomban, tisztességes neveltetést is kaphattunk, és elhangzott ott is: ha szeretet nincs bennem akkor semmi vagyok. Még a vadállatok is képesek szeretni kicsinyeiket. Akkor miért nem tudjuk tartósan ezt a szeretete fenntartani ember és ember között? Mert az ember egy folyton tele lévő mégis folyton kiürülő tartály. Ahonnan nézzük talán mindig az a kevesebb. Ahogy az ibolyát alulról szagolni sem jó, mégis ha felülről még az életben értékelni tudjuk az a jobb. Az isteni szeretet ami a kapcsolatokat össze tudja tartani, és kifogyhatatlan forrássá tud lenni bennünk. Úgy hiszem aki megbékélt magával, az tud csak sugárzó szeretetet adni. Azt tud csak élet igenlő dolgokat csinálni. Most mindegyikünk azt vizsgálja ki az az ember közöttünk. Mint tű a kazalban akit a szívünk mágnese megtalálhat, és nem szeretnék fémreszelékeket összegyűjteni. Mert velejárója is lehet ez. Úgyhogy erre a kérdésre keresem a választ köztetek is.



Rólunk

Az Első Találkozás, egy teljesen ingyenes társkereső oldal, ami kifejezetten a komoly kapcsolatot kereső nők és férfiak számára lett kialakítva.

A társkereső fórum lehetőséget biztosít, hogy feltedd a párkereséssel kapcsolatos kérdéseidet vagy éppen tanácsot kérj egy témában.

Elérhetőség
magyar társkereső

Első Találkozás - Társkereső a komoly kapcsolatot keresőknek

Magyarország

+36 (1) 603 7408