
Tamás, 28
Ha a szem a lélek tükre, az enyémből mire következtetnél? Bár mint bármely más fizikai jelleggel a levonható helyes következtetések száma igen korlátozott, így nem igazán lehet rájuk hagyatkozni, amikor megszeretnél valakit ismerni. Íme hát néhány jellemvonás segítségképp egy pontosabb mentális kép kialakításához. -Sok esetben a középutat keresem, figyelembe veszem a jót és a rosszat, illetve nem esek át a ló egyik oldalára sem. -Általában csendes, megfontolt vagyok és elfoglalom magamat amivel tudom önállóan, de olykor szívesen vetem magam bele a közösségi életbe, veszek részt eseményeken, partyzok (kedvencem a koncertre járás). -Hobbinak az új élmények szerzését tudnám megnevezni, mivel mindig kapok az alkalmon, hogy valami új dolgot tapasztalhassak meg. -Mivel látássérült vagyok, így a látvány számomra nem olyan létfontosságu. Ezért sem érdekelnek a múzeumok, illetve a sport nézés. Utóbbit inkább személyesen kipróbálom (4 év karate, 1 év capoeire, 2 év taek-wando, jelenleg úszás). Mint ebből is látszik egyik gyengeségem a tömör megfogalmazás. Zárásképpen, míg a világban rejlő csodákat egyedül is meg lehet tapasztalni, én mégis preferálnám ha azokat az elményeket valakivel megoszthnám.
adatai | akit keres | |
---|---|---|
férfi |
![]() |
nő |
28 év |
![]() |
22 - 29 év |
bika |
![]() |
|
Monor, Pest |
![]() |
|
magyar |
![]() |
|
mackós |
![]() |
ne legyen molett |
185 cm |
![]() |
|
fekete |
![]() |
|
sötét barna |
![]() |
|
középiskola |
![]() |
|
alkalmazott |
![]() |
|
ateista |
![]() |
|
nem hiszek benne |
![]() |
|
nem foglalkoztat |
![]() |
|
nőtlen |
![]() |
|
szüleimmel |
![]() |
|
nincsen |
![]() |
|
még nem tudom |
![]() |
|
nem |
![]() |
nem |
ritkán |
![]() |
|
mindenevő |
![]() |
|
hetente többször |
![]() |
|
nincs háziállatom |
![]() |
|
néha a barátaimmal |
![]() |
Ahol te is megtalálod a párod!
Az Első Találkozás a komoly kapcsolatot keresők számára kialakított társkereső oldal. Nálunk nincsenek trükkök, mivel a párkeresés valóban működik!
Szétnézek a környéki párkeresők közöttAz Első Találkozás, egy teljesen ingyenes társkereső oldal, ami kifejezetten a komoly kapcsolatot kereső nők és férfiak számára lett kialakítva.
A társkereső fórum lehetőséget biztosít, hogy feltedd a párkereséssel kapcsolatos kérdéseidet vagy éppen tanácsot kérj egy témában.

Első Találkozás - Társkereső a komoly kapcsolatot keresőknek
Magyarország