Autó és társkeresés

indította: Emese
Csaba
Csaba küldte
szeptember 27. 23:22

@László: Ezek annyira gyermeteg válaszok! Értelmesen nem lehetne? Komolyan kérdeztem. Saját tapasztalatból szerintem nem tudható, mert hiába mész egyszer tömegközlekedéssel, máskor autóval találkozóra, nem csak ettől fog függeni az eredményesség. Lehet olyan, hogy annak a nőnek nem voltál szimpatikus, akihez tömegközlekedve mentél - és nem ezért -, annak meg épp igen, akihez autóval - és például itt sem ezért. Illetve lehetne saját tapasztalat, ha statisztikai sokaságról beszélnénk, de akkor néhány ezer találkozón kellene túllenned, ami ugyan nem kizárt, de nem is igazán valószínű. Tehát jó eséllyel marad az, hogy erről végeztek kutatásokat nagyszámú résztvevővel, és abban olvastad. Abból már lehet statisztikát csinálni. Ekkor viszont jó volna forrásmegjelölés a tanulmányra. Azzal a komolytalansággal nehéz mit kezdeni, hogy azt írod "ahonnan te nem". Mindegy, ha van kedved komolyan válaszolni, fogsz, ha meg nincs, nem fogsz. Ez nem az én kompetenciám.

László
László küldte
szeptember 27. 18:43

@Csaba: Ahonnan te nem.

Csaba
Csaba küldte
szeptember 27. 16:23

@László: Ezt honnan tudod?

Csaba
Csaba küldte
szeptember 27. 16:05

Nincsen tapasztalatom ezen a téren, de ezek szerint érdemesebb egy sarokkal arrébb parkolni és gyalog érkezni a randira. Részemről, ha valakinek a kocsim márkája dönti el a második randit, akkor jobb is, ha az elmarad. 🙂 A mai napig mosolyogva gondolok vissza az első autómra, amit a húszas éveim elején az első fizetésemből vettem, a lengyel autógyártás egyik akkori gyöngyszemét. Annak rendje és módja szerint darabokra szedtem, minden egyes alkatrészt felújítottam, amit lehetett újra krómoztattam és kapott egy teljes új fényezést is. Tehát a lényeg, hogy baromi sok időt és energiát szántam rá. Nyilván a teljes felújítás után az első utak egyike a néhai feleségem (akkor még barátnőm) szüleihez vezetett. Megérkezéskor gondolta, megmutatja a családjának, hogy már tud vezetni, és majd ő beparkol az udvarra. Részemről rendben volt – mi baj történhet 20 méteren? –, de azért beültem mellé. A parkolás végeredménye az lett, hogy az udvart elválasztó kerítés és az általam berántott kézifék közös erővel állította meg a száguldást... Lányos zavarában a fék helyett a gázpedált sikerült megtalálnia a megállásnál. A kerítés bánta, a friss fényezés is, de a kerítés mögött a tyúkok és a szerelem is túlélte. Lehet, hogy valakinek az autó márkája a fontos a társkeresésben, nálam viszont a belső értékek döntenek... és persze az, hogy a kézifék mindig legyen kéznél! 😉

1
László
László küldte
szeptember 27. 13:17

Azért milyen érdekes, hogy a hölgyek szerint nem szempont, de valahogy mégis gyakoribb a második randi esélye, ha az elsőre egy felső kategóriás autóval érkezik a lovag, mintha BMV-vel (BuszMetroVillamos).

Mihály
Mihály küldte
szeptember 15. 22:59

Én tapasztalatból mondom,nem mindegy, hogy a céges Ford Fiestával jelenek meg a személyes bemutatkozásra, vagy az olasz kedvencemmel.

László
László küldte
augusztus 07. 09:03

1200-es ladán próbáltam megtanulni vezetni, csak rángatózásig jutottam vele. Rendesen skoda l120-on tanultam, nekünk jött a villamos, majd lett jogsim. Kocka fehér 1300-as ladánk volt, meg egy kék 1.1-es trabi kombink. A lada ment, mert nem szerettük. A trabit friss jogsival törtem meg, de szerintem a másik volt a hibás. Ezek után jöttek a saját kocsik. Kétütemű trabi, lada samara, nissan micra 1.0. A bakancs micra a legszebb, legszupibb autó, most adtam le bontóba (a felét, minden kiszerelhetőt meghagytam emlékbe), mert már nem akartam rá költeni és mert van egy 1.4-es almera-m, 77e km-rel. Belsőégésű autót már nem akarok többé, büdös, ha lesz valami újabbam, az egy kis, könnyű, elektromos autó lesz.

Ani
Ani küldte
június 05. 19:50

Biztos hülye vagyok...,de mi a kérdés?🤔😂 Hogy kell-e a Társkereséshez autó? Vagy hogy szempont-e van-e a másiknak? Nekem nincs,nem is volt. Nem esz érte a fene. Társkeresésben nem szempont nálam. Olyannyira,hogy leginkább a közelemben szeretnék párt találni. Szerintem,ha van is autója a kiszemeltnek,akkor sem elvárható,hogy feszt ő autókázzon hozzám. Csak mert neki van és nekem így kényelmesebb.

1
Csaba
Csaba küldte
május 17. 20:55

@Emese: Nincs bajom az autókkal, de engem például olyan szinten nem érdekel és nem motivál, hogy nincs. :) Szóval részemről nagy lelkesedéssel nem tudok ehhez hozzászólni.

1
Emese
Emese küldte
május 16. 22:59

Kicsit több hozzászólásra számítottam, főleg a férfiak részéről... na de nem baj. Nagyon szeretek vezetni és örülök hogy megosztottunk néhány tapasztalatot. Hozzáteszem még hogy évekig dolgoztam Modenában, A Fioranoi pályától néhány kilométerre laktunk és gyakran lehetett hallani, ahogy próbálták az új autókat. Amikor a F1-es versenyen nyert a Ferrari, ott ünnepeltünk Maranelloban, miközben a plébános meghúzatta a harangokat. 😀 Pácienseim révén volt módon kipróbálni különféle Ferrarikat, a Maseratikat és egy Lamborghinit is. Ez még a 2000-es évek elején volt, akkor alig volt még elettronika a kocsikban és eléggé spártaiak voltak. Kivéve a Lamborghini... mint egy űrhajó, gyakorlatilag feküdve kellett vezetni és úgy gyorsult mint egy rakéta. Emlékszem, szekvenciális váltója volt, hozzá sem kellett nyúlni. Felejthetetlen élmények! Akkor fiatal voltam és bohó... józan ésszel vezettem, odafigyelve de alaposan megnyomtam a gázt. Igaz, alig voltak fix veloxok... amióta anya lettem, jóval óvatosabb és lassabb vagyok.

3
Maria
Maria küldte
május 04. 13:18

Alakul a beszélgetés (itt is), látom! Nagyon örülök, hogy a téma ennyi társunkat hozzászólásra ösztönzött, megmozgatott.. Remélem, hogy minden félreértés rendeződik, mindent meg tudtok majd egymással beszélni. Sikeres, őszinte és jó hangulatú beszélgetést kívánok Nektek, egymás között és vagy itt, majd Ti eldöntitek. További gyönyörű napot kívánok Nektek is:-) Szeretettel: Marikától

1
Reverencia
Reverencia küldte
május 04. 12:52

@Emese: Kedves Emese! Gyerekkoromban szüleim vettek a család minden tagjának bögréket. Mindegyik bögrén egy-egy régi autó volt. Az enyém volt a Rolls royce. Valamikor az 1900-as évek elején gyártottak olyanokat. Azok a régi autók még nagyon szépek voltak. Egyébként engem nem érdekelnek az autók. Sosem szerettem kocsikázni, és ez már így is marad. Nekem sosem volt saját autóm, nem is hiányzik. Jogosítványom sincs, éppen azért, mert a vezetés sem vonzott sosem. Viszont azt fontosnak tartom, hogy a közlekedés szabályait legkésőbb alsó tagozatban tanulják meg a gyerekek, elméletben és gyakorlatban. Talán nem lenne olyan sok közlekedési baleset, ha felelősen közlekednének az emberek. Az embereket nem a vagyoni helyzetük alapján ítélem meg. Ugyanis nem tudhatom, hogy ki, honnan indult, és milyen életutat járt be, mielőtt egymás útját kereszteztük.

4


Rólunk

Az Első Találkozás, egy teljesen ingyenes társkereső oldal, ami kifejezetten a komoly kapcsolatot kereső nők és férfiak számára lett kialakítva.

A társkereső fórum lehetőséget biztosít, hogy feltedd a párkereséssel kapcsolatos kérdéseidet vagy éppen tanácsot kérj egy témában.

Elérhetőség
magyar társkereső

Első Találkozás - Társkereső a komoly kapcsolatot keresőknek

Magyarország

+36 (1) 603 7408