@Csaba: Ahonnan te nem.

Nincsen tapasztalatom ezen a téren, de ezek szerint érdemesebb egy sarokkal arrébb parkolni és gyalog érkezni a randira. Részemről, ha valakinek a kocsim márkája dönti el a második randit, akkor jobb is, ha az elmarad. 🙂 A mai napig mosolyogva gondolok vissza az első autómra, amit a húszas éveim elején az első fizetésemből vettem, a lengyel autógyártás egyik akkori gyöngyszemét. Annak rendje és módja szerint darabokra szedtem, minden egyes alkatrészt felújítottam, amit lehetett újra krómoztattam és kapott egy teljes új fényezést is. Tehát a lényeg, hogy baromi sok időt és energiát szántam rá. Nyilván a teljes felújítás után az első utak egyike a néhai feleségem (akkor még barátnőm) szüleihez vezetett. Megérkezéskor gondolta, megmutatja a családjának, hogy már tud vezetni, és majd ő beparkol az udvarra. Részemről rendben volt – mi baj történhet 20 méteren? –, de azért beültem mellé. A parkolás végeredménye az lett, hogy az udvart elválasztó kerítés és az általam berántott kézifék közös erővel állította meg a száguldást... Lányos zavarában a fék helyett a gázpedált sikerült megtalálnia a megállásnál. A kerítés bánta, a friss fényezés is, de a kerítés mögött a tyúkok és a szerelem is túlélte. Lehet, hogy valakinek az autó márkája a fontos a társkeresésben, nálam viszont a belső értékek döntenek... és persze az, hogy a kézifék mindig legyen kéznél! 😉

Én tapasztalatból mondom,nem mindegy, hogy a céges Ford Fiestával jelenek meg a személyes bemutatkozásra, vagy az olasz kedvencemmel.

Biztos hülye vagyok...,de mi a kérdés?🤔😂 Hogy kell-e a Társkereséshez autó? Vagy hogy szempont-e van-e a másiknak? Nekem nincs,nem is volt. Nem esz érte a fene. Társkeresésben nem szempont nálam. Olyannyira,hogy leginkább a közelemben szeretnék párt találni. Szerintem,ha van is autója a kiszemeltnek,akkor sem elvárható,hogy feszt ő autókázzon hozzám. Csak mert neki van és nekem így kényelmesebb.

Kicsit több hozzászólásra számítottam, főleg a férfiak részéről... na de nem baj. Nagyon szeretek vezetni és örülök hogy megosztottunk néhány tapasztalatot. Hozzáteszem még hogy évekig dolgoztam Modenában, A Fioranoi pályától néhány kilométerre laktunk és gyakran lehetett hallani, ahogy próbálták az új autókat. Amikor a F1-es versenyen nyert a Ferrari, ott ünnepeltünk Maranelloban, miközben a plébános meghúzatta a harangokat. 😀 Pácienseim révén volt módon kipróbálni különféle Ferrarikat, a Maseratikat és egy Lamborghinit is. Ez még a 2000-es évek elején volt, akkor alig volt még elettronika a kocsikban és eléggé spártaiak voltak. Kivéve a Lamborghini... mint egy űrhajó, gyakorlatilag feküdve kellett vezetni és úgy gyorsult mint egy rakéta. Emlékszem, szekvenciális váltója volt, hozzá sem kellett nyúlni. Felejthetetlen élmények! Akkor fiatal voltam és bohó... józan ésszel vezettem, odafigyelve de alaposan megnyomtam a gázt. Igaz, alig voltak fix veloxok... amióta anya lettem, jóval óvatosabb és lassabb vagyok.

@Emese: Kedves Emese! Gyerekkoromban szüleim vettek a család minden tagjának bögréket. Mindegyik bögrén egy-egy régi autó volt. Az enyém volt a Rolls royce. Valamikor az 1900-as évek elején gyártottak olyanokat. Azok a régi autók még nagyon szépek voltak. Egyébként engem nem érdekelnek az autók. Sosem szerettem kocsikázni, és ez már így is marad. Nekem sosem volt saját autóm, nem is hiányzik. Jogosítványom sincs, éppen azért, mert a vezetés sem vonzott sosem. Viszont azt fontosnak tartom, hogy a közlekedés szabályait legkésőbb alsó tagozatban tanulják meg a gyerekek, elméletben és gyakorlatban. Talán nem lenne olyan sok közlekedési baleset, ha felelősen közlekednének az emberek. Az embereket nem a vagyoni helyzetük alapján ítélem meg. Ugyanis nem tudhatom, hogy ki, honnan indult, és milyen életutat járt be, mielőtt egymás útját kereszteztük.