Az első találkozás után mi történjen

indította: Ani
Csaba
Csaba küldte
április 08. 21:25

@Emese: Akkor ezt a gondolattalanságot tekinthetjük népbetegségnek? Talán annyira mégsem súlyos a helyzet, tudtommal elsősorban fiatal leányzókból szednek ki a nőgyógyászaton ezt-azt, az pedig vélhetően a gondolat hevében kerülhetett oda. ;) Mondom, nekem az volt a bajom, hogy azt írtad, a férfinak kell a . Hát ha csak, akkor neki sem. Végtelenül megalázó volna. Lehet, hogy a Tündének adott válaszom kijózanítóan realista volt, mérnökien problémafeltáró, s a legkevésbé sem emocionális ömlengés, de továbbra is azt gondolom, hogy a férfi számára a gondolatódó nő a vonzó, akinek lehet örömet szerezni, mert a nő gondolatik arra. S egyúttal ez a válasz az életkori üvegplafonra. Ezen nem fog segíteni a plasztikai műtétek sokasága sem, meg a szépségipar megannyi uborkás-joghurtos arcpakolása sem. Kár elpazarolni azt a rengeteg saláta alapanyagot, ami frissensültekhez viszont finom. :)

2
Marci
Marci küldte
április 08. 11:35

Az a legjobb az első találkozás után, hogy tartozni fog hozzá egy érintés, egy illat is. Fura belegondolni, hogy egyes illatok mennyi emléket, érzést tudnak életre kelteni. Az első középiskolás barátnőm lassan húsz éve volt, de az akkori parfümjének az illatát ma is felismerném.

2
Emese
Emese küldte
április 08. 06:57

Ps. Hozzáteszem még hogy ha egy pasitól ezt a szöveget hallom (amit néha hallok néhánytól) "Minél hamarább le kell feküdnünk, hogy megértsük, uálisan egymáshoz valóak vagyunk-e" nekem két dolgot jelent - ha hazudik, csak kell neki, aztán továbbáll. - ha komolyan gondolja, egy fityiszt nem értett meg abból, hogy működnek a nők.

2
Emese
Emese küldte
április 08. 06:46

Kedves Csaba, Értelek hogy mire gondolsz. De rosszul értelmezed írásomat. Honnan veszed hogy azt gondolom hogy csak a férfiaknak vannak hangulatos igényei? Ez nem igaz és nem is ezt írtam. Még egyszer leírom de többet nem. A férfiben levő magas tesztoszteron okozza a benne levő "égő gondolatakat". Egy férfi csak olyan párt választ, aki uálisan vonzó számára. Ha vonzalom nincs, akármilyen gyönyörű, okos, intelligens stb a nő, nem érdekli. Mellesleg: nagyon szép hogy te azt írod hogy a férfi célja az hogy a nőnek örömet okozzon. Nagyon szép de sajnos nem mindegyik férfire igaz. Vannak önző, csak saját magukkal foglalkozóak is. Ha egy nőnek előző kapcsolatában ilyennel volt dolga, a a szemében elvesztheti a varázsát. Tehát kérlek ne indulj ki magadból. A nők gondolatai sosem voltak olyan mértékűek, mint a férfiaké. Tesztoszteron szintjük egy tizede, huszada, mint a férfiaké. Nem egy "ösztönlény", vagy legalábbis nem annyira, mint ők. Egy nő párválasztása sohasem kizárólag a gondolatai alapján történik. (Egytábori program az más) A nő meg kell hogy ismerje a férfit. Biztonságban kell hogy érezze magát mellette. Érzelmeket kell hogy érezzen iránta, mert akkor kezd gondolatni rá. Tehát előbb jön az érzelem, aztán a gondolat. Más, mint a férfiaknál.

1 2
Csaba
Csaba küldte
április 06. 17:17

@Emese: Elolvastam a blogod azon négy fejezetét és egyetértek az abban írottakkal. Nem ez volt a problémám. Az volt a gondom, hogy aszimmetrikusan állítottad ezt be, mintha csak a férfiaknak lennének hangulatos igényei. Azt nem akartad megérteni, hogy a férfinak a nem egy fiziológiai történés, hanem annak élménye, hogy valamit adhat a nőnek, amelyre a nő nagyon gondolatik, ami nagyon kell a nőnek, ami szükséglete. Éppen ezért a férfinak nem opció az, hogy prostituálthoz megy, mert éppen ettől az élménytől lesz megfosztva. A prostituált a háta közepére sem kívánja a kuncsaftot, legyenek túl az egész megpróbáltatáson, aztán a férfi csengesse a zsetont, majd lépjen le. Hol van ebben az az élmény, hogy a nő eped a kielégülésért, s a férfi ezt megadhatja neki? Én erről beszéltem, s ezt nem akartad megérteni. Nem az volt a kérdés részemről, hogy ki vonzó vagy ki nem a nők szemében, hanem az háborított fel, amikor azt írtad, a nőnek kell a pasi által biztosított anyagi háttér, a férfinak kell a , és akkor meg is vagyunk. Nagyszerű, csak ezzel definiáltad a prostitúció fogalmát, ami házasságon belül is lehetséges, továbbá visszajutottunk oda, hogy a férfit megfosztottad attól az élménytől, hogy örömet szerezzen a nőnek, akinek ez nem is volt igénye. Szóval akkor a nőt is. Mármint nem Te fosztottad meg őket ettől, csak az általad vázolt modell ilyen. :) A fentiekből viszont az is következik, hogy csak annak lehet örömet szerezni, aki valóban, ösztönlényként gondolatik is erre. A férfi ezt a nőt keresi. Főzni én is tudok. ;)

3
Emese
Emese küldte
április 06. 09:43

Kedves Csaba, A -házasság -gondolatak -elvárások komplex kapcsolatáról már bőven írtam. Ha megnézed, "Incelek és boszorkányok" címmel 4 (!) napló van, amikben részletesen körbejártam a témát. Egyéb vita szerintem felesleges mert ha eddig nem értettük meg egymást, ezután se fogjuk.

1
Csaba
Csaba küldte
április 04. 22:48

@Zoli: Túl sokat, túl részletesen nem mondanék. A nő megtagadta az apa által a gyermek láthatásának lehetőségét, bíróság felszólította a törvények betartására, az anya külföldre szökött a gyerekkel az igazságszolgáltatás elől, utána a bíróság apánál helyezte el a gyermeket.

1
Csaba
Csaba küldte
április 04. 22:46

@Emese: Most megint tetten értem a hozzászólásodban, amit korábban elengedtünk, mert számodra úgy tűnt, én nem értelek, számomra meg úgy, hogy Te nem engem. Nézd csak: „A házasság régen egy win-win helyzet volt - a férfi így jutott hez, a nőt pedig eltartotta a férj, amíg ő a háztartással és a gyerekneveléssel (egy családban 8 - 10 gyerek) volt elfoglalva.” A férfi a gondolatódó nőnek szeretne örömet szerezni, a férfi öröme abból táplálkozik, hogy olyasmit adhat a nőnek puszta lényével, ami a nőnek elemi szükséglete, igénye. Amit Te írtál, én meg idéztem fentebb ebben a hozzászólásban, az megalázó a férfi számára, illúzióromboló, sőt, lényegében leírtad a erőszak és a prostitúció fogalmát. Egyetlen mondatba sűrítetted, hogy régen a nő gazdasági előnyökért prostituálta magát a házasságon belül, míg a férfi erőszakolta a feleségét. Erről nekem legkevésbé sem a win-win helyzet jut eszembe. Úgy látszik, én kommunikáltam nehezen érthetően, hogy a férfi azt a nőt keresi, aki valóban gondolatódik, s az hangulatos szükségletei, gondolatai miatt keresi a férfit, nem pedig azt, aki üzletet kínál, amelyhez áruba bocsátja a testét. Tehát a nőnek valóban gondolatódnia kell, hogy vonzó legyen a férfi számára. Egyre inkább az az érzésem, hogy amikor Tünde hozzászólására reagáltam, többen ezt a mechanizmust nem értették, s ezért ütköztek meg a szavaimon. Bízom benne, hogy most sikerült pontosan, közérthetően fogalmaznom. Tehát akkor még egyszer: nem szeretnék olyan nővel együtt lenni, aki nem gondolatik erre, nem szeretnék olyan együttlétet, ami csak miattam lenne. Az akkor miattam sem jönne létre, annyira kiábrándító, illúzióromboló és megalázó.

3
Zoli
Zoli küldte
április 04. 18:11

@Emese: Kedves Emese, "Ha szerinted a válás anyagi csőd a férfiaknak, akkor miért nem törik magukat hogy ők maradjanak a családi fészekben a gyerekkel és az anya menjen el és fizesse a tartásdíjat?" Sokan törik magukat, csak a gyámhivatal/bíróság máshogy ítél. Van rengeteg szomorú történet: https://www.elvaltapak.hu/ https://www.nonprofit.hu/hirek/mi-volna-jo-az-elvalt-apaknak https://hvg.hu/pszichologiamagazin/20180515_Tevhit_ami_megneheziti_az_elvalt_apak_dolgat https://www.apakazigazsagert.org/ "Igaz, Neked nehezebb mert kevés nő tudja elfogadni hogy ex-feleségeddel együtt élsz, ki tudja még mennyi ideig." A fiam sokkal kiegyensúlyozottabb, ha itt vagyok a házban. Most kedden is együtt mentünk tüntetni, meg március 15-én is. Meg tavaly februárban is. A legközelebbire is megyünk, aztán utána is (ha még szabadlábon leszek). És ez úgy tűnik a fiamnak is fontos, hogy együtt. Zoli

1
Emese
Emese küldte
április 04. 15:39

Kedves Zoli, Pont ez az, ami kell: nyugalom. Ha valaki önmagába fektet és egyedül is boldog... a legjobb út arra, hogy párt találjon. Ha valaki ráfeszül, látszik rajta... a kutya se fogja keresni. Saját tapasztalatom. Igaz, Neked nehezebb mert kevés nő tudja elfogadni hogy ex-feleségeddel együtt élsz, ki tudja még mennyi ideig. Kedves Csaba, Gyerekét egyedül nevelő apa? Persze hogy van, de az átlagról beszéljünk, ne a kivételekről... A házasság régen egy win-win helyzet volt - a férfi így jutott hez, a nőt pedig eltartotta a férj, amíg ő a háztartással és a gyerekneveléssel (egy családban 8 - 10 gyerek) volt elfoglalva. Ha szerinted a válás anyagi csőd a férfiaknak, akkor miért nem törik magukat hogy ők maradjanak a családi fészekben a gyerekkel és az anya menjen el és fizesse a tartásdíjat?

1
Zoli
Zoli küldte
április 04. 12:51

@Emese: Kedves Emese, "nem vagy esélytelen, csak kisebb az esélyed. Meg kell találnod azt, akinek megfelel a te élethelyzeted és nem várja el, tudat alatt sem, hogy előbb-utóbb változtass." Már nem izgat ez különösebben. A fiammal ismét jó a kapcsolatom, ennek örülök. A hobbimra (ami a szakmám/munkám részben) is jut valamennyi időm. Zoli

1
Zoli
Zoli küldte
április 04. 12:49

@Csaba: Azért a legtöbb esetben a női bírák a nőnek ítélik a gyermekeket. Nagyon el kell térni egy nőnek a társadalmi normáktól ahhoz, hogy a gyermekek a férfinél legyenek elhelyezve. Zoli



Rólunk

Az Első Találkozás, egy teljesen ingyenes társkereső oldal, ami kifejezetten a komoly kapcsolatot kereső nők és férfiak számára lett kialakítva.

A társkereső fórum lehetőséget biztosít, hogy feltedd a párkereséssel kapcsolatos kérdéseidet vagy éppen tanácsot kérj egy témában.

Elérhetőség
magyar társkereső

Első Találkozás - Társkereső a komoly kapcsolatot keresőknek

Magyarország