Miért féltek a személyes találkozástól?

indította: Ildike
Tamás
Tamás küldte
március 16. 19:54

Nem félek a személyes találkozástól

Edit
Edit küldte
március 16. 19:19

Sziasztok. Én nem félek a személyes találkozótol, nyilván megelőzi egy fokú kommunikáció, amiből már lehet szűrni, hogy egymást keressük e? Van e értelme a személyes találkozásnak. Előfordult már, hogy jól kommunikaltunk, szimpatikusak is voltunk, aztán a személyes találkozás alkalmával úgy döntöttem hogy nem!

Liza
Liza küldte
március 15. 11:48

Sziasztok! Én nem tapasztaltam, hogy félnének a társkeresők a személyes találkozástól, sőt éppen az ellenkezője az elterjedt gyakorlat! A nagy többség éppen azt szorgalmazza már a bemutatkozója helyett az adatlapján írva, hogy még mielőtt egyáltalán bármit is tudnánk a másikról a levelezések és telefonbeszélgetés során, azonnal személyes találkozással kezdjünk. Mivel nekem a társkeresésen túl is van életem, munkám, szabadidős elfoglaltságaim, az, hogy hetente többször azzal töltsem az estém, hogy idegenekkel találkozgassak, akikkel lehet, 2 perc beszélgetés után kiderül, semmi közös nincs a gondolkodásunkban, nem vállalható. Szerintem időt takarítunk meg, és mindenképpen a lelkünk egészségét védi - kevesebb csalódás, bosszankodás, frusztráció -, ha nem ugrunk bele azonnal, mindenkivel személyes találkozásba. Viszont nem egyszerű arra sem rávenni a társkereső partnert, hogy írjon. Nagyon kevesen készek arra, hogy egy lényegretörő, információban azonban bővelkedő bemutatkozó levelet írjanak, amelyből kiderülne, hogy vannak-e kapcsolódási pontok életvitelünkben, gondolkodásmódunkban, terveinkben: persze, tudom ez 1-2 levélből teljes bizonyossággal nem derül ki, de a kizáró okok azért már sokszor az első levélnél kibuknak. Ha a levelezés (2-3 levélváltás, 1-2 nap) során van némi összhang (ez talán a levelezőpartnerek 10%-a), én a telefonbeszélgetést szorgalmazom. A telefonbeszélgetések nagyrészt kétféle módon zajlanak: a beszélgetőpartner nem nagyon szórabírható, magától nem beszél, nem kérdez, kérdésre 1-2 szavas tőmondatokban válaszol. Ha én mesélek magamról, nincs reakció, válasz. Egyébként többnyire ők azok, akik az írásbeli kommunikációt hárítják, mondván, szóban szeretnek inkább bemutatkozni.... A másik típus (ők vannak többen): egy beszélgetés minimum másfél óra "fecsegés", mindenről (IS :) ) hosszasan beszél pl. hogy a barátja feleségének tavaly milyen autómárkát választottak, amikor új autót szeretett volna, vagy hogy a vasútmodellezéséhez milyen on-line platformokon rendeli az alkatrészt, és azt melyik futár cég szokta hozni, vagy hányan ülnek egy irodában és hogyan vannak elrendezve az asztalok, stb. :) - csak éppen a saját gondolatairól, életmódjáról, szokásairól, terveiről partnerkapcsolati elképzeléseiről semmit. És az erre vonatkozó kérdéssel sem lehet elterelni a beszélgetést személyes síkra. Nálam másfél óra általában az az idő, amikor elfogy a türelmem és udvariasan lezárom a beszélgetést, addig várok és reménykedem, hátha a kezdeti izgulás, stressz idővel elmúlik a partner részéről, és tudunk "rendesen" is beszélgetni. A lényeg, hogy akikkel sikerült értelmes beszélgetést folytatni - ez mondjuk 5 % - eljutunk a személyes találkozóig. Ami számomra egyértelmű, hogy csakis nyilvános helyen találkozom, ahol jónéhányan vannak körülöttünk. A sétálgatós találkozót nem preferálom, mert akkor nem lehet a másikra jól figyelni, nem látom a mimikáját, a szemét beszélgetés közben. Általában erre egy kávézós helyet szoktam javasolni. Egy közös kávé általában max. 1 óra, ezalatt kiderül, van-e olyan kizáró ok, ami miatt nem érdemes folytatni, vagy lehet újabb találkozót egyeztetni, az már mondjuk egy vacsora - étteremben, nem lakáson :) És biztosan rendkívül konzervatív - jó, mondjuk úgy: maradi vagyok - de én el nem tudom képzelni, hogy találkozáskor puszival köszöntsük egymást, annál többről meg aztán végkép szó nem lehet. Hiszen ilyenkor még egy teljesen ismeretlen emberrel találkozom: köszönés, teljes névvel bemutatkozás és az udvariasság szabályainak megfelelő kézfogás. És bevallom, ha úgy tűnik, az alapvető illemszabályokkal nincs tisztában az úriember, pl. ha mégis megyünk az utcán együtt valamennyit, nem tudja, melyik oldalmon kell mennie, és nekem kell "körbesétálnom", vagy előreenged(ne) az étterem bejáratánál, és hiába "torpanok meg", hogy férfiként mégiscsak ő lépjen be a nyilvános vendéglátó helyre előttem, nem "veszi a lapot"; egyre kisebb az esélye a folytatásnak. De igaz ez akkor is, ha kitaposott edzőcipőben, koszos kabátban, stb. jelenik meg, vagy 5 percnél többet késik, és nem jelzi telefonon előre. Tudom, ha valakinek van türelme mindezt végigolvasni, magában megjegyzi, nem csoda, hogy évek óta egyedül vagyok, nem a mai világba való a mentalitásom. De én azért bízom benne, hogy talán egyszer találok egy férfit, aki hozzám hasonlóan ódivatú és begyöpösödött gondolkodású :)

4
Márta
Márta küldte
március 15. 09:54

@Andrea: nem mindenki vállalja be a videóhívást! Eddig egy férfival tartottuk a kapcsolatot hónpokig videón,de azért,mert Ő Svédországban élt. Azért szakadt meg a kapcsolatunk,mert a Covid idején nem voltam hajlandó kirepülni hozzá.( Megjegyzem, mindkét gyermeke a családjával itt él a közelembe!) A többiekkel, max a levelezés után a telefonhívásig jutottunk a személyes találkozás előtt. Az okát mindenkinek a fantáziájára bízom!! :))) Minden esetre, sok időt spóroltunk volna , egy találkozót megelőző videóhívással! 😀😀

1
Matild
Matild küldte
március 15. 09:13

Az elsőre nálad- mást jelent egy férfi szájából, mint amit egy nő gondol. Amennyiben a távolság nem túl nagy és elég merész a házigazda lehet egy kávé bármelyiknél is. Viszont volt olyan az életemben hogy feljött Pécsről egy"reményben " - úgy hogy utazás előtt közöltem vele "egy kávéért" nem érdemes ennyit utaznia. De ő feljött, mert hátha..../gondolta ő/ Jót csatangoltunk! Mivel jó házigazda voltam ,még egy késői ebédet is kapott.Eddig udvariasan úriember volt! Mindezt levetkőzve, feltette a kérdést nemes egyszerűséggel: "akkor most dugunk vagy nem dugunk?"-még szép hogy nem!! volt a válaszom, hiszen megmondtam előre mit várhatsz. Későbbiekben kiderült ez a hétvégi szabadidős tevékenysége volt, hogy- bárkit, bármikor, bárhol, csak hagyja magát!😜

1
Lili
Lili küldte
március 14. 19:01

@Áron: nekem nem volt ilyen elsőre nálad hétvégén, ezért úgy gondolom, nem igazán jellemző. A nőknek több idő kell (ehhez is:), hogy valamennyire megbízzanak egy férfiban, ezért is szoktak többet levelezni, hogy jobban megismerjék a férfit és eldöntsék, érdemes-e vele találkozni.

2
Áron
Áron küldte
március 14. 16:12

@Andrea: "elsőre nálad vagyok hétvégén" Ez az irányzat mennyire jellemző amúgy? Csak kíváncsiságból... :D (Nekem eszembe nem jutna kezdésnek a csajhoz menni hétvégére, na persze kivéve ha kifejezetten azt kéri. Inkább áthívom, főzni tudok, s kiderül nem-e túl finnyás, bár úgy érzem eddig nem ezen vérzett el... :D ) Nem mindenki pontosan egyformán éli meg a társkeresősdit, de simán el tudom képzelni, hogy vannak akik már nálam is sokkal jobban unják a levelezést, és totálisan bele vannak fásulva. Nyilván csökken az érdeklődésük, ha nincs találkozás pár napon belül. Bár az 1-2 hét még egész vállalható.

2
Andrea
Andrea küldte
március 13. 10:26

@Márta: Erre van a videóhívás. Uncsitesóm volt kb. 13 éves amikor még volt chat.hu. csetelt egy sráccal és olyan fotót küldött ahol 5en voltak.... Vicc...persze nő lévén kiválasztotta a legszebbet biztos ezaz alapon. Fülig szerelmes volt mire az egyik felnőtt megkérdezte h hogy néz ki? Mire kiderült h nem a kinézett sráccal csettel...akkorát eset pofára eltudod képzelni? Ma azért más a technika

3
Andrea
Andrea küldte
március 13. 10:19

@Hajnal: Teljesen egyetértek veled. Szerintem kell pár nap hogy azt mondjam tudunk beszélgetni...na meg tisztázzuk már le ki mit akar..mert hiába van oda írva h komolyat keres mire megkérdem mást akar... 😄 Szóval ismerkedjünk már 1-2 hétig... Véleményem szerint pár nap alatt elfogy a szufla és csak én írok...de ha bírja és mondjuk hívás lesz belőle megint csak én beszélek...egy idő után... Van egy rosta fokozat amin ha átjutsz és hívásban is jókat beszélünk....ilyenkor sok trutyi kiderül... Utána talizhatunk. Na de az ilyen...elsőre nálad vagyok hétvégén mama kisfia hagyjon már....🤣 Se gazdag nem vagyok, hogy meglophasson, se szálloda, se étterem, se lotxó...pláne nem az anyja főleg nem ingyen. 😆😅 Tudom néhánynak ez a divat én nem engedem!! Megszoktam kérdezni oké de ha nem tetszel csapjam az orrodra az ajtót??? Vadidegent a házamba?? Még a postást se hívom be pedig jó pár éve ide jár sőt sulis társam volt. 😆🤣 Nem akárkit akarunk és nem mindenáron!

5
Márta
Márta küldte
március 12. 12:16

Én sem félek a személyes találkozástól,hiszen nincs is miért. Az adatlapomon valós adatok vannak. Féljen az aki nem az igazat írja,10-20 évvel korábbi képet tesz fel. Azt tartom, nem érdemes sokáig húzni az első találkozás időpontját. Minél többet levelezünk, annál inkább elképzeljük az illetőt, a találkozáskor pedig csalódunk,vagy kellemesen,vagy negatívan. Már jártam úgy, hogy a személyes találkozáskor nem ismertem meg az illetőt, az adatlapja és a fényképe alapján mást vártam. Nem is lett belőle hosszabb kapcsolat.🙂

Mariann
Mariann küldte
március 09. 19:24

Én nem félek ,sőt nagyon is szerettem volna talákozni vele , de valamiért vissza se ír már ..... hiába írok neki.Nem értem . Csalódtam!!!! De nem kicsit....... Nem ezt vártam tőle . Hát ő tudja .

Emese
Emese küldte
február 29. 22:04

Nem félek a személyes találkozástól, miért félnék? Hisz én is akarom! Izgatott vagyok, azt igen, de ez normális. Szerintem a randi előtt kicsit írogatni kell, hogy érthető legyen hogy a felek összeillőek-e az élet több területén aztán jöhet a vis-a- vis ahol eldöntődik, a kémia is stimmel-e. Lehet hogy nem tetszek neki vagy fordítva, persze sajnálom de mit lehet tenni? Előbb-utóbb csak eljön a nagy Ő! 😀 Aki mer, az nyer!

1


Rólunk

Az Első Találkozás, egy teljesen ingyenes társkereső oldal, ami kifejezetten a komoly kapcsolatot kereső nők és férfiak számára lett kialakítva.

A társkereső fórum lehetőséget biztosít, hogy feltedd a párkereséssel kapcsolatos kérdéseidet vagy éppen tanácsot kérj egy témában.

Elérhetőség
magyar társkereső

Első Találkozás - Társkereső a komoly kapcsolatot keresőknek

Magyarország