
Panni, 72
Jean-Pierre Montcassen eredeti nevén Cselenyák Imre, magyar író és zenész "El lehet terelni a folyót, dacolni lehet a tenger viharaival, meg lehet hódítani földeket, országokat, le lehet győzni a legvadabb bikát, de tiszta lélekkel, tiszta társra lelni a legnehezebb ezen a világon." Keresem a lelki társam. Úgy gondolom, hogy a korombéli "újrahasznosított tinik" nem könnyen találnak társat maguknak. Nem hiszek benne, hogy egy találkozás mindent eldöntő lenne, előbb meg kell ismerni a másikat. Ezért első sorban programokhoz partnert keresek, és az időre bíznám a folytatást....... Természet, színház, és állatbarát, érzelmi beállítottságú embert keresek. Független, nem összeköltözős partnerben gondolkodom, akivel ismerkedünk, barátkozzunk, szabad időnket együtt eltudjuk tölteni érdekes, aktív programokon keresztül, hogy megismerjük egymást. Társas kapcsolatot, talán barátságot és lelkitársat? amiből bármi kialakulhat, akivel jókat lehet beszélgetni, "bohóckodni", kirándulni, (erdő, mező, városok, kastélyok, vízpartok. ) színházba, koncertre menni, közös programot ezni, akinek a társaságát akár csendben is átérezni lehet. Aki mellett folyton nevetni lehet. Komolynak itt vagyok én. A többi majd kialakul, vagy nem. Nem, ideiglenes programot, nem partnert keresek éjszakára. átérezzük egymás társaságát, és ismerkedjünk. Érdekel ez valakit? Majd az első találkozás eldönti van e kölcsönös szimpátia, netán van e kémia. Nem baj, ha kicsit csibészes a mosolyod, és kellemes "baba" arcod van. Nevettess meg, légy vidám. Dohányzom! "Álmodunk... Néha félünk, máskor szárnyalunk.. És olykor csak a pillanatra várunk hogy akit keresünk, megtaláljon! S belépünk gondolataink kapuján, át álmaink birodalmán"...... NŐ VAGYOK: Körmendi Gitta verse. Nő vagyok. barát. Be-, és elfogadó. Háborgó tengeren hullámsimogató. Aki tudja, mikor enyhíthet kínt a szó, mert nő vagyok. Érző. Egy puha takaró. Nő vagyok. Amazon, ki óvja a szüzet, felszítja a lángot, megőrzi a tüzet. Kitárulkozón is szemérmes maradva, nő vagyok, a világ oltalmazó anyja. Nő vagyok. Álmodok igazi álmokat, természetességgel súgom a titkokat. Egy személyben vagyok hűséges és csalfa, de nő, kinek mindig oltalmat nyújt karja. Nő vagyok, akinek megértő a szíve, aki attól erős, hogy lángol a hite. Ki úgy küld messzire, hogy mindig visszavár, nő vagyok. A húgod, nővéred és anyád. Nő vagyok. Ölemben életet ringatok. Lelkemben dajkállak, mint gyenge magzatot. Szilárdsága vagyok egy olyan erőnek, amilyen nem lehet másnak, csak egy nőnek. Nő vagyok. Kötözöm vérző mély sebeid, tompítom, hegyezem gyilkos fegyvereid. Elhiszem még azt is, amit már nem lehet, nő vagyok. A harcod, és a békéd neked. Nő vagyok. Vonzom azt, amit te taszítasz, az vagyok, kit küldhetsz, az vagyok, kit hívhatsz. Benne vagyok mindig minden egyes gondolatban, láthatatlan, vagy épp láthatóvá váltan. Nő vagyok, ha szólok, és nő, ha hallgatok, behódolok úgy, hogy győztesen maradok. Tudok ronda sárkány, s szép királylány lenni, elvarázsoltan is varázslatot tenni. Hisz már voltam démon, boszorkány és angyal, voltam már védtelen, álltam kivont karddal, voltam letört virág és nyíló, illatos, minden voltam, mitől igazi NŐ, VAGYOK. Panni
adatai | akit keres | |
---|---|---|
nő |
![]() |
férfi |
72 év |
![]() |
54 - 73 év |
ikrek |
![]() |
|
Budapest IX. |
![]() |
Pest |
magyar |
![]() |
|
átlagos |
![]() |
átlagos |
158 cm |
![]() |
160 - 200 cm |
63 kg |
![]() |
65 - 80 kg |
barna |
![]() |
|
szőkés barna |
![]() |
|
középiskola |
![]() |
legalább középfokú |
nyugdíjas |
![]() |
|
ateista |
![]() |
|
nem hiszek benne |
![]() |
nem hisz benne |
![]() |
ne legyen spirituális | |
elvált |
![]() |
nőtlen, elvált, özvegy |
lakótárssal |
![]() |
egyedül él |
már felnőtt(ek) |
![]() |
|
nem |
![]() |
nem |
igen |
![]() |
igen |
ritkán |
![]() |
egyáltalán nem iszik |
mindenevő |
![]() |
mindenevő |
van(nak) a lakásban |
![]() |
|
![]() |
nem bulizik |
Ahol te is megtalálod a párod!
Az Első Találkozás a komoly kapcsolatot keresők számára kialakított társkereső oldal. Nálunk nincsenek trükkök, mivel a párkeresés valóban működik!
Szétnézek a környéki párkeresők közöttAz Első Találkozás, egy teljesen ingyenes társkereső oldal, ami kifejezetten a komoly kapcsolatot kereső nők és férfiak számára lett kialakítva.
A társkereső fórum lehetőséget biztosít, hogy feltedd a párkereséssel kapcsolatos kérdéseidet vagy éppen tanácsot kérj egy témában.

Első Találkozás - Társkereső a komoly kapcsolatot keresőknek
Magyarország