Kedves Zsuzsa, kicsit későn válaszolok mert a vakáció gyerekkel eléggé lefoglalt. Hát igen, fiatalon lelkesek vagyunk, bízunk és a jövőt rózsaszínben látjuk. Egy válás után, 40-50 évesen, sérültek vagyunk és bizalmatlanok. Elvárásaink vannak és az illetőnek bele kell "passzolnia" a mi életünkbe, mert ennyi idősen már nem vagyunk térben-időben- energetikailag olyan rugalmasak, mint eddig. Nehéz. Eddig nem találtam senkit, aki tetszik. Vagyis voltak akik tetszettek de valami ami nem, volt mindegyikben. És meg kell mondanom, szerencsém volt, mert csupa rendes pasit ismertem meg, tehát nem hülyítettek stb. (Most azokról beszélek, akiket személyesen megismertem.) Másrészt: tudom hogy én se vagyok egy áhított nő. A munkám sok időt elvesz, továbbképzések, sport (amiről nem mondok le) és a gyerek, aki 11 éves és nagyon anyás. 57 év, hőhullámok...megértem hogy mindez egy férfire elrettentően hat. Szóval kicsit lecsökkent a lelkesedésem a társkeresés iránt. Ezzel nem akarom senkinek a kedvét elvenni! A hiba bennem van, túl sok az elvárásom.

Kedves Emese feltettem egy könyv linkjét. Mint orvost Téged érdekelhet, hogy valójában (ösztönösen) fiatal korunkban mi alapján választunk párt. Még nem voltam 30 éves mikor édesapám ezt a könyvet a kezembe adta. Elég kiábrándító volt számomra azt tudomásul venni, hogy a szerelem csak egy biokémiai folyamat eredménye, aminek célja az utódnemzés. Mára már számtalan kutatás ezt bebizonyította. Hogy 10-20 év múlva mi történik a párokkal az már egy más lapra tartozik.

Az emberek az anonim felmérésekben is hazudnak... hát még ha felismerhetőek! Lehetséges hogy tényleg azt érezték, 25-30 évesen, hogy az a nő életük párja. De szeretném ezeket a párokat megnézni 10-20 év múlva! Hogy alakult az életük gyerekek születése, munkahelyi gondok, állástalanság, pénztelenség, apóssal-anyóssal-rokonsággal való veszekedések, betegségek és egyéb próbatételek után?

@Zsuzsa: nem hiszem, hogy azok a férfiak őszinték voltak.

@Zsuzsa Teljesen egyet értek veled. Én is régóta próbálok egy igaz szerelmet találni. Volt egy pár próbálkozásom. De egy sem alakult jól. Igyekeztem hogy boldoggá tegyem a társam. Őszintén elmondtam mindent. Mindig koppantam eddig. "Nem az számít ki a gyorsabb, hanem hogy ki a nagyobb!" Hatalmas példaképem Dominic Toretto és Brian O' Conner. Mindent meg tettek a szeretteikért. Nagyon családcentrikusak voltak. Olyan dolgokat is meg tettek a szeretteikért amik lehetetlenek. Mind a kettő erős karakter. Mindig igyekszem olyan természetű lenni mint ők. Ezt az idézetet is többféle képpen lehet értelmezni. Most arra értem. Hogy nem az számít mennyi ideje keresi az ember a társát, csak az számít ha megtalálja vagy rá talál. Olyan társsal legyen körülvéve az ember aki tiszteli illetve megbecsüli. Nem verseny számomra a társkeresés. Sokkal inkább spontán. Egyet értek hogy nem könnyű. De nincs lehetetlen, csak hinni kell benne.

@Emese: igaz. Maga az erkölcsösség lesz lassan hiánycikk a mai társadalomban. Az internet nagyon erősen befolyásolja az emberek viselkedését. Azért is van sok válás, mert az emberek "lecserélhetők". Minek erőlködjünk egy kapcsolat megmentésén, találunk másikat... ez nagyon szomorú. És persze így nehezebben bízunk meg új emberekben, hiába vagyunk őszinték, hiába írja le ezt mindenki alaptulajdonságnak, élőben valahogy mégsem viselkednek őszintén az emberek. Aki őszinte, az koppan...