András, 30

Üdv, kedves Olvasó! Volt egy gyerekkori szerelmem, akivel mély érzéseket tápláltunk egymás iránt, nos 11 éves koromban csőstül jött a baj, és ennek tetejébe még ő is hátat fordított nekem. Még első osztályba jártam, amikor kötelező volt valakit kiválasztanunk az osztálytársnőink közül, akibe mi szerelmesek vagyunk. Nekem ugyan ott volt az akivel csak nyaranta hozott össze az élet, de nem hagytak, így én is választottam. Egyre többet gondoltam erre az osztálytársnőre, de 6. osztály után ő már egy gimnáziumba került, tudniillik akkor még voltak 6-8 osztályos gimnáziumok, bár nem tudom, hogy most vannak-e, de nem ez a lényeg. Nos, eléggé mély sebet ütött bennem a gyerekkori szerelmem mondata, miszerint ,, inkább legyünk csak barátok". Sokáig visszahúzódó voltam, és nem akartam belebonyolódni kapcsolatba, nehogy megint fájjon, ezért inkább homokba dugtam a fejemet. Ez hiba volt, úgy érzem. A lényeg, hogy elhatározásra jutottam, és írtam egy verset ehhez a volt osztálytársnőhöz, illetve mellékeltem egy hosszabb levelet. Ergo hülyét csináltam magamból, mert annyira elveszettnek éreztem magamat, hogy gondoltam, próba szerencse. Nagyon kedvesen utasított vissza, mert már kapcsolatban volt, és felnyitotta a szememet a következő mondata: azóta sokat változtunk, és az akkori énembe szerethettél bele. Igaza volt, és ekkor döbbentem rá, hogy nem számít hányszor érzem ezt, az a fontos, hogy az érzés viszonozva legyen. Ekkor elgondolkoztam, és már-már kétségeim támadtak, hogy az akkori gyerekkori szerelmem vajon tényleg szerelmes volt-e belém, ugyanazt érezte-e, mint én?! Sose kérdeztem meg tőle, de már lezártam magamban, és majdnem egy évtizeddel később versbe is foglaltam azt az érzést. Mellesleg barátkozni se óhajtott... Az évek teltek-múltak, úgy gondolom egyre jobb verseket írtam, bár neves költőinkhez, íróinkhoz képest eléggé egyszerűeket, és azon kaptam magamat, hogy szinte mindegyik ugyanarról szól, (természetesen van egy-két kivétel). Szerelembe esek, rádöbbenek, hogy már elkéstem, és újra padlót fogok. Nos, a következő versem volt az utolsó, és bár írtam fel ötleteket, hogy újrakezdem, jelenleg úgy érzem, kár folytatnom. Kiábrándultam a szerelemből is, úgy érzem sose fogom megtalálni másik felemet, hiába próbálkozok. Előszó: Ejj, ejj... Hogy engem mindig a csalódás, a negatív események ihletnek meg.. Borzasztó. Íme a vers: Magányos keringő - délibáb a láthatáron Felcsendült a régi nóta, virágzott az őszirózsa. Szakajtanék, de csak egyet, bókolnék neki sok ezret! Szeretném már én is járni; élet táncát ropni, rázni! Így hát elindult a móka, vadcserkészés vadász módra. Feltűnt egy kedves leányka, reményeimet beváltja? Befészkelt a tudatomba, ez aztán a príma donna! Így zajlott az én elmémben, megkérdeztem őt ekképpen: Felkérhetem kegyed táncra? Remélem nincs akadálya. Sajnos megint eltévedtem, egy délibábot kergettem. Hiába hogy elrévedtem, magányosan ráébredtem: Felismerés hullámai újfent tőrt döftek szívembe; Rózsát mentem szakajtani, tövis hatolt tenyerembe. K. András 2023.11.24-25