Matyi, 39

Azt hittem, hogy minden jól megy. Sokszor találkoztunk, még a hobbijába is beavatott és megismertem pár ismerősét is, de most úgy érzem, mintha az egész egy illúzió lett volna. Mintha egy fal állna most köztünk, napok óta nem válaszol, pedig minden üzenetemet olvasta. Úgy kezdtük, hogy csak barátkozzunk először, később meglátjuk mi lesz. Ez csapda volt, mert azt hittem nem kell küzdenem, van elég időm, de tévedtem. Vajon van még esélyem, utolérhetem még ezt a hajót? Vagy keressem a következőt? Az idő mindent megold? Vagy éppen fordítva?

Amikor megakarunk ismerni valakit, akkor az olyan, mintha ajtókat nyitnánk ki. Van olyan ajtó, ami kilincsre nyílik, de van olyan is, amin hét lakat van. Néha az is elég, hogy megfogjuk a kilincset és az ajtó kitárul magától, de van hogy meg kell találni a megfelelő kulcsot, ami lehet, hogy egy másik szobában van. Arra viszont vigyázni kell, hogy ne akarjuk betörni az ajtókat és a lakatokat se próbáljuk leverni, mert akkor odalesz minden addigi eredményünk és végleg bezárul minden ajtó.

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint-Exupéry Talán eddig nem is értettem igazán, hogy mit is jelent az mondat, de lehet, hogy csak ezután fogom igazán megérteni. Sokszor a külsőségek vagy valami más, szemmel látható dolog alapján ítélkezünk, de nem tudhatjuk, hogy mit gondol a másik vagy hogy mik a szándékai, amíg meg nem ismerjük igazán. Ne csak nyitott szemmel járjunk, járjunk nyitott szívvel is! Persze érzelmileg (vagy lelkileg) és nem orvosi értelemben.

"Az “Igazit” keresed? Én is azt kerestem sokáig, s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt… Most már az “Igazat” keresem… Mert az “Igazi” szárnyakat ad, s aztán letépi rólad, az “Igaz” odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz… Az “Igazi” megcsókolja a kezed, az “Igaz” megfogja… Az “Igazi” álmodik veled, az “Igaz” virraszt melletted… Az “Igaziba” belehalsz, az “Igaz” meghal érted, ha kell… Ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mohos legyen a teteje, s olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, perpatvar, békétlenség. Csak én s az, akit szeretek…" Wass Albert

Az utóbbi pár bejegyzés elgondolkodtatott és eszembe jutott ennek a dalnak a szövege. Én is beleestem abba a hibába, hogy görcsösen akartam, hogy szeressenek, közben elvesztettem a a lényeget, amit igazából kerestem, a közös boldogságot egy másik emberrel. "Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni [...] Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni, [...] Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma..." /Anna & the Barbies: Márti dala/

"Mi a jobb, eleve jónak születni vagy leküzdeni magadban a rosszat, nagy erőfeszítések árán?"

"Ezer meg ezer éve Keresem az utam, Néha keresem a bajt, És keresem azt, aki engem akart, Akinek engem küldött, Akit nekem szánt az ég."