Levente, 51

Ennyi ideje kezdtünk ismerkedni. Azóta is ezt tesszük. Augusztus elején haza utaztam, még aznap este találkoztunk is. Első igazi találkozás. Volt virágcsokor, volt zavar is, bizsergős feszültség, hiába beszélgettünk már előtte telefonon, messengeren, hiába a fotók... De mindketten tudtuk már ekkorra, hogy kb. mire számíthatunk, hogy nyugodtan maradhatunk az éjszakába is, nem egy sorozatgyilkos mellett fogunk elaludni. :-) Mindketten horkolunk. Időnként. Mindketten be is mutattuk ezt a tudományunkat. Kibírhatónak ítéltettünk. Phhh, ezen is túl vagyunk! :-) Aztán jöttek a gyerekek. Nekik is tetszett. A következő hétvégén is, aztán az első közös "családi" programunk: hétfő, strand! Jól éreztük magunkat, jó kaland volt, közösen kísértük ki az állomásra. A következő hétvége kimaradt, de utána bepótoltuk: éjszakai fürdőzés egy másik termálban, aztán nappali egy harmadikban, rétes fesztivál, sárkány eregetés az utolsó augusztusi hétvégén, gyerekestől persze, de voltak közben olyan programjaink, amin csak ketten voltunk... Mivel nem jött meg a repjegyem a várt időpontra, ezért nyertünk még közös időt! Minden ilyen hétvége "kalandos" volt. Elvittem az érettségi találkozójára, olyan helyeken járhattam így, ahol még az életben nem. :-) A putnoki fagyi nagyon finom volt. :-) A rétsági is... :-) Nyertünk négy hétvégét az utazás körüli huzavona miatt. Nem bántam egyáltalán. :-) Aztán csak eljött az elválás napja, lassan már négy hete, azóta megin messenger, videó hívás, üzenetek... Mindketten feszültek vagyunk, én elsősorban a meló miatt, ő a saját élethelyzet-változtatása miatt. De igyekszünk beszélni a bajainkról, figyelünk egymásra, támogatjuk egymást, amennyire lehet. Mert amint felszáll a repülő már meg is kezdődik a visszaszámlálás, onnan kezdve már egyre közelebb van a következő viszontlátás. Itt tartunk. Kívánom mindenkinek, aki ezeken az oldalakon keresgél, hogy megtalálja azt, akiért végül is ide jött!

Kedves Érdeklődő, aki erre az oldalra tévedtél! Néhány hete történt velem valami. Igen, az, amiért eredetileg ide jöttünk az elsotalalkozasra... Elkezdtem ismerkedni valakivel... Először szimpatikusnak jelöltem. Órákon belül ő is szimpatikusnak jelölt. Azután írtam neki egy rövid beköszönő üzenetet. Ő válaszolt... Ezután írtam egy kicsit hosszabb üzenetet. Ez meglepte, mivel arra számított, hogy egy levéllel "megússza". (Állítólag ez elég gyakori. Egy üzenet, aztán többet se kép se hang. Nem keresek már mindenben értelmet.) Hónapok óta nem lépett be a társkeresőbe. Valami (sors?) úgy akarta, hogy a szimpatikusnak jelölésem körüli napokban újra elkezdett a társkereséssel foglalkozni... Korábban esélyünk sem lett volna megismerni egymást, mivel én csak max. 50, ő pedig max. 20 km-es körben keresgélt. Ekkor viszont átállítottam a keresési sugarat 200+ kilométerre. Nem csak az oldalon, hanem a fejemben is... És jöttek bőven az új arcok, sorsok, bemutatkozások... Kb. 5-nek küldtem szimpatikusnak jelölést. Ő volt az egyetlen, akiben ez elindított valamit... De egy pont elég. Mindenki arra az egyre vár, nem? (OK, csak a magam nevében beszélek. Nekem elég egy is, csak olyan legyen az az egy!...) Még nem találkoztunk, bár mindketten szeretnénk már az első napok óta. A sors fintora, hogy ő csak 20 kilométerben gondolkodott korábban. Kicsit izgultam, mikor az első telefonhívásnál elmondtam neki, hogy "kicsit messzebb vagyunk egymástól 20 kilométernél"... Bár látta az egzotikus előhívószámot a telefon kijelzőjén... Igen, távkapcsolatként kezdünk. Egyelőre még azt sem tudom, hogy mikor jutok haza Magyarországra. Annyi előnye viszont van ennek is, hogy kénytelenek vagyunk lassan, régi módin ismerkedni. Sokat beszélgetünk, viccelődünk, húzzuk egy kicsit egymást, néha sírunk, mikor az élet olyat produkál(t)... Megy néha egy-egy fotó. Ő a strandon, tejfölös, sajtos lángos frissen kisütve, szinte érzem az illatát, az ízét... Én meg kinn a sivatagban, az idő itt is "jó", de nincs se strand, se lángos, se nő, aki szimpatikusnak találna... Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz, mikor végre találkozunk. Ő ugyanezt érzi, pont ma reggel írt erről (is). Sok éve volt már egy ismerkedésem nagyobb távolságról, és ott is eltelt pár hét az első találkozásunk előtt. Mikor aztán találkoztunk az nagyon jól sikerült... Érzem, hogy vele "nyugi" van. Voltak próbálkozásaim a válásom után, azok is jók voltak, hálás is vagyok mindkét nőnek, mert alakítottak rajtam (jó irányba) azok a rövidebb-hosszabb kapcsolatok is. De ezek a kapcsolódások nem működtek hosszú távon, egyik ezért, másik azért. Vele viszont más az egész kommunikáció. Más a fontos, más a téma, vannak közös tervek, egész konkrétak is... Aki elolvassa a bemutatkozásomat, annak kb. lejön, hogy eredetileg egy jó szeretőt kerestem, akinek ráadásul a feje sem üres. Tudom, hogy ezt megtaláltam, bármilyen furcsa, efelől nincs kétségem. Ezt érzi az ember, hogy ki az, akivel 2000 kilométerről is "tud robbanni", mert azok a szavak jönnek és úgy és olyan sorrendben, ahogy azoknak "jönni kell" ahhoz, hogy efelől ne legyen kétség... Ám az is kiderült már nagyon az elején, hogy ennél több is van ebben a találkozásban. Akartam a leendő páromnak a testét, az eszét, e kettő kombinációját, de ehhez kaptam egy szívet is. Ezt a legnehezebb megfogalmazni, hogy ez mit is jelent. Legyen annyi elég, hogy ha nem lenne szex, akkor is mennék, megkeresném, találkoznék vele. Akkor is szeretnék a közelében lenni, időt tölteni a társaságában, mert azt érzem, hogy gyógyít a szavaival is. Ebbe nem akarok belemenni jobban, pont elég, ha ezt mi ketten tudjuk, éljük. Szóval bízom a jövőnkben, és elsősorban azért írtam le ezt az egészet, hogy lássátok, hogy lehet olyat is találni, amilyenre vágytok. Csak elég pontosan el kell képzelni, hogy mit is akar az ember, milyen társra vágyik, milyen emberrel tudná elképzelni a jövőjét és az élet megadja. Azt vettem észre, hogy az élet egyik kezével elvesz, de a másikkal ad. Remélem nektek is megadja azt, akire vágytok!

Nem nagy történet, de egy kérdést felvet. Tegnap észrevettem egy új arcot a keresésemre adott válaszok között. Még tetszett is, amit a fénykép mutatott, plusz a bemutatkozásban szereplők sem riasztottak el, így adtam neki egy "szívet", azaz "kedvenc"-nek jelöltem... Néha ilyen irgalmatlanul kemény tudok lenni. :-) Lehet, hogy ma még egy üzenetet is kipréseltem volna magamból, ki tudja. Erre persze már nem kerül sor, mert ma délutánra a hölgy teljesen törölte magát a rendszerből. Nem az első eset, hogy ilyennel találkozom. Ha valaki ennyire nem tudja, hogy mit is akar valójában, akarja-e hogy üzenetet kapjon egy vadidegentől, esetleg csak egy szívecskét, az miért regisztrál? Jelentősége nincs, akik ennyire bizonytalanok, nem "sok vizet zavarnak", maximum egy kis zöttyenést jelentenek a társkeresés széles útján. Mégis rossz érzés arra gondolni, hogy vannak ennyire bizalmatlan, önbizalomhiányos, félénk, akármilyen nők is, akiknek így esélyük sincs arra, hogy valami értelmes kapcsolatot alakítsanak ki egy férfivel. Nem is feltétlenül szerelmet, de akár még csak barátságot sem...

Megnéztem ezt a filmet. Érdemesnek találtam arra, hogy bekerüljön a naplóba. Őrzött idő (2018.)