László, 52

Általános iskolai osztáytalálkozó. Sajnos már a sokadik tíz éves. Egyesével felállunk és beszámolunk az osztály(/évolyam) és volt tanáraink színe előtt, hogy mire is vittük az életben. Karrier, magánélet, esetleg hobbik, stb. Nálam eléggé zűrös volt mindegyik🙃, de egy valami különös megütközést váltott ki belőlem. Felállva az iskolapadból, előadom ott minden jelenlévőnek , hogy a 4X évem során kettő komolyabb párkapcsolatom volt és az elsőből született két gyermek. Osztályfőnök nő (vállaltan komcsi, ateista) reakciója az egész évfolyam előtt erre: "- Még az a jó (szerencsére), hogy csak egy nőtől vannak a gyerekek." Később elgondolkoztam azon, hogy mit is akarhatott sugallani ezzel a bíráló, elítélő megjegyzésével, kijelentésével, mert ott akkor egyből még nem esett le ez nekem. Szóval méregette fejben a volt tanítványainak a beszámolóit és közben magában osztályozott is. Lacika karrierből - amiért leginkább ők is feleltethetőek lennének ugye - elégséges, de magánéletből erősen bukás szagú. Aztán úgy elgondolkodtam ezen az egészen, hogy milyen jogon osztályoz ő bennünket magánéletből, ha ebből a nagyon fontos, életünket igencsak mélyen meghatározó területből ("tantárgyból"?!), soha egyetlen árva szót sem tanított egyikőnknek sem? Mert az még csak-csak úgy renben is van, hogy a munka világában elért karrierünk alapján méreget bennünket, hiszen az egész poroszos oktatási rendszerük ezt alapozta meg anno, de magánéletből miért, mikor ahhoz soha semmi közük és ráhatásuk nem is volt (magyarán lecsinálták az egészet magasról)? Egyszer sem tanítottak, osztályoztak szerelemből, szeretetből, barátságból, helyes és kívánatos házaséltből, stb, bennünket, akkor most milyen alapon osztályoznak, méregetnek bennünket ebből? Összegezve: szóval úgy próbáljuk mi jól alakítani, csinálni a magánéletünket, hogy erre soha senki sem tanított meg bennünket. Az egyedüli tanítómesterünk ebben, az maga a nagybetűs ÉLET.

Elmentem egy randira úgy, hogy nem nagyon tudtam azt, hogy valójában hogyan is néz ki az illető nő. (Életem első randija is ilyen volt.:-) Előbb érkeztem a randi helyszínére, ami egy város főtere volt és hát közeledett a megbeszélt időpont. Igen komoly nyüzsi volt ekkor ezen a bizonyos téren. Elkezdtem erősen vizualizálni, hogy most akkor ki is lehet az, akihez megjelentem én itt valójában? Vajon itt van már ő is valahol a megbeszélt időpont előtt? Eléggé kezdtem bepánikolni, mert jöttek mindenféle emberek és köztük egyedülálló nők is. Volt köztük egy, aki korban úgy nagyjából stimmelt ahhoz akit vártam, megált, forgolódott, nézelődött, mintha keresne valakit, de külsőre, hát, hogy finoman fogalmazzak, nem volt az igazi, de nagy szerencsémre végre leviharzott a térről. Volt egy nő egy padon ülve és pórázon tartott valami harcikutyaszerűséget, külsőre egészen bejövős volt az illető, de az eb miatt nem nagyon mertem közelíteni, úgyhogy csak tisztes távolból kerestem a szemkontaktust és a fejemben meg veszettül kattogtak a kerekek, hogy ez most komoly lehet, hogy kutyával jött a randira? Közben a templomtoronyban elharangozták a megadott időpontot én meg ott álltam, tele gatyával a kutyás nővel szemben, aki egyre izgatottabban babrálta a telefonját, gondolom meg akar csörgetni, hogy mi van már, közben már többször kialakult a szemkontakt is, de valami nagyon nem stimmelt a dologban. Addig tartott ez a kínos és szánalmas vergődésem, míg a tér másik oldalán fel nem tűnt egy szemüveges magányos nő, aki a megbeszélt hely irányába tartott és hát ő már inkább hasonlított arra a képre, ami úgy nagyjából a fejemben élt és igen, ővele kellett találkoznom. Leszűrt tanulság: nem árt akár több fotóval is jól tájékozódni, mielőtt első, társkeresőről szervezett randira adnánk a fejünket, hogy ne kelljen ehhez hasonlóan kínos pillanatokat átélni .🙂