Mikortól tartod párkapcsolatnak a frissen kialakult kapcsolatod?

indította: Krisztina
Norbert
Norbert küldte
október 30. 21:59

Sziasztok Én akkor tekintettem párkapcsolatnak a frissen kialakult kapcsolatot. Mikor megtörtént az első randi és jól sikerült. Ezután még lesz több randi is. De amikor elmondják egymásnak az egymás iránti szeretetüket és ki tartanak egymás mellett. Ez a párkapcsolat.

László
László küldte
október 15. 16:06

Ahhoz, hogy párkapcsolatról beszélhessünk szerintem kölcsönös szerelemre van szükség. A többi kapcsolódási forma szerintem csak valamiféle hiánypótlási célzatú együtt "nyűglődés". (Bocsi, de most nem jutott szebb kifejezés az eszembe, csak ez a borzalmas. ) Ennek az utóbbinak nem sok értelmét látom két idegen ember között és esetemben rosszul is végződtek mindig az ilyen "kapcsolatok", kapcsolódások. Még csak barátság sem lesz belőlük, az eleve asszimetrikus felállás okán. (Most itt arra gondolok, hogy mondjuk csak az egyik fél lesz szerelmes, vagy szereti a másikat. A harmadik eset, hogy egyáltalán nincsenek érzelmeik egymás iránt, azt méginkább nem nevezném párkapcsnak. Viszont ebből még lehet barátság. Szerintem. 🙂) Egy " sikeres randi" után, tehát az első személyes találkozás után, hogy mindketten halálosan beleszeressenek egymásba, hát szerintem nem ez a jellemző és a legvalószínűbb. Mondjuk egy egy hónapos folyamatos és személyes ismerkedés után, már sokkal inkább látok esélyt a dologra.

1
Mária
Mária küldte
január 15. 19:04

Sziasztok:-) Van elképzelésem ebben a témában is, mégis én inkább a FÉRFI-t hagynám érvényesülni ezen a területen.... Persze, szorosan velem megbeszélve... Ugyanakkor semmi erőlködés, teljes sággal kezelve ezt a dolgot is.... Elvégre Ő a FÉRFI, a Teremtés Koronája.... Úgy kell ezt a témát is kezelni, hogy sohase legyen unalmas, kell bele a tűz, a harmónia, az izgalom, a váratlan meglepetés... P.S.: Végül is Mindketten érezhetitek, hogy hol és hogyan álltok, működik-e közöttetek a kémia vagy sem... Ennek függvényében döntsetek, okosan.... Türelemmel, megértéssel és SOHASEM számon kérve a másikat, mert azzal csak elűzöd a FÉRFI-t.... Gyönyörű estét kívánok Mindenkinek:-) Szeretettel Marika

László
László küldte
december 23. 22:44

@Krisztina: Szerintem minden ember máskor tekinti párkapcsolatnak a párkapcsolatot. Nálam egyszerű a szabály, akkor jön létre a párkapcsolat, amikor ez meg van beszélve és mindegy az, hogy például már 1 éve minden nap találkoznék a lánnyal és különböző programokon vennék vele részt. Ami most eszembe jutott az az, hogy már írtam a Wordben arról, hogy mikortól tekintek 1 lányt a barátnőmnek, a Word keresőjének segítségével rátaláltam a 2021.02.12-én írt részre, de utána rátaláltam arra, hogy 2021.02.12-én írtam a flörtölésről és 2021.02.14-én írtam a bókolásról. Ezek (flörtölés és bókolás) szerintem hozzátartoznak a párkapcsolatokhoz, de azokhoz nem értek ugyanúgy, mint ahhoz, hogy megbeszélés nélkül mikor alakul ki egy párkapcsolat. Amikor először lett barátnőm, akkor a lánynál akkortól számítottam a párkapcsolat kezdetét, amikor meg lett beszélve, hogy mostantól a barátnőm és addig tartottam a barátnőmnek, amikor meg lett beszélve a szakítás. Ezért én pontos dátumhoz tudom kötni a párkapcsolat kezdetét és végét, vagyis nálam ez ugyanúgy időponthoz kötött, mint egy házasság kezdete és vége, csak erről nincs hivatalos papír, mint ahogy a házasságnál viszont van hivatalos papír a kezdetről és a végről. Közben eszembe jutott az, hogy már beszéltem autista lánnyal, akitől megtudtam, hogy a barátnős kérdés bizonyos életkor felett rossz kérdés, ezt is a Word keresőjével találtam meg, 2022.07.03-án írtam arról, hogy 25 éves koromban mit mondott az egyik autista lány nekem*1*. Mondjuk 23 éves koromban feltettem a lánynak a kérdést és igent mondott, úgyhogy nekem az az eddigi tapasztalatom, hogy 10 éves kor felett is meg lehet kérdezni egy lánytól azt, hogy szeretne-e a barátnőm lenni, a kérdéskor a lány szintén 23 éves volt, úgyhogy két 23 éves ember között zajlott le az elvileg tiltott kérdés. *1*Nagyon röviden: a lány szerint 10 évesnél idősebb korban nem szabad egy lánytól megkérdezni, hogy szeretne-e a barátnőm lenni.

Emese
Emese küldte
december 23. 19:41

Rómeónak és Júliának elég volt egy alkalom de ők 15 évesek voltak... Számomra akkor vagyunk egy pár amikor mindketten kimondjuk: szeretlek. A kimondott szót tettek támasszák alá! Addig is komoly kapcsolat, csak vele ismerkedek mert szeretném megérteni hogy összeillők vagyunk-e. Mással nem találkozok, nem járok sehová. De az ismerkedés még nem igazi pár-kapcsolat hanem potenciális.

4
Ferenc
Ferenc küldte
december 23. 19:11

@Krisztina: Röviden és tömören:nem.

1
Áron
Áron küldte
december 23. 18:35

Szerintem 3 találkozástól felfelé, amennyiben a másik fél viselkedése egyértelművé teszi. Tapasztalataim alapján 1 találkozás még lutri, 2 után már konkrétabb esélyek vannak, 3 után nagyon ritka hogy nincs folytatás.

2
Krisztina
Krisztina küldte
december 23. 17:17

Egy másik topikból hoztam a kérdést. Vajon 1 sikeres randi után már párkapcsolat a kialakult kapcsolat?



Rólunk

Az Első Találkozás, egy teljesen ingyenes társkereső oldal, ami kifejezetten a komoly kapcsolatot kereső nők és férfiak számára lett kialakítva.

A társkereső fórum lehetőséget biztosít, hogy feltedd a párkereséssel kapcsolatos kérdéseidet vagy éppen tanácsot kérj egy témában.

Elérhetőség
magyar társkereső

Első Találkozás - Társkereső a komoly kapcsolatot keresőknek

Magyarország