Imre, 66

Ha valójában nem is keresel társat, nem lenne sokkal egyszerűbb, ha itt sem lennél? Mert az, hogy csak itt vagy, az még semmi, a töltelék nem ide, hanem pl. a szilvásgombócba való. Ha viszont mégis társat keresel (normálisan, igényesen, eredménycentrikusan), akkor mi tart vissza attól, hogy felvedd velem a kapcsolatot, ha amúgy szerinted illenénk is egymáshoz? Az elutasítástól, a változástól való félelem, vagy más valami? Ha meg sem próbálod, miben bízol mégis? Azt hagyd, az hülyeség! Jobb lesz majd megbánni, mint most megtenni? Írj most, mert az alkalom most van itt!

Ha merészen és szemléletesen összehasonlítom a közúti közlekedést a társkereséssel, akkor azt tudnám mondani tömören, hogy ahogyan sokan viselkednek, viszonyulnak, cselekednek a társkeresés során és folyamatában, az valami olyan, mint a közutakon az ittas vezetés. Ennek megfelelően igen sokakat el is kellene tiltani tőle, de én nem tudom és nem is tehetem, csak arra kérem a kevés kivételt, hogy ha szimpatikus vagyok tartson velem, akivel összeillők leszünk, nem éri majd baleset! Akár egy nő is kezdeményezhet, nem csak a férfi!

Nekem nem sürgős, "csak" fontos... az, hogy egymásra találjunk azzal, akivel egymáshoz illők vagyunk. A nő is lehet kezdeményező fél...

Amit most ide írok, azt a nálam legalább egy pár évvel fiatalabb, tehát korban, továbbá testi-lelki állapotban, földrajzi távolságban (közelségben), ízlésben, jellemben, szokásokban, hullámhosszban, stb hozzám illő nők figyelmébe ajánlom jószívvel, de nem kötelezően, hiszen önkéntes alapú itt minden, az is, hogy itt vagyunk... A te életed is tele van ám tévedésekkel. Az egyik ilyen tévedésed az, hogy nekem adsz "esélyt" azzal, ha felveszed velem a kapcsolatot, esetleg válaszolsz, ha én kezdeményezek. A valóság meg az, hogy nem nekem adsz esélyt, hanem magadnak. Csak arra ügyelj, hogy tedd ezt úgy, ahogyan te magad is elvárnád a közeledést. Első benyomást kelteni csak egyszer lehet, ha azt elrontod, elrontasz mindent. Mire vársz, meddig halmozod még a csalódásokat, kudarcokat, meddig pocsékolod az idődet, energiáidat? Én már (itt is) sok kapcsolatfelvételt kezdeményeztem, el sem olvassák a levelemet a legtöbben, sőt hónapokig be sem lépnek ide... De aki itt van, jelen is van, az nyugodtan érezze magát megszólítva! Korlátlan üzenetküldési lehetőség van ám, lehetne, kellene élni is vele...

Te hogyan, mióta, és miért veszel részt a "tásrskeresés" nevű küzdősportban, cirkuszban, színjátékban, és sok egyéb módon nevezhető, jellemezhető tevékenységben? Mért nem mersz lépni, cselekedni, eredményre jutni?

Amikor megnézem, olvasom egy társkereső, vagy annak látszó nő bemutatkozását, az odaírtakat, akkor újra és újra azt találom ritka kivételtől eltekintve, hogy ide nem bemutatkozást írnak. Leggyakrabban néhány szavas, max. pár mondatos megúszós, sablonos semmitmondást találok, igényesebbeknél is főleg a fogyasztási szokásaikat és vágyaikat sorolják fel a legtöbben az életük különféle területeiről, dimenzióiból. Pedig a valódi bemutatkozás az valami egészen más dolog, több, személyesebb információk, érdekesebb, értékesebb konkrétumok annál, ami a fogyasztási szokások és vágyak témaköre. Az elszállottság mértéke és iránya az "akit keres" rovat adat kitöltései tekintetében egészen döbbenetes, főleg a férfi életkora, magassága tekintetében. Realitásérzék szinte ismeretlen, annyira jóval fiatalabb és magasabb iránti sóvárgás a jellemző. Közben lépten-nyomon abba az állításba botlok máshol, hogy a férfiak a sokkal idősebb nőkhöz vonzódnak... Nem vonzódnak, hanem kényszerülnek ilyen módon, hogy a nők nagy része a hozzá való korú férfit kizárják és kitagadják, alig van kivétel. Nem kritizálok, nem ítélkezek, csak szólok, hogy nagy baj van, ezért is nem halad jól semmi, a társtalálás sem.

Megfigyeltem, hogy a "vidám" szóval kezdődő női bemutatkozások a legsablonosabb, legkevésbé igaz tartalmú bemutatkozások. Ha az a sok nő, aki mind így kezdi el, valóban vidám lenne, itt sem lennének egyáltalán, egy boldog párkapcsolatban élnének vidáman. Csak szólok, mert szinte népbetegség lett ez a kincstári vidám rizsa...

Sok-sok munkával, fáradozással elértem, hogy már a száz leggazdagabb magyar egyike lehessek, a sor elejéhez tartozva. Tudom, és köztudott is, hogy a gazdagság úgy vonzza a nőket, mint a lámpafény a molyokat. Ennek ellenére nem haladok jól a társtalálásban, mert azért a bizonyos minimális elvárásaimhoz, igényeimhez folyamatosan ragaszkodom, és ez sincs meg a "felhozatal" durván nagy többségében. Nem sok és nagy elvárásom van, de azért van, és jogos is, magamból kiindulva. Ha le merek írni háromnál többet, a nők már a fejüket fogják a lib-bant korszellem fogjaként ítélkezve, sodródva. Semmi gond, legfeljebb gazdagodom tovább, ugyanis a mondandóm legelején a leggazdagabbságomra utalva, azt a társkeresési tapasztalatok vonatkozásában értettem, nem az anyagiakban, utóbbiban csak átlagos vagyok.

Lenne egy-két észrevételem, gondolatom társkeresés és társkerülés ügyben... Nagyon "imááááádom", amikor valaki menekülési rohamot kap, ha friss fotót kérek tőle, és kérdezek pár nagyon alapvető dolgot, információt róla. Olyanokat, amiket a legelején szeretnék megtudni, még azelőtt, mielőtt bármilyen módon és okból valami kis, vagy akár mélyebb érzelmi kötődésbe belesodródó folyamat elindulna, azért, hogy az ember még befolyásoltság nélkül eldönthessen alapvető viszonyulást, dolgokat, véleményalkotást. Én magam már a hirdetéseimben megadom ezeket a legalapvetőbb infókat magamról, és meglehetősen friss fotókat is töltök fel magamról. Ez nálam, alap, a minimum. Ugyanezt el is várnám minimálisan, már a kapcsolatfelvevőtől is, úgy lenne kölcsönös és tisztességes a kezdés. Ha ezzel szemben viszont kapok olyan ismerkedő célú üzenetet, ami ezekre nem tér ki, esetleg még néhány további, szinte alapvető információra, bizony én olyan vagyok, hogy kérdezek! Hát persze! És kérek friss fotókat is, mert pl. olyat látok a profiljában, ami kb. tíz éve lett feltöltve, meg olyat is, amin erősen gyanús, hogy manipulált, felturbózott kép, kb. semmi köze a jelen valósághoz... Erre aztánkapok ám válaszban mindenféle mellébeszélést, halandzsát, hogy személyes találkozásban hiszek, meg kisugárzás, meg aura, meg pillantás, érintés, ölelés, stb... Nem meri felvállalni friss fotóval, válaszolva az én kérdéseimre, hogy ilyen vagyok most, ilyen és ilyen az állapotom, helyzetem, szokásaim, stb. Inkább felháborodik, hogy miket kérdezek, ez nem lóvásár ám, nem ez, nem az, és menekülési rohamot kapva le is tilt... Ó, hogyne... A nők jelentős részének (akik már nem merik felvállalni, hogy most éppen valójában milyenek), az a taktikája, hogy "beérzékenyítse" és érzelmi kötődésbe már belekeverje a férfit mellébeszéléssel, olyan társalgással, stb. amivel hatni tud rá, és a személyes találkozáshoz vezeti inkább, orránál fogva. Ott esetleg már így, jól megdolgozva, érzékenyítve, másképpen reagálhat (jobban, elnézőbben) olyasmikre, amik ha a legelején kiderültek volna, szó sem lett volna már semmiről, nem hogy találkozásról... Nos, párszor már megtörtént hasonló eset, tudom kezelni, és könyörtelen vagyok ebben. Nyílt lapokkal játszom, és nem tűröm az ellenkezőjét. Nálam nem létezik olyan, hogy tíz, meg tizenévekkel korábbi fotók, meg alapvető adatok, infók elmismásolása, és majd találkozzunk inkább, mert a kisugárzás, meg aura, meg egyebek... Van az, meg lehet az is, csak odáig el kéne jutni is, és csak nyílt és egyenes, korrekt hozzáállással. Mért jobb az bárkinek, ha ott derül ki olyan állapota tulajdonsága, szokása, adottsága, stb. ami miatt biztos bukta lehet a folytatás, de legfőképp a kezdetetktől elrontott, őszintétlen hozzáállás miatt? Vagy valóban ismerkedünk, vagy nem, és ez olyan műfaj, ahol nem csak "limonádé" kérdések vannak, és azok mindig is későbbre valók, nem az elejére. (Remélem tanulságos volt neked is, ha magadra ismertél, az a véletlen műve csak, itt ilyesmi nem történik meg, itt alvó állapot van...)

Az a helyzet és a nagy igazság, hogy ha az embernek van egy célja, akkor az oda vezető utak közül szívesebben indul el egyiken-másikon, mint egy-egy olyan úton, amiről azt se tudni, hogy egyáltalán hova lehet jutni rajta, és lehet, hogy ez is oda visz el majd valahogy, de nem biztos, az viszont biztos, hogy egy csomó idő és energia rámegy, ha azon kóborol az ember. Egy konkrét célba beérkezni nagy eséllyel könnyebben és gyorsabban lehet a tényleg oda vezető úton, utakon. Csavarogni, nézelődni mindenfelé lehet, ha van rá rengeteg felesleges idő, energia, kíváncsiság, stb. Így is eljuthatsz olyan helyre is, ami nagyon megtetszik, és olyan érzésed támad, hogy jé, nekem ez a célom. De ennek a valószínűsége és esélye elég kicsi így, maradok tehát inkább annál, hogy célirányos úton indulok el. Ezért van az, hogy akiről nem tudom egyértelműen, hogy ő is társkereső mint ahogy én, nem bonyolódok bele olyan beszélgetésbe, ami bár lehet, hogy érdekesnek ígérkezik, aztán majd lesz belőle valami, ha lesz... Ennyi felesleges időm és energiám nincsen a bár lehet, hogy érdekes és izgalmas beszélgetésekre, mert egyébként az sem kizárt, hogy olyannal is tudok hasonlóan beszélgetni, aki szintén valóban és céltudatosan társkereső is, nem csak én. Ez szerintem egyszerűen megérthető, belátható, de nem muszály egyetérteni vele. Mindenesetre én előnybe részesítem a célomhoz vezető utat, és a szintén társkeresővel való beszélgetést, ahhoz képest, hogy izgalmas, szórakoztató lehet, bárhová, sőt akár az eredeti célomba is elvihet a másik is. Ezeket csak azért írtam le, mert időnként van olyan, aki csak úgy beszélgetne velem, de még/már nem is biztos, hogy társat is keres egyébként...

Ki számít "komoly" társkeresőnek? Szerintem az, aki komolyan gondolja, teljesíti az ismerkedést, annak egyes lépéseit, folyamatát, állomásait, az ezek végigjárása utáni döntés eredményeként, (ha az kedvező és kölcsönösen az), akkor az egymáshoz tartozást, elköteleződést, a monogámiát, egymásért (esetleg egymással együtt is) való élést. Ezt az oldalt jónak, alkalmasnak érzem arra, hogy ilyen szándékú és célokkal bíró embereknek segíteni tudjon ebben, hiszen ráadásul még valóban teljesen ingyenes is, nem akar minden vicik-vacak apróságért, lehetőségért pénzt beszedni, mint a legtöbb másik, nyerészkedő célú és hajlamú oldal. Ők azt tekintik, és állítják be "komoly" társkeresőnek, aki előfizetővé válik, hogy bizonyos funkciókat, vagy egyáltalán bármit használni tudjon a tag, mert hiszen csak a regisztráció volt (van) az ingyenes. Hát nem. Határozottan kijelentem, nem attól komoly társkereső valaki, hogy tud-e, akar-e fizetni, előfizetni. Az csak az anyagi helyzetét és/vagy a naivitását és hiszékenységét tükrözi vissza, semmi mást. Ha lám, teljesen ingyenes helyeken (mint pl. ez itt) sem lehet hosszabb távon sem jutni semmire (és látom ezzel sajnos mások is így vannak), mi a jó fenének fizetne elő normális ember bárhol máshol, csak úgy pénzpocsékolásul? Azért, hogy komoly társkeresőnek tűnjön, illetve lehessen őt kinevezni a fizetős oldal tulajdonosa, működtetője által? Az ő szempontjukból legyek inkább komolytalan, majd akkor fizetek elő, ha értelmét látom, ha valóban úgy érzem és látom, hogy ott valóban annyival jobb, értékesebb, ígéretesebb emberanyag, van, mint pl. itt, hogy megéri fizetni ennyit-annyit, és/vagy van valami garancia bármire, de ehhez képest ami itt van, ott sincs semmi garancia semmire, csak arra, hogy ők nyelik a pénzt. Nem vágna földhöz az sem, ha itt-ott akár elő is fizetnék, ha látnám értelmét, valódi előnyét, de nem látom, és nincs is. Így és pl. itt csak az időmet és energiámat pocsékolom, legalább a pénzemet nem. Ami így megmarad, majd azzal együtt elköltjük sokkal értelmesebbre, akivel esetleg talán mégis itt egymásra találunk valami csoda folytán valóban "komoly" társkeresőként.

A múzeumok éjszakája olyan kiváló program, lehetőség és alkalom, ahol és amikor az okos, realista nő önként felajánlhatja és oda be is teheti azt a már nagyon múzeumba való, régi, ósdi elvet, téveszmét, hogy párkapcsolatot, ismerkedést csak a férfi kezdeményezhet, a nő passzívan várakozik rá. Nálunk jövő szombaton (jún. 27.) lesz a múzeumok éjszakája, ha velem jössz el oda a múzeumba, mert addig már el is kezdünk ismerkedni, akkor ott együtt megtesszük ezt a felajánlást a múzeumnak, ha egyetértesz velem. De ez persze későbbre is, bármikorra érvényes lesz.

Kedvenc panasza szokott lenni mindenfelé sok-sok nőnek, hogy a férfiak mennyire primitívek, mindjárt csak meg...ni akarják a nőt, nem lehet velük megismerkedni sem rendesen. bla-bla... Ezzel szemben és ellentétben, most megint olyan nő kapott menekülési rohamot, akivel szerettem volna néhány alkalommal tartalmasabb levelet váltani az ismerkedés folyamatában, mielőtt találkozunk is személyesen, lévén, hogy azért van köztünk földrajzi távolság is, és az ember nem ugrik bele csak úgy zsákbamacska randikba, hogy majd ott és akkor ÚGYIS eldőljön minden, meg hogy idegennek nem írogatok mindenféléről, stb. Miért nem? Félsz, hogy hazudni fogok írásban, vagy én féljek, hogy ilyen módon hazudni fogsz nekem? Esetleg személyesen nem is lehet hazudni? Még jobban lehet, és szoktak is sokan. Az írásban az a jobb, hogy annak nyoma van. Ami szóban hangzott el, azt később könnyebb akár letagadni, vagy azt mondani, hogy nem jól emlékszel, én nem azt, nem úgy mondtam... Nem kéne félni egy kis írásbelizéstől előbb, aztán jöhet a szóbelizés is, ha eljutunk odáig, hogy kölcsönösen még igény lesz rá. Ha egy kapcsolat az első pillanattól úgy kezdődik, hogy spontán módon ketten személyesen összetalálkoznak valahol, akkor persze sikerül és életszerű a némi (szükséges és elégséges) írásbeliség nélküli ismerkedés. Itt és hasonló helyeken viszont nem erről van szó, ez nem a spontaneitás helye és helyzete, itt nem jó eljátszani azt, mintha az lenne, és elrohanni, elmenekülni, ha a személyes találkozásig úgy szeretne eljutni az egyik fél, hogy azt megelőzze néhány közlékenyebb levélváltás is, "ismerkedés" céljából és jelleggel.

Ha egy nő még negyven éves sincs, ám van egy gyerkőcke fiacskája, láss csodát, írja nekem, hogy megismerkedne velem szívesen, vajon miért is, miközben egy pl. 59 éves társkereső nő oldalán az igények listáján azt látom, hogy 45-55 közötti férfit keres. Nos, ez meg pláne vajon miért van így? Csak nem azért mert...? Szerinted? Elég jól sejtem a választ, nem is tőled várom, csak gondolkodj el...

Természetesen nem titok, hogy fenn vagyok néhány face társkereső csoportban és társkereső honlapokon is. Nem vagyok meggyőződve, hogy érdemes is, de ez van... Érdekes, és nekem feltűnt (az is), hogy a nők nagy része (én csak a nőket figyelem), valahogyan azzal kezdi a bemutatkozását (ha ír egyáltalán valamit), hogy ő vidám, vidám természetű, stb. Lényeg, hogy vidám nőnek adja ki magát. Ez valami "alap" információ, kezdési mód, amit érdemes és muszáj az elejére odaírni egy bemutatkozásnak? Mert amúgy én valahogy nem hiszem el, hogy valóban ennyi vidám nő van társkereső üzemmódban, inkább csak szeretnének annak látszani, mert így talán vonzóbbak és kelendőbbek lesznek? Tévedés ne essék, jó és szerencsés, ha valaki vidám, főleg ha tényleg van is oka rá, én is szeretem a vidámságot is, de a ténylegeset, nem az ilyen "kincstári", akár egymástól átvett, "marketing célú" jelleggel és céllal közöltet... Ja, és én is vidám vagyok ám, de én csak a végére írom ide, nem a legelejére!

Amikor valaki azt írja saját bemutatkozásában, hogy "egyedül élek, de nem vagyok magányos..." az csak valami önmegnyugtató kincstári, töltelék szöveg, vagy van neki valami több, mélyebb tartalma is? Már csak azért is jó lenne tudni, mert ugye létezik az ún. "társas magány" is, tehát ha társ mellett is lehet valaki magányos, akkor egyedül élve miért és hogyan nem lehet az? Esetleg a 'magány" fogalma nem is egyértelmű teljesen mindenki fejében, de mindenképpen valami negatív, megbélyegző és kerülendő fogalom, érzés, amit muszáj tagadni, és csak azzal már meg is oldódott? (Inkább csak gondolat ébresztőnek szántam ezt, nem várok kommenteket, ha nagyon szeretnéd megválaszolni, közvetlen üzenetben várom.)